A fizetésről és a hónap végéről

A fizetésről és a hónap végéről

Mostanában gyakran hallom panaszkodni az ismerőseimet, hogy egy pirossal a zsebben nem igazán érdemes vásárolni indulni, hiszen az ezres szinte semmire sem elég.

A felmérések viszont még ennél is rosszabbat mutatnak: az emberek többsége nem utazhat, sportolhat, és nem járhat rendszeresen az orvoshoz, mert a bevétele jóval a szükséges alatt van.

A hivatalos fogyasztói kosár értéke Szerbiában 65 766 dinár, de a szakemberek szerint egy háromtagú családnak ennél sokkal többre, szinte a duplájára volna szüksége az alapvető igényei kielégítésére. Ez az összeg az élelmiszerek mellett magában foglalja például a számlákat is, de nincs benne a nyaralás és a telelés — habár, azt hiszem, nagyon kevesen engedhetik meg maguknak évi két alkalommal a családi pihenést —, a személyautó fenntartása és használata, a lakáskölcsön, az új bútor vagy háztartási gépek vásárlása... Nem tartalmazza azt sem, hogy a házastársak, esetleg a gyermekeikkel együtt időnként étteremben ebédeljenek vagy vacsorázzanak. Pedig a felsoroltak közül egyik sem számít luxusnak vagy különlegességnek, egy normális világban hozzátartozik a mindennapokhoz. De nem nálunk, ahol a Köztársasági Statisztikai Hivatal közleménye alapján az átlagfizetés 45 847 dinár volt. És mennyien vannak azok, akik ekkora összegről még csak álmodni sem mernek! Különösen ha tudjuk, hogy a minimálbér 20 000 dinár, és egyúttal a legalacsonyabb a régióban. Hogy mi lenne elfogadható? Talán az a nyolcszáz euró, amelyet az Európai Unióban a menekültek havonta megkapnak segélyként.

Fokozatosan csökken a lakosság vásárlóereje, sokan már az alapélelmiszereken is kénytelenek takarékoskodni, ezt támasztja alá az is, hogy jóval kevesebb fogy belőlük. A szerbiai kereskedelmi minisztérium elemzése éppen arra mutat rá, hogy 0,2—6,1 százalékkal növekedett a hús, a hal, a tej, a sajt, a tojás, a gyümölcs ára, beleértve a ruházatot és a lábbelit is.

Nem vagyok a különféle statisztikák és felmérések híve, most mégis érdeklődve böngésztem az egyik szerb nyelvű napilap cikkét, amelynek a szerzője megpróbálta számba venni, havi szinten mennyit költ(hetne) az a bizonyos háromtagú család. Internetre például kétezer dinárt, mobiltelefonra hatezret, művelődésre hétezer-ötszázat, születésnapokra és különféle ünnepekre tízezret, sportolásra ötezret, nyelvtanulásra és magánórákra húszezret stb. Hogy végül mekkora összegre rúgott az egész? Le sem merem írni. Nem is érdemes. A képzelőerőnk és a fantáziánk vékony pénztárcával vagy akár üres zsebbel is működőképes.

Hiába lapoztam azonban tovább, mert a következő oldalon ismét egy felméréssel szembesültem, amelyből az derült ki, hogy az átlagfizetésből élő szerbiai polgárnak tizenhárom évig kell dolgoznia ahhoz, hogy egy hetven négyzetméteres lakást vásárolhasson magának. De ez is csak akkor sikerülhet, ha a teljes fizetését erre a célra teszi félre. Dániában és Németországban viszont ugyanez jóval rövidebb idő, 2,2 év, Franciaországban 9,3, Oroszországban pedig 10,1 év alatt valósítható meg.

Kár tovább halmozni az adatokat, úgyis a közismert mondásnál lyukadunk ki: egykor a hónap végére mindig maradt a fizetésünkből, jelenleg a fizetés végére mindig marad a hónapból.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A terapeuta
Heti Jegyzet
Árhullám
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink