Közöttük volt az Isten áldása!? című, amely a középiskolások idei vetélkedőjén a legjobb filmnek járó díjat érdemelte ki, valamint a Beautiful days c. alkotás, a zsűri szerint a legjobb animációs film. A jelenlevők ugyancsak nagy tetszéssel fogadták a Volt egyszer egy mozi… című összeállítást, amelyre a szakma a külföldi fesztiválokon is felfigyelt.

A Bolyai Filmműhely 2005-ben iskolai szakkörként alakult meg a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban és Kollégiumban. A tanulók azon kívül, hogy az oktatási intézmény eseményeit is rögzítik, riport- és dokumentumfilmeket, rövid játékfilmeket, animációs filmeket kreálnak. Egyik fontos feladatuknak tartják a hagyományőrzést és az értékmentést, vagyis a régi, kihalófélben lévő szakmák megörökítését és bemutatását, például a juhász, kovács, borbély, szűcs, keramikus mesterségek ismertetését. A csoport művészeti vezetői Horváth Mihály és Póth Imre újvidéki filmrendezők, valamint Megyeri Gábor informatikai mérnök. Nyári és téli táboraik rendkívül népszerűek, ezekre a foglalkozásokra azok is visszajárnak, akik már kikerültek a középiskolai padokból. Az egyik alapelv, amit a tanár uraktól sajátítottak el, hogy a filmet nemcsak nézni kell, hanem mögé is kell látni.
A vetítés délutánjának kezdetén a tavalyi nyári tábor válogatott képsorai peregtek le, majd az elsősök első filmje, a Rém kötötte le néhány percre a figyelmünket. Következett az …és mégis mozog Bajcsi Áron rendezésében, a Mozgás Forma (vágó: Szakály László, rendező: Szabados Noémi), a Szremkó Bettina nevéhez fűződő Trafficing és Beautiful days, valamint a Prison: Oximoron Making Of „werkfilm”, amelyért Szénási Eszter kapta meg a legjobb vágónak járó elismerést az idei KSZFV-n.

Az Isten áldása!? című alkotásban Szakály László rendező és vágó Leikauf István operatőrrel a zentai „özönvizet” örökítette meg. 2010 nyarán ugyanis olyan bőséges csapadék ömlött a városra, hogy egyes utcákban térdig érő víz hömpölygött. A drámai képsorok pár év távlatából is a székhez szegezik, néma csöndre késztetik nézőjüket.

A Volt egyszer egy mozi… című dokumentumfilm (rendezte Kiss Júlia, vágta Víg Dániel), nemcsak terjedelmével, hanem mondanivalójával is kitűnik a Bolyai Filmműhely eddigi terméséből.

A diákok először úgy gondolták, a Régi mesterségek sorozatban bemutatnak egy mozigépészt is, de amikor beszélgetni kezdtek Géza bácsival, annyi érdekfeszítő dolgot hallottak tőle, hogy megszületett az ötlet: feldolgozzák a mozi, illetve a zentai filmszínházak történetét. Elmondásuk szerint a kutató- és műhelymunka majdnem két évig tartott, miközben több órányi nyersanyag gyűlt össze. A kész mű több mint félórás lett, ami szokatlan ugyan a Bolyai Filmműhelytől, de a hosszúság nem vált a tartalom kárára. Esetleg az ismert és már klasszikusnak számító filmbejátszásokon lehetett volna rövidíteni… A pergő kockákat nosztalgiával nézik azok, akik valamikor jártak moziba, de a mai fiatalok is számos információhoz jutnak. Megtudhatják például, hogy valamikor Zentán három mozi is működött, a tanárok viszont nem mindig lelkesedtek azért, ha a diákjaik filmnézéssel töltötték a szabadidejüket.

A vetítésen jelen volt Siflis Zoltán filmrendező is. Elmondta, nagyon örül a zentai műhelynek, és érdeklődéssel kíséri a fiatalok tevékenységét.

— Valamikor a mozi igazi közösségi élmény volt, amire az ifjú alkotók sikeresen hívják fel a figyelmünket. De ugyanilyen fontos, hogy közösen nézzük meg a tanulók munkáját, akik szintén közösségben, egymást segítve dolgoztak. Az egyikük kijelentette, az árvízről, vagyis a valóságról készített dokumentumfilm volt a legnagyobb élménye, de az idős néni a piacon is arról beszélt, hogy azokat a filmeket szerette leginkább, amelyek az életünkről szóltak. Azt hiszem, a filmes szakmával ismerkedő és barátkozó középiskolás mozgóképíróknak ezen az úton kellene továbbhaladniuk. Ma nem bírálni, hanem biztatni jöttem, és megköszönni a filmműhely tagjainak, hogy kitartóan dolgoznak, rendíthetetlenül dokumentálnak. Remélem, néhányukkal később is lesz alkalmam találkozni.