home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A fehér kombi
Tóth Lívia
2013.11.20.
LXVIII. évf. 47. szám

Avagy: Hogyan terjednek a rémhírek?

Az elmúlt hetekben „kibelezett” lányokról, veséjüktől vagy más belső szervüktől megfosztott, kórházak előtt kidobott gyerekekről keringtek történetek Nagykikindán és környékén, valamint a Tisza túlsó partján, Zentán is. Sőt, egyesek arra vetemedtek, hogy a legközkedveltebb közösségi oldalra is kiírták ezeket a rémségeket, és arra kérték az ismerőseiket, terjesszék a(z) (ál)híreket, hogy minél többen értesüljenek róla.

Az egész egy gyanús fehér kombival kezdődött. A járműben ülő felnőttek — talán két férfi és egy nő — iskolából hazafelé tartó gyermekeket szólítottak le Szajánban, édességet kínáltak nekik, és a lakcímük iránt érdeklődtek. A kis bánáti településen öt szülő tett bejelentést az esetről, és a nagykikindai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Ezek ellenőrizhető, az illetékesek által megerősített adatok, amelyeket semmiképpen sem szabad félvállról venni. Tény az is, hogy a rendőrparancsnok kérésére a zentai általános iskolákban megelőzésként körözvényben figyelmeztették a tanulókat, legyenek óvatosak, ne álljanak szóba idegenekkel. A körlevelet tehát nem azért indították útjára, mert a Tisza-parti városban is látta valaki a belgrádi rendszámú, titokzatos kisbuszt, hanem figyelemfelkeltés céljából. A szülők különféleképpen reagáltak: egyesek kísérgetni kezdték a csemetéiket és a továbbiakban sehová sem engedik el őket egyedül, mások felháborodottan kérdezték, miért kell a diákokat ijesztgetni?

A sötétített üvegű, rejtélyes fehér furgont nemcsak Szajánban, hanem a község más településein, sőt Nagykikindán is látni vélték. Az utóbbi város általános- és középfokú oktatási intézményeiben öt iskolai rendőr gondoskodik a tanulók biztonságáról. A gyerekeket itt is arra intették, ne álljanak szóba ismeretlenekkel, ne fogadjanak el tőlük semmit, és ne szálljanak be idegenek autójába.

Mire a felborzolt kedélyek kissé lecsillapodtak, és mindenki eldöntötte magában, valóban rosszakaratú emberek — gyermekrablók? — ténykedéséről van szó, vagy pletyka, esetleg ízléstelen tréfa áldozatai lettünk, újabb suttogás kezdődött. De most már halott gyermekekről, kettőről vagy többről, lányokról, akiknek a holttestét a zentai Tisza-híd alatt találták meg, kiskorúakról, akiket egy bizonyos kórház előtt tettek ki és hiányzott a veséjük.

A zentai rendőrállomás parancsnoka hivatalosan is cáfolta a területére vonatkozó híreket, és határozottan kijelentette: nem történtek gyermekgyilkosságok, és a megnevezett kórházban dolgozók sem tudnak ilyen esetekről.

Hogy mi ebből a tanulság? Pánikot valóban nem kell kelteni, de az óvatosság sohasem árt. Ne dőljünk be a közösségi portálokon megosztással terjedő megalapozatlan információknak! Csak azért, mert valaki közhírré tette, még egyáltalán nem biztos, hogy igaz.

Annak viszont, aki ilyenek írására, feltöltésére vagy továbbadására vetemedik, nem árt tudnia, hogy a zavart vagy nyugtalanságot keltő rémhírek terjesztése bűncselekménynek számít és szankcionálható. Akár szabadságvesztéssel is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..