home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A fával való építés ereje
Tóth Lívia
2018.11.16.
LXXIII. évf. 45. szám
A fával való építés ereje

A budapesti Hello Wood 2010-ben művészeti táborként indult,...

...mára viszont nemzetközi alkotócsoporttá vált, melyben építészek, formatervezők és ácsok közös munkával hoznak létre egyedi darabokat. Emellett kreatívépítész- és dizájnstúdióként, valamint független oktatási platformként működik.


Tiszaszentmiklóson

Nemrégiben Tiszaszentmiklóson A külhoni magyar családok éve program részeként szervezték meg a Hello Wood alkotótáborát. Az eseményre egybegyűlt diákok, szülők és falubeli érdeklődők rendkívül jó, oldott hangulatban kerékpártartót készítettek a katolikus parókia udvarában. A helyszín közösségi tér is, itt működik és szervezi rendezvényeit a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület.

A szorgoskodó fiatalok és gyermekek között volt Ásmány Lívia, a Hello Wood munkatársa, a TECHNIKA1 közösségi faműhely projektmenedzsere. Kérésemre elmondta, hogy a néhány hónapja indult határon túli projektum részeként érkeztek Vajdaságba. A program keretében külhoni magyar közösségekhez látogatnak, főleg gyermekotthonokban, illetve iskolákban vezetnek közösségfejlesztő-csapatépítő workshopokat.


Ásmány Lívia

— Mi a fával való építés erejében hiszünk. A Hello Wood egy alkotóközösség, ahol dizájnerek, formatervezők, ácsok, építészek közösen alkotnak és hoznak létre nagyon érdekes installációkat. Az egyik alvállalkozása a TECHNIKA1, mely nyitott barkácsműhelyként üzemel Budapesten. Ezt úgy kell elképzelni, hogy hozzánk jöhetnek olyan emberek, akiket érdekel a fával való munka, de semmi tapasztalatuk sincs még ezen a téren. Egyetemisták, anyukák, fiatalok, gyerekek, ácsok és asztalosok egyaránt használják a műhelyünket. Olyan ez, mint egy fitneszszalon, akár egy órára is be lehet térni egy kis munkára. Fel vagyunk szerelve mindenféle géppel, eszközzel, szerszámmal, és természetesen a tudásunk sem hiányzik, oktatási programokat is szervezünk ugyanis. A határon túli projektum a Bethlen Gábor Alap révén jöhetett létre. Mindig megkérdezzük, egy-egy helynek mire van szüksége, mert olyat szeretnénk közösen alkotni, amit utána valóban kihasználnak. Közösségi padrendszer, kültéri beszélgetősarok, biciklitároló készült már, egy iskolában pedig nem akarták kidobni a régi tornaszereket, így azokat átalakítottuk ülőalkalmatosságokká. A munkába mindig megpróbáljuk bevonni a gyerekeket, tanárokat, szülőket. Tiszaszentmiklóson biciklitárolót rakunk össze, ami szintén az itteniek kérése volt. Nagyon sok elemből áll, az anyagot előkészítettük, méretre vágtuk, a helyszínen csiszoljuk, festjük. Minden alkalom egy munkavédelmi oktatással indul, megmutatjuk, hogyan kell használni a különféle eszközöket, szerszámokat, hogyan vigyázzanak a jelenlevők magukra és egymásra. Hatalmas kaland ez a résztvevők számára! Nagy öröm látnunk, ahogy a gyerekek szerteágazó figyelme egy helyre összpontosul, és imádják, hogy együtt tevékenykedhetnek, segíthetnek egymásnak. Mindig jön velünk egy közösségfejlesztő tréner, aki játékos formában mutatja meg a fiataloknak, hogy az együttműködésnek milyen formái vannak, hogyan tudnak egymásra figyelni, egymás ötleteit meghallgatni és felhasználni. Játszunk egy kicsit, majd rátérünk a fával való munkára, négy-hat-nyolc óra alatt felépül egy hatalmas, csodálatos, közösségi alapon működő köztéri bútordarab. A határon túl mindig jó szívvel, otthonos vendéglátással várnak bennünket, és nekünk is csodálatos élmény, hogy különböző magyar közösségeket ismerünk meg. Budapesten egyébként csapatépítő eseményeket is szervezünk cégek számára. A közös barkácsolás ereje abban rejlik, hogy a résztvevők a komfortzónájukon kívül, egymásra figyelve gyakorolják az együttműködést, miközben a kezük alatt az egész napos, közösen végzett munka gyümölcseként a nyers fából egy gyönyörű installáció vagy közösségi bútordarab jön létre — ecsetelte Ásmány Lívia.


Munkában Tiszaszentmiklóson

A csapat weboldalán olvashatjuk, hogy a Hello Wood Studio egyedi, helyspecifikus és közösségteremtő fainstallációk tervezésével, készítésével foglalkozik, a saját célra való kivitelezésen túl egyedi megrendeléseket is teljesít, a mobil installációi nagy részét pedig bérbeadásra kínálja. Az alkotások nem csupán művészi értékűek, hanem társadalmi üzenetet is közvetítenek. A Hello Wood Studio kiemelt célja, hogy tudományos és művészeti eszközökkel közösséget hozzon létre, és az építészetet a nagyközönség számára is érthetővé, szerethetővé tegye: „Összetartó, elhivatott csapat vagyunk. Amennyire elkötelezettek vagyunk a munkánk iránt, annyira fontosnak tartjuk azt is, hogy jól érezzük magunkat együtt, és sikereinket közösen megünnepeljük.”


Pop-up park, Budapest, 2018

Érdemes tallózni egy kicsit a Hello Wood honlapján, megnyitni az albumokat, rácsodálkozni az ötletes építményekre. Mivel a karácsony szinte már az ajtónkon kopogtat, a 40 tonna tűzifából alpinisták segítségével készült karácsonyfa — vagy inkább adományfa — külön felkeltette az érdeklődésemet. Az egyik — merthogy több ilyen installációt is felállítottak már, ráadásul nemcsak Magyarországon, hanem például Londonban és Manchesterben is — 16 méter magas és 30 m2 alapterületű volt, belsejében egy kilátóval. És ami még nagyon fontos, hogy az alapanyag rászoruló családokhoz kerül az ünnepek után. 


Városháza tér, Budapest


Darab Zsuzsa és Mudra László fotói

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..