A farsang

A farsang

Keresztény ünnep-e a farsang? Hozzátartozik-e a vallási hagyományokhoz? Tiltja-e az egyház a karneválokat? És ha igen, akkor vajon bűn-e részt venni egy-egy farsangi mulatságon?

A karácsony után sokan még fel sem ocsúdtak igazán, és már meg is érkezett a február. Van olyan ismerősöm, aki még mindig (!) nem szedte le a díszeket a fenyőfáról.

— Műfenyőm van évek óta, nem hullik róla a tűlevél, ezért nem volt, ami figyelmeztessen rá, hogy már február van — mentegetőzött, amikor nevetve rákérdeztem ennek a miértjére. — Meg egyébként is, már kezdem megszokni, hogy lebontom a fenyőt, és rögtön festem a húsvéti tojásokat. Valahogy a közötte levő idő eltűnt — tette hozzá.

Ezen elgondolkodtam. Elsősorban azért, mert egy ideje már én is ezt érzem, pedig a mi fenyőnk már hetek óta a dobozában, a szekrény felső polcán várja a következő karácsonyt. Másodsorban meg azért, mert úgy éreztem abban a pillanatban (és azóta is), hogy valamit rendszeresen elfelejtünk, valamire nem gondolunk. De mi lehet az a valami? Mert valóban így van: fenyőről a díszek le, néhány nap múlva pedig, hamvazószerda után, húsvéti terítők fel. Csak ennyi volna a két ünnep közötti időszak?

A hamvazószerda mozgóünnep, az időpontja attól függ, hogy mikor van húsvétvasárnap a szóban forgó évben. Ettől a naptól számolunk vissza negyven hétköznapot és szombatot — tehát összesen negyvenhat napot a vasárnapokkal együtt —, így kapjuk meg a nagyböjt időszakának kezdetét, vagyis a hamvazószerdát. Ez a nap egyúttal a farsangi időszak lezárása is. De vajon összeegyeztethető-e a farsang a kereszténységgel? Szabad-e beöltözve bolondoznia egy mélyen vallásos embernek? Kérdezem ezt azért, mert a farsang legfőbb jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapjában tehát a gazdag néphagyományokra épül. A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat a XVI. és a XVII. században határozottan tiltották, sőt, büntették is, de nem az eredetük, hanem a bujaságot szimbolizáló szokásaik miatt. A múltban a néphagyomány szerint ez volt az esküvői időszak, mivel a húsvéti böjt idején már tilos volt esküvőt, lakodalmat tartani. Ezért a téli bálokra, mulatságokra ilyenkor általában azok igyekeztek eljutni, akik párra szerettek volna lelni, méghozzá gyorsan. Ebben az időszakban már az ókori Rómában is rendeztek álarcos felvonulásokat, zenés táncmulatságokat, téltemetést. Ezek hetekig is eltartottak, és ilyenkor a szegény emberek is „jól jártak”, hiszen az udvarokban őket is megvendégelték, a családtagok pedig bizonyos feljegyzések szerint ajándékokat adtak egymásnak. A karnevál szó is ezt jelzi: latin nyelvterületen ugyanis a carneval a farsang megfelelője, jelentése pedig a hús elhagyása. Más magyarázatok szerint azt a díszes szekeret nevezték carrus navalisnak, amelyet ilyenkor az álarcos embertömeg tolt végig Róma utcáin, innen ered tehát a karnevál elnevezés.

Magyarországon a farsangi szokások a leírások alapján a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük. A városi polgárok nagy valószínűséggel a közép-német hagyományokat vették át, viszont az arisztokrácia inkább az itáliai és a francia szokásokat vitte tovább, habár számos más nép, nemzet jellegzetességei is felismerhetőek ezekben az ünnepségekben, például görög vagy germán motívumok. Magyar nyelvterületen a legismertebb alakoskodó szokás a mohácsi busójárás. A délszláv eredetű sokácok faálarcos felvonulásairól a XIX. századból származnak az első feljegyzések.

A farsang tehát nem keresztény ünnep, és nem is vallási, bár sokan nem biztosak ebben. Valójában egy teljes egészében pogány gyökerű ünnep, melyet korábban tiltott az egyház, ma viszont elfogadóbb, hiszen a világ rengeteget változott az elmúlt néhány száz évben. Hogy farsangolunk-e, vagy sem, az tőlünk függ. Egy azonban biztos: a húshagyókedd és a hamvazószerda után ha nem is a régi, „klasszikus” értelemben vett nagyböjt (azaz a teljes hústilalom), de valami más, „modernebb” formájú önmegtartóztatási időszak mégiscsak megkezdődik, ezt pedig keresztényként illik és kell is betartani. De erről majd egy másik alkalommal…


A nyitókép Szalai Attila felvétele

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink