home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A csillagok állása szerint
Molnár Krekity Olga
2014.01.15.
LXIX. évf. 3. szám
A csillagok állása szerint

Kishegyes. II. Rákóczi Ferenc utca. Az épület, ahová épp igyekszem, székely kapujával, a falak napsütötte, üde színével, a gondosan ápolt előtéri rózsakertjével hívja fel magára a figyelmet. Úgy nőtt ki itt az ifjabbik Kőműves családi fészke a homogén házsorok között, mint egy nagy őzlábgomba eső után. Hatalmas ,,kalpagjá’’-val — beépített, háromablakú tetőterével — hihetetlenül vonzza a tekinteteket.

A családalapítóval, Kőműves Dénessel 2013 májusában találkoztam először. A Szent Anna-templom előtt futottunk vele össze a férjemmel, aki bemutatta régi osztálytársát. Emlékszem, míg ők Dénes hazalátogatásának okáról beszélgettek, én a férfi karjába csimpaszkodó vézna, elsős korú kislánykával szemezgettem, akinek a meseszép, hosszú vörös haja és smaragdzöld tekintete igézett meg. Olyan volt, mint egy eltévelyedett, riadt, durcás kis tündér…

Amíg igyekszem valamiféle vezérfonalat kitalálni, miszerint folytassuk a csevegést, addig a háziasszony, Szidónia az ünnepi díszben pompázó nagy, masszív fából faragott asztal mellé ültet, s várjuk, hogy a család többi tagja is csatlakozzon hozzánk. Időközben a családfő is elkészíti a mézes pálinkát, Csaba és Csenge pedig (a 2. és az 5. unoka, de erről majd később) az aprósütemények feltálalásával végeznek. Noémi, az elsőszülött gyermek (a középiskolássá nőtt „tündér”) is lesétál az emeletről…

Lássuk a családfát!

Dénes tősgyökeres kishegyesi. Apai és anyai ágon is tradíció a nagycsalád, sőt még az apai nagyszülőknél is népes a létszám, de már az anyai nagymamánál „egy tyúk egy tojást” adott, mert az emberi sorsok alakulását jócskán beárnyékolta a II. világháború vihara. Az ún. harmadik nemzedékhez tartozó Dénes már csak egy testvérrel dicsekedhet, nővérével, Dórával, aki szintén két gyereket vállalt (Zsuzsannát és Zsófiát — a születési időrend meg a Kőműves mama szólása szerint ők a 3. és a 4. unokák).

No de hogyan egyesült a Délvidék a Partiummal? — erre vagyok a leginkább kíváncsi.

— Érettségi után a helyi szövetkezet ösztöndíjasaként beiratkoztam az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem Mezőgazdasági Karára. Ám 1991 tavaszán, amikor már jelei mutatkoztak Jugoszlávia szétesésének és az ezt követő polgárháborúnak, hazajöttem. Itthon is nagy volt a feszültség, hát beiratkoztam a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gazdászkarára. Gyakorlatilag mindent újrakezdtem, mert az elmúlt két évemből semmilyen vizsgát sem ismertek el. A topolyai Sat-Trakt tulajdonosával, Zsemberi Jánossal két hétig egy Yugóban laktunk, mellyel a helyi múzeum mellett parkoltunk le. Ki tudja, mi lett volna velünk, ha Vinczefy Zsolt (az MDF külhoni diákokkal foglakozó oktatási referense) nem talál ránk. Ő járta ki, hogy kollégiumi elszállásolást és ösztöndíjat kapjunk. A tanulás mellett éjszakai munkát is vállaltam egy kerepestarcsai csomagológyárban. Állítólag fél évig egy asztalnál ettünk Szidóniával, de erre egyikünk sem emlékszik (egy közös barátunk fedezte ezt fel később!). 1993 nyarán, amikor hazajöttem, egy kis idő múlva anyám azt mondta, hogy tűnjek el hazulról, nem akarja látni a savanyú képemet, így hát elmentem az egyetem nyári táborába a Velencei-tóra. A csillagok állása úgy hozta, hogy a román vasút épp akkor sztrájkolt, s Szidónia autóbusszal érkezett ugyanabba a táborba — mindketten egy fél nappal korábban, mint a többiek. Elkezdtünk beszélgetni, borozgatni… — vázolja fel a történteket Dénes.


A hetedikes Csaba bérmálkozása után.
A női öltözetek zsinórozását maga Szidónia készítette

Szidónia története

— A nyakában lógó nyakláncra figyeltem fel. Mivel mérleg jegyű, annak szimbólumát viselte. Aztán elmondta, hogy már elkészítette a családtagok horoszkópját is, mert érdekli az ezotéria és minden alternatív tudományág. Egy férfit?! — lepődtem meg. — Aztán ahogy boncolgattuk a témát, még az is kiviláglott, hogy szüleink ugyanazon a napon, 1964. szeptember 13-án keltek egybe — meséli Szidónia, aki Csíkszeredán született, egykeként, szülei kilencévnyi házassága után, s aki — miután nem sikerült a kolozsvári egyetem kémia szakára beiratkoznia — a gödöllői egyetem csíkszeredai kihelyezett tagozatához csatlakozott, majd később, a velencei táborozás után, átköltözött Magyarországra.

— 1995-ben Dénes eljegyzett, s úgy terveztük, hogy diplomázás után összeházasodunk. Abban is egyetértettünk, hogy legalább három gyermekünk lesz, és Vajdaságban fogunk élni. Ami az első dolgot illeti, hááát… Noémi 95 őszén megfogant, így hát 1996 januárjában Kishegyesen megtartottuk a polgári esküvőt, majd februárban Csíkszeredán az egyházi szertartást. Miután Noémi megszületett, haza is költöztünk, de sajnos fél év után be kellett látnunk, hogy Vajdaságban nem tudunk boldogulni. Ugyanakkor Dénes már a harmadik katonai behívót kapta. Visszaköltöztünk Budapestre, diplomáztunk, és létrehoztunk egy betéti társaságot. Sajtófigyeléssel és közvélemény-kutatással foglalkoztunk az önkormányzatok megbízásából. Az én karrierem szépen alakult: először az MDF XI. kerületi, majd az országos központi hivatal irodavezetője, ugyanakkor Dávid Ibolya titkára lettem. Dénes Noémi mellett maradt gyesen. Aztán a politikai légkör megváltozásával a mi közös életünk is új fordulatot vett.


A napsütötte bolgár tengerparton (Sunny Beach)
az egyik fotós műtermében készült a felvétel a tavalyi nyaralás alkalmával

A férfi és a nő szerepe a családban

Kisebb-nagyobb hullámvölgyek után lassan mindenki megtalálta a maga igazi szerepkörét. Dénes végül a Purina Takarmánygyár értékesítési osztályán kapott állást, és néhány év leforgása alatt regionális előadóvá léptették elő. 2002 őszén Kaposvárott egy szakmai tanácskozáson találkozott Ozsvár Tihamérral, a csantavéri Gebi tulajdonosával, aki tapasztalatot ment szerezni a városba, az volt ugyanis az álma, hogy ő is létrehoz egy a Purinához hasonló gyárat.

— Először jót mosolyogtam magamban. Tudja ez a pasi, hogy mennyi pénzbe kerül mindez?! De aztán a belső ösztönöm azt súgta, nézzek csak utána, mit is akar ez a manus. 2003 májusában hazajöttem, és elmentem Csantavérre. Tibor egy hatalmas kukoricaföldre mutatott: „Itt lesz a gyár” — mondta. Hittem is, nem is. Nem sokkal később felhívott telefonon, hogy kész a takarmánykeverő, s ha úgy gondolom, felvesz a cégbe. Sokat őrlődtem, mitévő legyek. Akkor már megvetettük a lábunkat Magyarországon, és a család is gyarapodott, 2000-ben megszületett Csaba, úton volt Csenge… Végül is úgy döntöttünk, én hazajövök, s ha megtalálom a számításom, a család is csatlakozik hozzám. A Gebi értékesítési igazgatója lettem, s 10 év után elmondhatom (2003. december 23-án hagyta el az első zsák takarmány az udvart), nem bántam meg a lépésemet. Az emberi kishitűség a legnagyobb akadálya a fejlődésnek. A pesti lakásunkra felvettünk kölcsönt, és Kishegyesen újjávarázsoltunk egy régi parasztházat.

Ebbe költözött a család 2004-ben. Szidónia „hivatásos” anyuka lett, a gyerekek pedig nagyon boldogok, hogy itt élnek, ahol macskájuk (Mirmur), kutyáik (Cuki, Tappancs, Dundus, Tömpszli) és lovaik (Viktor, Merkur, Mogyi) lehetnek. A 17 évnyi házasság alapján Dénes és Szidónia az egymás iránti megbecsülést, valamint a toleranciát tartja a legfőbb nevelési alapnak, melyre felépítményként rakódik rá a feltétel nélküli bizalom és szeretet.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..