A címerek doktora

A címerek doktora

Mivel újságíróról van szó, mindketten számos alkalommal vettünk részt Kárpát-medence-szerte különféle szakmai rendezvényeken.

Ilyenkor a szervezők természetesen a helyi látnivalókat is megmutatták. A sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila István elsősorban a címereket kereste, és ha talált egyet-egyet, szívesen mesélt róluk. Nem kellett hozzá kiemelkedő megfigyelőképesség, hogy rájöjjek, kollégámnak szenvedélye a címertan.

Attilával több mint egy évtizede ismerjük egymást, és ennek az interjúnak az ötlete is jóval korábban felmerült bennem, de eddig nem került rá sor. Magam sem tudom, mi ennek az oka. Időközben Szekeres Attila István ledoktorált — természetesen címertanból —, nemzetközileg elismert heraldikus vált belőle, egyre több rangos világeseményre meghívják. Munkássága elismeréseként a tavalyi év végén a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagjává választották. Az intézmény mintegy hét évtizedes fennállása óta ő az első erdélyi, akit a szakemberek érdemesnek tartottak arra, hogy maguk közé fogadják.

— Gyerekkorom óta érdekelnek a címerek — kezdte válaszát Attila arra a kérdésemre, hogy mi vonzotta éppen ehhez a tudományághoz, amellyel Romániában sokáig foglalkozni sem lehetett. — 1980-ban, akkor tizenöt éves voltam, és már szerettem kutakodni, édesapám íróasztalán megtaláltam családom nemeslevél-átiratát. Mezőmadarasi Szekeres Gergelyt 1607-ben Rákóczi Zsigmond, Erdély fejedelme nemesi rangra emelte, és címert adományozott neki. Ennek a nemeslevélnek a latin átírása és a magyar fordítása volt azon a négy lapon, amelyre rábukkantam. Érdekes volt számomra, hogy a mi családunk is nemesi sarjadék, ezért nekifogtam, és lerajzoltam a leírt címert — akkor még mindenféle szakmai tudás nélkül, de a rajzom akár most is megállná a helyét. 1989 decembere, vagyis a romániai forradalom után, amikor hozzá lehetett jutni szakirodalomhoz, elkezdtem begyűjteni és elolvasni mindent, amit lehetett. Azt hiszem, hogy Romániában az enyémnél gazdagabb heraldikai szakirodalommal senki sem büszkélkedik. Autodidakta módon tanultam, habár még semmi más célom nem volt vele, csak az, hogy minél több ismeretet szerezzek. 


A franciaországi Arrasban (fotó: Stoyan Antonov)
 

* Aztán műkedvelőből hivatásos heraldikussá váltál, a doktori disszertációdat címertanból írtad. Milyen úton jutottál el eddig?

— 2003-ban enyhítettek azon a jogszabályon, amely a romániai közigazgatási egységek címerének elfogadását szabályozta. Kihasználtam az adódó lehetőséget, és felajánlottam az első községnek, hogy megtervezem a címerét. Így kezdődött, és aztán sok községnek, városnak, megyének készítettem címert Erdélyben, sőt, még a Kárpátokon túlra is. Természetesen ezeket mind tudományos alapon alkottam meg. Az egyszerűségre helyezem a hangsúlyt, mert vallom, minél egyszerűbb egy címer, annál nagyszerűbb. A gond akkor kezdődik, ha a megrendelő mindent bele szeretne zsúfolni. Például Háromszékben volt olyan község, amely a saját címerében el kívánta helyezni a kardot tartó páncélos kart és a három csillagot (ezek Háromszékre utalnak), az új székely címerből a napot és a holdat, a fenyőfát, mert hegyek között élünk, a keresztet, a hullámos pólyát, mert ott folyik az Olt vize, sőt, mindezeken kívül még egy medvét is. Nos, ilyet nem lehet tenni! A címer minél kevesebb elemet tartalmaz, annál inkább megjegyezhető, mert arra kell törekedni, hogy ha valaki egyszer meglátja, emlékezzék rá, és tudja, miről van szó. A címertan ugyanis a középkorban, az írástudatlanság időszakában alakult ki, amikor nem betűkkel, hanem jelekkel kommunikáltak az emberek. Nem úgy kezdtem el címereket tervezni, hogy nem értettem hozzá, de Romániában egyébként sem az iskolapadban lehet megtanulni a címertant. Történelem szakon a történelem segédtudományai nevű tantárgy keretében beszélnek a címertanról is, de az semmire sem elég! Ahhoz, hogy valaki heraldikus legyen, kell egy jó adag megszállottság, minél többet kell tanulni, viszont nem elég csak elméleti tudást szerezni, gyakorlati ismeretekre is szükség van. Tehát amellett, hogy az ember szakirodalmat olvas, ki is kell mennie a terepre, megnéznie a címereket, melyekből, istennek hála, Erdélyben akad jócskán. Emellett az sem árt, ha a tudomány iránt érdeklődő leül, rajzol egy-két címert, és rájön, hogy ez nem is olyan egyszerű! Tudományos kutatásokkal is foglalkozom, ezek eredményét közlöm szakkönyvekben, tanulmánykötetekben. Egy tudós egyszer azt nyilatkozta, hogy ha csak egy ember is elolvasta, amit leírt, akkor már megérte élnie. Ezzel én egyáltalán nem értek egyet! Ha valaki kutat, tudományos munkát végez, azt minél szélesebb körben kell terjeszteni. Szerencsére ma már az interneten számos dolog közzétehető. Én például az Academia.edu portálra töltöttem fel a megjelent anyagaimat, és a Facebookon is népszerűsítem a kutatási eredményeimet, megjelent publikációimat, előadásaimat. Így figyeltek fel rám nemcsak belföldön, hanem külföldön is, és számos nemzetközi konferenciára hívtak meg, az előadásaim rendre nagy sikernek örvendtek. Szívesen közlöm a székelyföldi, erdélyi magyar címertani kutatásaim eredményeit, hogy a világ megismerjen bennünket. Világkongresszusokon is részt veszek, melyekre Amerikából, Ausztráliából is érkeznek, és megállapíthatom, hogy sokan nem hallottak Erdélyről, a székelyekről pedig még Nyugat-Európában sem. Az értekezéseim elhangzása után gyakran odajönnek, kérdeznek, én pedig szívesen válaszolok. Végül már nem elégedtem meg azzal, hogy rengeteg tudás birtokába kerültem, mert attól féltem, csak műkedvelőnek tartanak, ezért a kolozsvári Babeș—Bolyai Tudományegyetemen elvégeztem a történelem szakot, majd a Román Akadémia Kolozsvári Történelemtudományi Intézetében doktoráltam heraldikából. A témám Háromszék címerkincsének a feldolgozása volt. Mivel itthon, Romániában ezt szakemberhiány miatt nem lehetett magyar nyelven megírni, románul született meg a disszertációm. 


Fotó: Vargyasi Levente

 

* Mely később könyv formájában is megjelent. Tervezed-e ennek a román nyelvű kiadványnak a magyar nyelvre való fordítását?

— Én nem fordítom, hanem megírom, újraírom majd magyarul. Nem szoktam ugyanis fordítani, akár magyarul írok, akár románul, mindig új szöveget adok ki a kezemből. Emellett azóta már újabb felfedezéseket is tettem a témában, újabb címerekre leltem, melyeket szeretnék beépíteni a magyar kiadásba. 

* Látom, mostanában sok helyen szerepelsz, rangos összejöveteleken adsz elő.

— Ha jól számolom, már nyolc országban adtam elő. E hónapban voltam a genealógiai és címertani világkongresszuson Franciaországban, szeptemberben egy erdélyi címer- és zászlótudományi konferencián Lengyelországban, tavaly pedig a zászlótudományi világkongresszuson vettem részt Londonban. Jómagam elsősorban címertannal foglalkozom, ezenkívül a zászlótudomány, a pecséttan és a numizmatika is érdekel. 


A zászlótudományi világkongresszuson Londonban (fotó: Stan Zamyatin)

 

* Min dolgozol jelenleg? 

— Van néhány könyvtervem, most azonban egy olyan munkán dolgozom, amely Keöpeczi Sebestyén József címerművészről és Románia címeréről szól. Ennek apropója, hogy 100 évvel ezelőtt született meg a gyulafehérvári nyilatkozat, mellyel az erdélyi románok kifejezték, hogy csatlakozni akarnak Romániához, majd a trianoni döntés értelmében Erdély jogilag is Romániához került. Mivel az új állam vezetői a jelképekben is éreztetni kívánták a változást, 1921-ben új címert készíttettek, amire Keöpeczi Sebestyén Józsefet kérték fel. Ezt a témát tárgyalom egy könyvecskében, s ez azért is időszerű, mert a heraldikus elődöm 140 évvel ezelőtt, 1878. november 12-én született.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Turistacsalogató Vajdaság
Interjú
A tetoválás nem megy ki a divatból
Interjú
Facebook

Támogatóink