A biológia nagykövete

A biológia nagykövete

Nemrégiben két fontos elismerést kapott Kormányos Róbert, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium biológiatanára.

Elnyerte a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának nagyköveti címét, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete pedig Arany Mentor díjat adományozott neki. Az elismerésekben az a közös, hogy mindkettőt olyan pedagógusoknak ítélik oda, akik munkájukkal támogatják a tehetséges diákok fejlődését.

A tanár úrral, akivel mellesleg már óvodáskorunk óta ismerjük egymást, egy reggeli kávé mellett beszélgettünk. Pontosabban ő mesélt, én pedig főleg hallgattam, mert mindaz, amit a munkájáról, a kedvenc szakterületeiről elmondott, rendkívül érdekesnek tűnt, csak éppen keveset értettem belőle, hiszen teljesen más az érdeklődési köröm.

— A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara első alkalommal ítélte oda ezt a címet. Hat nagykövetet, pontosabban középiskolai tanárt neveztek ki egyéves időszakra a természettudományok különböző területeiről: fizika, kémia, biológia, matematika, informatika, földrajz. A 2018/2019-es tanévre — a díjazottak között egyedüli határon túliként — én lettem a biológia nagykövete. Ránk valószínűleg azért gondoltak, mert az általános iskolákon kívül, ahonnan az utánpótlást várjuk, az egyetemekkel is jó kapcsolatot ápolunk. A szegedi egyetemnek is vannak versenyei, például a Szent-Györgyi Albert nevét viselő vagy az a kutatóiskolás programja, amelyben már hét-nyolc éve részt veszek. A lényege, hogy a középiskola és az egyetem megfelelő kara közös pályázatot nyújt be, s ha elnyeri a kuratórium tetszését, akkor egy évig a szegedi egyetem kutatóiskolájaként szerepel. A diákok az egyetemen kutathatnak, amire azért van szükség, mert a középiskoláknak általában nincs olyan felszerelésük, amelynek a segítségével nagyobb fajsúlyú projektumokon dolgozhatnának. Ennek a lehetőségnek köszönhetően sok jó munka született, a tanulók kijutottak Houstonba, Londonba, a Kárpát-medencei versenyekre, mint amilyen az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny Budapesten, illetve a Kárpát-medencei jellegű TUDOK vagy a vajdasági Genius. Természetesen más egyetemekkel is együttműködünk, különféle képzésekre járunk, és az összes megmérettetésen részt veszünk, melyre érdeklődés van a diákjaink részéről. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az eddigi eredményeinket és jelenlétünket a Genius konferencián Arany Mentor díjjal jutalmazta. Ezen a tanulmányi versenyen is huzamosabb ideje jelen vagyunk, és a diákjaim általában első vagy második helyezést érnek el. A két elismerésről röviden ennyit mondanék, de az, hogy miként jut el a diák és a tanár erre a szintre, egy másik, sokkal hosszabb történet. 

* A háttérben bizonyára hatalmas munka folyik, elsősorban nem a tanítás alatt, hanem a délutáni órákban, a hivatalos munkaidőn túl.  

— Dolgoztam én más középiskolákban is, ahonnan szintén szép emlékeim maradtak, de a Bolyai abban tér el, hogy a diákok többsége kollégista. A tanórába vagy a szünetbe csak néhány perces konzultáció fér bele, és ez egy-egy nagyobb projektum esetében nagyon kevés. Délelőtt a meghatározott tanterv alapján oktatunk, délután pedig gyakran egészen a takarodóig folynak a foglalkozások, sőt, sok diákunk akár hétvégén is bent marad. Mivel iskolánkban kevés tagozat van, a tanárok egy része, közöttük én is, a tantárgyoktatással nem tudja teljesíteni a normáját, ezért nevelőtanárként is dolgozunk. Aki kutatással szeretne foglalkozni, annak először is el kell sajátítania az alapokat, a szakirodalomban való eligazodást, a módszertant, valamint a berendezések használatát, hogy végül megírhasson egy olyan munkát, amely bármikor publikálható. Megemlíteném a Természet Világa folyóiratot, melybe néhány oldalas értekezéseket írhatnak a középiskolások. Ezeknek a szövegeknek egyrészt tudományosan megalapozottnak, másrészt pedig olvasmányosnak, a laikusok számára is érthetőnek kell lenniük. Az első évet a felkészülésre szánjuk, és valójában csak a középiskola második osztályában kezdődnek meg azok a munkák, amelyekből eredmények születhetnek. Harmadikban ez még tart, viszont a negyedikeseket már nem ösztökélem, mert nagyon sok feladatuk van, és ezt tiszteletben tartom. Ebben a korban érik őket azok a benyomások, amelyek az egész további életüket meghatározhatják, és ez elég töprengenivalót ad nekik. 

* Halljunk valamit a kedvenc szakterületekről!

— Az én kedvenceim a mikrobiológia és a biotechnológia, valamint a gyógygombák. Ezeken kívül van még egy terület, melyre hobbiként tekintek, hiszen azt azért nem merném állítani, hogy etológus vagyok. A humánetológia ugyanis régóta érdekel, és nagyon kíváncsi vagyok, mi az az emberi fajban, ami tisztán csak biológia, illetve mi az, amit a kulturális evolúcióval kaptunk. Igen izgalmas lehet, hogy ez a kettősség igazából mit hoz nekünk, hiszen a természeti énünk lassan, a biológiailag definiált tempóban halad az egyik irányba, a társadalmi énünk azonban egy felfokozott ütemben a másikba, és ha ezt nem tesszük mielőbb helyre, akkor nem biztos, hogy hosszú távon ebből jó dolgok születnek. Véleményem szerint nem is kellene mentorálást vállalni olyan témákban, amelyekben a tanár nincs otthon. A mikrobiológia a szakterületem, a régi rendszerben szerzett diplomám után elvégeztem egy mesterszakot, szintén mikrobiológiából. A gyógygombákkal évtizedek óta foglalkozom, fél Szerbiából jönnek hozzám szakmai tanácsért, és ha az újvidéki mikrobiológia tanszéken megjelenik egy gombatermesztő, hogy valamilyen gondja van, akkor általában hozzám irányítják. Ha viszont olyan területet választ a diák, amelyben nem vagyok jártas, akkor a kialakított kapcsolatrendszeremet felhasználva a megfelelő szakemberhez küldöm. 

* Hogyan lehet lépést tartani a számítógépes, okostelefonos generációkkal? Nyilván a tanárnak is folyamatosan tanulnia kell.

— Én egy kissé konzervatívnak tartom magam, de úgy érzem, erre is szükség van. Soha nem akartam nagyon laza tanár lenni, habár a kollégium egy nagy család, viszont a fékek sem ártanak. Egyáltalán nem biztos, hogy erre az őrült tempóra szükség van, hiszen olyan emberek is kellenek, akik nem akarnak egyfolytában vágtázni. Vannak szakmai előírások, melyek a tantárgy tanítását mederben tartják, és csak azokon belül lehet „kalandozni”. Ezenkívül az sem biztos, hogy egy új eszközzel vagy technológiával háborúzni kell, hanem meg kell tanulni célravezetően használni. Az a jó, ha egy oktatási intézményben a diákok és a tanárok is sokfélék, márpedig a mi iskolánkra ez a jellemző.


A szerző felvétele

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Felülkerekedni az ezerarcú kóron
Interjú
Játékos múzeumigazgató
Interjú
Facebook

Támogatóink