home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A béke, a szeretet és a sakk jegyében
Tóth Tibor
2013.05.22.
LXVIII. évf. 21. szám
A béke, a szeretet és a sakk jegyében

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy pénteken és szombaton Csantavérre szegeződött a vajdasági sakkvilág figyelme. Ekkor tartották meg ugyanis a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács, a Spartacus Sakk-klub és a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola szervezésében ChessMob néven a világ első sakkos villámcsődületét, majd pedig a Sakkozni Akarok! elnevezésű nemzetközi sakkversenyt.

Pénteken a helyi Páduai Szent Antal-templom előtti téren pontosan délben felcsendült a zene, és a fiatalok egyszerre táncra perdültek. Ezután Zabos Regina, a csodálatos hangú csantavéri énekesnő következett a Sakk című musicalből előadott dalbetéttel, melynek kíséretében nyolcvan gyermek ült asztalhoz, és elkezdődhetett a hatvannégy mezős játék.

— Ezzel a megmozdulással üzenni szeretnénk a világnak, mégpedig azt, hogy békére és szeretetre van szükség. A sakk az elme és a lélek azon játéka, mely leginkább alkalmas ennek az üzenetnek, a béke és a szeretet érzésének a továbbítására — mondta Rózsa Zsombor, az esemény főszervezője.

A Művészet és Sakk! jelmondattal zajló kétnapos esemény színvonalát két kiállításmegnyitó is emelte. Az iskola Kreatív Sakkozó elnevezéssel januárban pályázatot hirdetett saját sakk-készlet elkészítésére. A pályamunkákból készült válogatást a tanintézmény előcsarnokában állították ki a szervezők. Számtalan anyagból (gyurma, fém stb.) és figurából (katona- és állatfigura, sőt süteményt ábrázoló is volt közöttük!) készült készletben gyönyörködhettek a látogatók. Néhány méterrel odébb a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulójának, a helybeli Balassa Teodórának a tárlata volt megtekinthető. Az ötven kiállított fotón az állatok, az emberek és a természet mellett a sakk is főszerepet játszott.

Szombaton Sakkozni Akarok! néven 160 magyarországi, romániai, horvátországi és szerbiai sakkozó részvételével tartották meg a nemzetközi általános iskolai egyéni és csapat-sakkversenyt. A viadal legsikeresebbjei az újvidéki Kosta Trifković Általános Iskola diákjai voltak.

Eredmények, 1—4. osztályosok, fiúk: 1. Dejan Omorjan (újvidéki Kosta Trifković Á. I.), 2. Miloš Milošević (belgrádi Petar Petrović Á. I.), 3. Aleksandar Mojzeš (nemesmiliticsi Testvériség-egység Á. I.). Lányok: 1. Fülöp Csilla (szegedi Tiszaparti Á. I.), 2. Marina Đukić (zentai Stevan Sremac Iskolaközpont), 3. Farkas Barbara (gunarasi Dózsa György Á. I.). Csapatban: 1. Kosta Trifković Á. I., 2. Stevan Sremac I. K. 3. Dózsa György Á. I. 5-8 osztályosok, fiúk: 1. Nikola Panić (újvidéki Kosta Trifković Á. I.), 2. Kecskeméti Árpád (zentai Stevan Sremac I. K.), 3. Stefan Grbin (tiszaszentmiklósi dr. Tihomir Ostojić Á. I.). Lányok: 1. Marjanovics Annamária (szegedi Gedói Á. I. és Alapfokú Művészeti Iskola), 2. Iva Vujkov (újvidéki Kosta Trifković Á. I.), 3. Mila Šoklovački (zentai Stevan Sremac I. K.). Csapatban: 1. Kosta Trifković Á. I., 2. Stevan Sremac, 3. sziváci Október 20. Á. I., 4. csantavéri Hunyadi János Á. I.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..