Sokszor láttam a nagyapja mögött ülve, a kis traktorról lógatva le lábát a gyümölcsös felé menet. Aztán ahogy a népmesékben is lenni szokott, teltek-múltak az évek, Dancsi megnőtt (nem is kicsit), lábát már nem tudná lelógatni a kis traktorról, átvette nagyszüleitől a gyümölcsöst, és Becsén most ő a legpirosabb földieprek ura.

* A földiepretek az egyik legédesebb, melyet valaha kóstoltam. És az az eperbor... Mmm... Mikor vetted át a gyümölcsöst, és miért?

— 2011-ben otthagytam az egyetemet Újvidéken, mert valami melankólia, búbánat telepedett ott rám, nem tudtam mit kezdeni magammal. Környezetvédelmi mérnöki karra jártam. Kicsi volt a lakás, sok az ember, a városi buszok megőrjítettek. Úgy döntöttem, hazajövök, megnézem, mit tudok itthon csinálni. Tavasz volt, és kimentem Mózes Marihoz földiepret vásárolni. Miközben mérte ki a kért adagot, beszélgettünk. Spontán elkezdtem faggatni, mire kell figyelni, hogyan kell bánni a gyümölccsel. Hazamentem, papírra vetettem a szavait, s azt mondtam: ez az! Egyébként is nagy tradíciója volt a gyümölcstermesztésnek a családomban, megvolt a föld, az infrastruktúra, így hát belevágtam.

* Pedig nem ez a jellemző manapság. Mármint hogy valaki átvegye a családi bizniszt.

— Nem jellemző, de remélem, nem én leszek az egyedüli, aki így dönt. Már a kezdetekkor betelepítettem ötezer földieperbokrot. Akkor a bátyámnak is volt egy hasonló terve, édesanyámmal elkezdtek tervezni egy egyhektárnyi cseresznyést. Abban az évben el is indult a vállalkozás, csak a vége felé ő kihátrált belőle, így az is rám szakadt, és a fák még mindig nem teremnek, fiatalok még. 

* Mik voltak a kezdeti nehézségek?

— A munka. Hahaha! Nem gondoltam, hogy ennyit kell majd dolgozni. Jó, igaz, hogy a tél viszont nyugodtabb. Akkoriban, amikor elkezdtem a gyümölcstermesztéssel foglalkozni, még volt időm lovagolni a téli időszakokban. A novemberi-decemberi esős idő beálltával hetente kétszer-háromszor is kijártam. Egy téli szezon alatt 500-600 km-t belehajtottunk a lovakba. Azóta a gyümölcsös nőtt, és ha az idén minden a tervek szerint alakul, 4 hektár gyümölcsösünk lesz. Időközben családot alapítottam, fiam született, a lovaglás sajnos kiszorult az életemből, a gyümölcsös pedig egyre nagyobb részt vesz el belőle, hála istennek!

* És már a fiatok is ebbe nő bele. A környezettudatosságba, természetközeliségbe.

— Mindenképp. Az epret ugyan még nem szedi, de nagyon érdeklik a bogarak. Él-hal értük. Én is ilyen bogaras gyerek voltam, és külön öröm számomra, hogy ő is bogaras lesz.

* Két bogaras pasas lesztek.

— Haha. Igen. Szerintem természetes lesz neki ez az életmód. A feleségem és én is szeretjük a természetet, a Mézes-dűlőt, azaz a Medenačot, mely egy félvadonszerű terület. Próbálom óvni, feltérképezni az állatvilágát, hiszen akad bőven látnivaló. Borzok, ragadozó és gázlómadarak, rengeteg a gólya, és tavasszal a darvak is meglátogatnak bennünket. Ez különleges élmény számomra. Fontos, hogy legyen természetes közeg, ne csak steril földek vegyenek körül. Szeretem a kis elvadult, bokros részeket. A ’90-es évek elején kezdődött a Mézes-dűlő betelepítése gyümölccsel, szőlővel. A ’70-es, ’80-as évek után a gabonatermesztés volt a közkedveltebb, ma már csak foltokban vannak meg a régi gyümölcsösök, de jó, hogy vannak. Életem vágya és terve, hogy ezt valamilyen mértékben rehabilitáljuk. Ott húzódik a szomszédunkban a Holt-Tisza, mely óriási természeti kincs lehetne, ha nem úgy tekintenénk rá, mint egy pöcegödörre, melybe a szennyvizünket engedjük, partjára pedig a rossz hűtőt dobjuk. Belefájdul a szívem nap mint nap látni, hogy az emberek mennyire nem tisztelik azt a vizet. Turisztikai és természetvédelmi szempontból is jót tenne neki a rehabilitálás.

* Visszatérve a földieperre, eme remek bogyós gyümölcsre, nem csak termeszted, bort is készítesz belőle, ha jól tudom.

— Igen. Már a nagyszüleim is direkt értékesítéssel adták el a gyümölcsöt, és én sem dolgozom viszonteladókkal, nem szeretném, ha ők fölöznék le a profitomat. A bátyám ötlete volt az eperbor. Az egyik évben készítettünk száz litert, és nagyon tetszett az embereknek. Azóta minden évben készítek, több-kevesebb sikerrel, mert azért a földieper nem tökéletes boralapanyag, érzékeny gyümölcs, megtörtént már, hogy több száz liternyi pálinkaként, majd likőrként végezte. Tisztában vagyok vele, hogy az idén sem lesz annyi, hogy az igényeket kielégítsem, ezért más gyümölcsökből is készítek bort. Például meggyből, ám a málnán is gondolkozom. A közeljövőben szeretnék egyre több fajta gyümölcsbort előállítani. Majd meglátjuk, hogyan sikerül.

* S az egyéb terveid?

— Az idén csaknem egy egész hektárnyi feketicsi meggy ültetése van tervben. Csak hazai gyümölcsöt termesztek, és abból is csak olyat, amely elbírja a biotermesztést. Hátha én lehetek az első biokertész Óbecsén. Az öt-tíz éves tervem között a biotermesztésre való teljes átállás is szerepel. Potenciált látok benne, és azt is tudom, hogyan tudnám mindezt megvalósítani. Emellett persze a bukkanókról sem feledkezem meg. Vannak olyan kártevők, betegségek, amelyekre nincsenek jó biopermetek, a legtöbb alapbetegségre azonban már igen. Az idén felszaporítom a fürkészdarázs-állományt, mert ezek a rovarok a hernyókba petéznek, s a petéik felfalják a kártevőket. Így szimbiózisban tudok élni a természettel. A permetezés mértékét folyamatosan csökkentem, az idén a földiepret eddig kétszer kellett lefújnom, a fákat pedig négyszer. Arra is figyelek, hogy kén vagy réz alapanyagú, kíméletesebb permeteket használjak, melyek a biotermesztésben is megengedettek. Nem vagyok híve a preventív permetezésnek. Hogy miért? Ha semmi baja a gyümölcsnek, akkor minek fújjam le? Van annyi időm, hogy szinte naponta kint legyek, és figyeljem a változásokat. Korán fel kell fedezni, majd rögtön orvosolni a gondot, mert így nem szennyezzük sem a növényt, sem magunkat.

* És nagyon korszerű az online reklámotok. Ha jól tudom, ez a feleséged keze munkáját dicséri.

— Igen. 2016-ban jött képbe a feleségem, aki építészmérnök, és Belgrádban fejezte be a mesterképzést. Azon az éjszakán, amikor a Duna-parton összemelegedtünk, még az volt a terve, hogy Dubajba költözik. Én azonban azt mondtam neki, hogy maradjon — és maradt. Egy lelket tehát megmentettem a kivándorlástól. (Nevet.) A külföld persze nem minden esetben rossz, én viszont mindig azt hangsúlyozom, hogy itthon is lehet, csak meg kell próbálni. Talán a harmadik, negyedik, ötödik próbálkozás jár sikerrel. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

* És az ő ötlete volt az is, hogy valahogy részt vegyen ebben a munkában?

— Láttam, hogy van érzéke, szeme a széphez, és követi az internetes trendeket, ezért egy picit „rákényszerítettem” arra, hogy megtanulja ezt a szakmát, vagyis a dizájnt, a termékfotózást stb. Neki köszönhető az a szép kis megjelenés. Szerencsém, hogy éppen ő bukkant fel az életemben. Fontos a megjelenés. Sokan talán nem is azért veszik meg a termékedet, mert jó minőségű, hanem mert megtetszik nekik a csomagolása. Most már ő hozza az ötleteket, én pedig csak a reklámmal foglalkozom.

* A Farkas-kertészet sok rendezvényen ott van.

— A 2015. évi Malomfesztivál indította be a szekeret, előtte pedig az augusztus 20-ai rendezvény Óbecsén. A Malmon volt a bevetés, ott rengeteg szomjas vendégnek kellett nagyon sok italt kiadni. Ott tapasztaltuk meg, hogy az emberek szeretik a termékeinket. Utána minden hétvégén elmentünk valahova. Nem számított, hogy mekkora a rendezvény, csak hogy ott legyünk. A személyes kontaktus nagyon fontos. A vásárlóban bizalmat kelt, ha azt látja, hogy olyan valaki árulja a terméket, aki foglalkozott vele. Én magam kétszer hatékonyabban tudom értékesíteni a saját portékámat, mint egy odaállított, szép mosolyú kislány. Nem ugyanaz árulni, mint eladni. Én eladni szeretnék. Brandet kiépíteni. Elérni, hogy ha az emberek meglátják a logómat, plakátjaimat, akkor összekössék velem, illetve a kertészetemmel. És bevált. A tavalyi 6 tonna eper után az idén 12 tonnát adtam el direkt értékesítésben. Volt egy reklámunk a város központjában meg a Facebookon, az emberek pedig ahogy meglátták, már tudták, hogy az enyém. És nemcsak az én gazdaságom nevét szeretném a vásárlók szürkeállományába égetni, hanem a Mézes-dűlőét is. Ebben nem vagyok egyedül, több termelővel közös tervünk ez. Közéjük tartozik például az isteni ágyas mézes pálinkát készítő Schultz szomszédom is, illetve van két-három borász is, akinek a nedűit viszem a rendezvényekre. Ezáltal az egész régió, a Mézes-dűlő termékeit is reklámozom. Ha ezt sikerülne úgy felfejleszteni, hogy az emberek tudjanak róla, azzal mindenki jól járna. Ha valaki pálinkát vásárol, közben pedig meglátja nálam piroslani az epret, hozzám is betér. Közösségben kell gondolkozni. Elmúltak már azok az idők, hogy csak a saját érvényesülésem számít. Ez nem működik. Össze kell fogni.