A barangolást soha nem lehet megunni

A barangolást soha nem lehet megunni

Hazamenni, hazajönni, itthon, otthon. Kenyeres Oszkár, a Duna Televízió Hazajáró című műsorának egyik ötletgazdája egészen biztosan másként viszonyul ezekhez a fogalmakhoz, mint a legtöbben. A műsorban a Kárpát-medence területén barangolnak, találkoznak az ott élő emberekkel, tájakba olvadnak bele, hegyre másznak, völgybe ereszkednek le. S mindezt nekünk is megmutatják.


A Gyergyói-havasokban

* Hogyan született meg az ötlet a Hazajáró című műsorhoz, illetve miért pont a Kárpát-medencét határoztátok meg úti célként?

— A túrázás az én életemben nem a műsorral kezdődött, hiszen Jakab Sándorral már tinédzserkorunk óta jártuk a környékbeli hegyeket. A hatfős stáb majdnem minden tagja a Dunakanyar tágabb környezetében nőtt fel, megismerte a Börzsöny és a Pilis bérceit. Jórészt egymással is a börzsönyi erdők által kerültünk kapcsolatba, majd kinőve a környékbeli hegyeket, figyelmünk a magasabb csúcsok felé irányult, így előbb a Kárpátokat, majd Európa csaknem minden hegységét bejártuk a Pireneusoktól az Ararátig, a Skandináv-hegységtől a Mont Blanc-ig. De mivel mégiscsak a Kárpátok a legmagyarabb hegység, az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki hegyvidékeken éreztük magunkat a legjobban, főként azért, mert a hegyek lábánál magyar települések sorakoztak. Célul tűztük ki azt is, hogy szakaszokra bontva végigjárjuk a Kárpátok 2600 kilométer hosszú főgerincét a Dévényi-szorostól az Al-Dunáig. Ez eltartott néhány évig, sőt még mindig van mit bejárni. Közben említsük meg, hogy a sorozat rendezője, Moys Zoltán és operatőrünk, Schödl Dávid média szakon végzett, sőt 2002-ben megalapították a Dextra Media Kft.-t, a műsor gyártóját. Ők már a kezdetektől fogva határon túli témákkal foglalkoztak, és persze a hosszú, csillagfényes kárpáti éjszakákon is gyakran téma volt, hogy milyen jó lenne bemutatni a Kárpátok hegyláncát egy turisztikai magazinban, hiszen manapság a tematikus televízióknak köszönhetően a kamcsatkai hegyekről vagy Pápua Új-Guinea törzseiről is többet lehet tudni, mint az ezeréves haza értékeiről. A lehetőség 2011-ben érkezett el, amikor a Duna Televízió befogadta a műsor szinopszisát, majd hamarosan el is indult — ahogyan mi szoktunk fogalmazni — a Hazajáró végtelen útja.

* Nem hagyományos utazós műsor a tiétek, hiszen a városok, területek történelmével is foglalkoztok, és ami még fontosabb, magyar értékeket mutattok be, ezáltal átmentitek őket az utókornak. Milyen korosztálynak szól a műsor? Tud elég érdekes lenni, hogy lekösse a fiatalabb generációkat is?

— A Hazajáró három fontos alappilléren nyugszik: egyrészt a Kárpát-medence természeti kincseinek bemutatásán, másrészt a magyar kulturális és építészeti örökség lajstromba vételén, harmadrészt igyekszünk egy kicsit leltárt is végezni, hogyan is áll a XXI. század elején a megmaradásért vívott küzdelemben az anyaországtól elszakított magyarság. Az számunkra is hamar kiderült, hogy ez a sorozat nem tisztán turisztikai magazin lesz, hanem egyúttal honismereti is, melyben a magunk szubjektív módján nyúlunk olyan témákhoz, amelyek eddig vagy el lettek hallgatva, vagy a feledés jótékony homálya borult rájuk. Eleinte tehát a turistákhoz, az új turisztikai célpontokat keresőkhöz próbáltunk szólni, de a sorozat ugyanúgy szól a néprajzosokhoz vagy a történelem iránt érdeklődőkhöz is. A visszaigazolások azt mutatják, hogy a szép képeken túl nagyon sokan lelkiségük, szellemiségük miatt szeretik filmjeinket. Tisztában vagyunk vele, hogy szembemegyünk a mai korszellemmel és televíziós trendekkel, valamint nézőink átlagéletkora is azt mutatja, hogy a fiatalabbak nem igazán ismerik a Hazajárót, de azt is tudjuk, hogy a fiatalok nemcsak a Hazajárót nem ismerik, hanem úgy általában a hagyományos értékeket közvetítő műsorokat sem. Azért kár lenne feladni elveinket, hogy néhány százalékkal növeljük a nézettséget, egyszersmind nagyon sok fiatalt indított már el egy-egy filmünk a túrázás felé, a régi haza felfedezése felé. A Hazajáró bevallottan a jövőnek készül, és az identitásturizmust erősíti, ezáltal pedig a magyar megmaradást igyekszik segíteni.


Aracson

* Jól gondolom, hogy veszélyesebb pillanatai is voltak a forgatásoknak?

— A veszélyesebb helyzetek leginkább abból adódnak, amikor lefilmezzük, mondjuk, 2500 méteren a naplementét, aztán éjnek évadján úttalan utakon még vissza kell találni az autóhoz, mely 500 méteres magasságban vár bennünket. Persze volt már lavinaveszélyes szituációból is elég, és a pásztorkutyák is igyekeznek megkeseríteni az életünket. De nem veszélytelenebb sík vidéken sem forgatni, például egy falvakat járó epizódot, amikor lépten-nyomon kínálgatják az embert, vagy rossz társaságba keveredünk. Aztán esténként — egy focihasonlattal élve — ott vannak a „harmadik félidők”, melyekben szintén illik vendégként helytállni.

* Van-e olyan anekdota, amelyet szívesen megosztanál velünk?

— Szinte minden úton vannak olyan nem várt események, amelyek örökre emlékezetesek maradnak számunkra. Sok-sok történetet lehetne kiemelni, hiszen már fél évtizede úton vagyunk, és ez alatt az idő alatt száznyolcvan filmet készítettünk. Volt olyan túravezetőnk, aki számára csak a forgatás végén derült ki, hogy melyik sorozatot is vettük fel. Miután jobban megnézett bennünket, közölte, hogy a Hazajárót ő is nézi, sőt nagyon szereti. De volt olyan túravezetőnk is, aki rettegett a pásztorkutyáktól, majd amikor azok megtámadták, a kritikus pillanatban nem tudta meggyújtani a kutyák elriasztására szánt vizes petárdát, de szerencsére a pásztor az utolsó pillanatban beavatkozott. Mi nem használunk ilyen drasztikus eszközöket, mi csak jó előre felmutatjuk a pálinkásüveget a pásztornak, aki idejekorán szól a kutyáinak. Volt olyan eset, hogy a pásztor itatása közben nemcsak a kutyák váltak kezes báránnyá, de a nyáj is szétszéledt a láthatáron. A sor persze sokáig folytatható…


Kishegyesen

* Vajdaságban is jártatok. Milyen emlékeid vannak erről az útról?

— Azt hamar eldöntöttük, hogy nemcsak a hegyek természeti szépségeit, hanem a síkság és a dombvidékek kincseit is igyekszünk bemutatni. Első délvidéki utunk 2012 januárjában a Delibláti-homokpusztára vezetett, melyből semmit sem láttunk, mert Szerbia történetének egyik legnagyobb havazása idején érkeztünk oda. Összesen tíz filmünk készült már a Délvidék szerbiai területén: Bácskát nagyjából keresztül-kasul bejártuk, illetve voltunk Újvidéken, Versecen, Nagykikindán és Törökbecsén is, de persze még mindig vannak fehér foltok mind Bánátban, mind Bácskában. A legszebb délvidéki emlékeink a szerémségi Maradékhoz, a bácskai Tóthfaluhoz és Kispiachoz kapcsolódnak, emellett ugyancsak felejthetetlen marad számunkra az aracsi pusztatemplom és a szomszédos Sóskopó felfedezése is. Itt szeretnénk megköszönni Faragó Zoltán, Szabó Attila, Link Lajos, Vörös László, Arnold László, Maurer Oszkár barátaink segítségét.


Maradéki hangulat

* Van-e olyan város, ahová éppen a műsor készítése során jutottatok el először, és rögtön bele is szerettetek?

— Nagyon sok várost ismertünk már a műsor előtt, sokat a műsornak köszönhetően, de azok nekünk túl zajosak. Sokkal inkább szeretjük az apró, hegyre szúrt falvakat a székely Sóvidéken, a Kászonokban vagy Erdővidéken, de ez a sor is sokáig folytatható.

* Ki lehet-e majd valaha is jelenteni, hogy bejártátok a Kárpát-medence minden zegzugát, s a Hazajáró véget ért, vagy mindig vannak új, felfedezésre váró helyek, elmesélendő történetek?

— A huszonhat perces műsoridő csak mikrorégiók bemutatását teszi lehetővé, ezért mi ilyen egységekre bontottuk a régi szép nagy haza anyaországon túli területeit. Ha valóban végigjárnánk az egészet, akkor háromszáz filmnél állna meg a munkánk négy év múlva. De máris kezdhetnénk újra az egészet azzal a címszóval, hogy mi változott az elmúlt tíz évben, vagy éppen a mai Magyarországot is körbejárhatnánk ugyanezzel a koncepcióval, hiszen itt is van mit bemutatni. Számunkra a jövő a tavaly megalakított Hazajáró Honismereti és Turista Egylet, mely a műsor befejezése után annak alapján próbál minél több embert útnak indítani, információval segíteni, illetve a Hazajáró szellemiségét megőrizni.


A Fogarasi-havasokban


A Kárpátok csúcsán, a Gerlachfalvi-csúcson, 2655 m magasságban


Palics felé


A Liptói-havasokban


Ismerkedés a csobánnal


Úton Tornyos felé


Nyitra felett


A Kis-Fátrában


A Fogarasi-havasok gerincén


A nyitóképen Kenyeres Oszkár (Király Győző felvétele)


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
A legnagyobb kincse a humora...
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink