Az ünnepség hálaadó szentmisével kezdődött, melynek keretében Kalapis Sztoján atya megáldotta a feltűzendő szalagokat. Mindenki, aki jelen volt, elmondhatott egy imát, hiszen a végzős kollégistákon kívül a fiatalabb generáció tagjai, valamint az elsőbálozók szülei, nagyszülei, rokonai, barátai is jelen voltak.

A szentmisén részt vett Szilágyi Zoltán református lelkész is, aki a fiatalokat arra buzdította, a további életükben is törekedjenek sikerrel venni az akadályokat.

Összesen 24-en búcsúznak majd a kollégiumoktól, a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégiumból tizenöt leány, a muzslyai Emmausz Fiúkollégium növendékei közül pedig kilencen fejezik be tanulmányaik eme szakaszát.

A szalagavatón elsőként Kalapis Sztoján atya, a kollégium vezetője mondott köszöntőt.

— Elmúlt három, illetve négy év, amikor az otthontól búcsúzva a szüleitek a Bojtorján együttes szavaival bocsátottak el titeket: „Ott a kollégiumban minden egész másként van, / én csak azt kívánom, hogy ember légy, fiam!” Mi, a kollégium nevelői, dolgozói ennek a szép versnek próbáltunk eleget tenni. A jóisten segítségével és áldásával kezdtük el a munkát négy, illetve három évvel ezelőtt. Segítettünk nektek, hogy emberekké, felnőttekké váljatok. A jóistennek most hálát adunk minden segítségért, áldásért. Talán nem mindig volt könnyű beleilleszkedni a rendszerbe, de végül sikerült. Erre büszkék vagyunk! Voltak viszont olyan napok is, amikor dúdoltuk Máté Péter ismert dalát: „Egyszer véget ér a lázas ifjúság, / Egyszer elmúlnak a színes éjszakák, / Egyszer véget érnek múló napjaink, / Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink” — hallottuk Sztoján atyától.

A Szathmári Karolina Leánykollégium a szegedi Katolikus Házzal közösen nyert meg egy Európai Uniós pályázatot. A projektum egyik része éppen ehhez az ünnepséghez, a szalagavató bálhoz kötődik, így a szervezési költségek fedezésével segítették a lányokat, illetve egyúttal a szüleiket is. Koncz M. Julianna nővér, a Szathmáry Karolina Leánykollégium igazgatója elmondta, a meghívójukra a Boldogasszony Iskolanővérek közösségének alapítójától, Boldog Terézia anyánktól kölcsönöztek egy gondolatot: „Légy türelmes magadhoz, miközben Isten országa növekszik benned..., haladj lépésről lépésre, és ne egyszerre fel a magasba! Jézus mondja: Az Isten országa növekszik.”

— Ma egy avatási szertartásnak vagytok részesei. A szalag feltűzése jelzi, hogy életeteknek egy szakasza lezárulóban van, a társadalom tagjai egyre inkább mint felnőttekre tekintenek rátok. Életetek egy határterületén álltok. Még hozzánk tartoztok, de néhány hónap múlva — szülők, nevelők, diáktársak — el kell hogy engedjük a kezeteket, és útra kell bocsátanunk benneteket. A szalag nemcsak a felnőtt létbe való beavatódásotok jele, hanem jelképezi az elmúlt évek összetartozását is. Jelzi azt az időtartamot, amely alatt együtt voltatok, szerettétek és tiszteltétek egymást, és mindez egy olyan kollégium keretei között történt, amelyet egy szerzetesi közösség gondolkodása, szeretete vett körül — hangsúlyozta Julianna nővér.

A szalagavató ünnepségen Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is köszöntötte a végzősöket és az egybegyűlteket:

— Ismét elérkezett egy fordulópont az életetekben, még néhány hónap, és közeledik középiskolai tanulmányaitok befejezése. Újabb válaszút elé érkeztek, eddigi közös utatok szétválik. Az út, melyre léptek, a jóisten irányításával a szakmai fejlődés, a továbbtanulás, a karrierépítés, a családalapítás felé visz. Ti lesztek most a kormányosok. Nevelőitek, szüleitek, tanáraitok eddig jó tanáccsal egyengették az utat előttetek, s a ruhátokra kerülő szalag is azt igazolja, hogy munkájuk nem volt hiábavaló. Még egy kis kitartás, türelmes, szorgalmas tanulás, és a munka gyümölcse beérik. Öröm látnunk azt, hogy itt, Közép-Bánát legnagyobb magyar településén a két katolikus diákotthonban évről évre növekszik a bentlakó középiskolás diákok száma, akik szorgalmasan készülnek fel óráikra, fejezik be a gimnáziumot, középiskolát, és tudással gazdagon felvértezve lépnek ki az életbe. A mai bál is szép példája a baráti, közösségi összefogásnak, hiszen egy estére, egy táncra fiúk és lányok karöltve vonulnak a táncparkettre, s mutatják meg szüleiknek és a világnak, hogy felnőtté váltak, felcseperedtek, készek az önálló életkezdéshez.

A lányok nevében Bicók Lea szólt az egybegyűltekhez.

— A ránk kerülő szalag egy vékony textilanyagból készült egyszerű tárgy, de ennek a szalagnak számunkra nagy jelentősége van, ma a felnőtté válás és az önállóság szimbóluma, a jövőben pedig egy szép este emlékének jelképe lesz. Négy évig egy fedél alatt éltünk, együtt sírtunk, nevettünk, de közben mindannyiunkban végbement egy jellemfejlődés is. Megkomolyodtunk, gyerekből majdnem felnőtté váltunk. Ebben nagy szerepe volt Julianna nővérnek és a nevelőinknek. Ezúton is megköszönöm áldozatos munkájukat, hogy mindig bizalommal fordulhattunk hozzájuk, bármilyen gonddal is küszködtünk — olvasta Bicók Lea, majd útravalóul Pázmány Pétert idézte: „Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.”

A szerző felvételei

A fiúk képviseletében Jenován Flórián alkalmi beszédét hallottuk.

— Emlékszem azokra a kezdeti pillanatokra, amikor először léptük át a kollégium kapuját. Megrémült, félénk kisdiákok voltunk, akik nem is tudták, mire számítsanak kilépve a megszokott családi környezetből. Félelmünk azonban gyorsan elszállt. Megismerkedtünk a diákokkal, nevelőkkel, a kollégium minden munkatársával. Közöttük Sztoján atyával, a kollégium igazgatójával, aki mindig mókás, jókedvű, habár néha szigorúbb arcát is meg kellett mutatnia a „vacak” kollégistáknak. Hatalmas hálával és köszönettel tartozunk önnek, kedves Sztoján atya! Azt is el kell azonban ismernünk, hogy nem voltunk mindig angyalok. Most minden végzős diáktársam nevében elnézést kérek a fejfájásokért, melyeket önnek okoztunk. A kollégium falai között aktív, történésekben gazdag élet folyik. Ez részben a bentlakóknak, részben nevelőtanárainknak, Feri bácsinak és Zsoltinak köszönhető. Ők ketten azok, akik mindennap velünk vannak, ösztönöznek és támogatnak bennünket a tanulásban, és személyes céljaink elérésében is. Azok, akik hétről hétre látják vidám, jókedvű arcunkat, de azt is, ha valamilyen teher nehezedik vállunkra. Ők ilyenkor is mellettünk állnak, úgy is mondhatnánk, saját gyermekeikként szeretnek, gondoskodnak rólunk. Hálás szívvel mondunk köszönetet fáradságos, kitartó munkájukért, és szívből kívánunk nekik sok-sok erőt, kitartást a jövőben is!

Természetesen szó esett még sok minden másról, közben a harmadikosok által készített vicces, érdekes fotókból készítettek videókon jókat lehetett derülni. Az est fénypontja a betanult keringő bemutatása, a közös tánc volt, melyhez Rontó Márta adta az instrukciókat. A fiatalok a szüleiket is felkérték egy táncra, és bőven volt idő a társalgásra, a szórakozásra, hiszen a szalagavató erről szólt.