home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A VMSZ július 1-jei sajtóközleménye
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége
2015.07.01.
LXX. évf. 25. szám

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége érdeklődéssel olvasta Varga László parlamenti képviselő sajtóhoz eljuttatott véleményét és részben a jövőt érintő vízióját általános politikai értékekről és társadalmi jelenségekről.

A Vajdasági Magyar Szövetség politikai párt, tehát a pártokra érvényes keretek között működik: mindazokat a politikára is tartozó kérdéseket, amelyeket Varga László érint az elmúlt egy év vonatkozásában, a VMSZ elnökségi ülésein, tanácsülésein és közgyűlésén megvitatta, záradékokat fogalmazott meg és azokról szavazással döntött.

Varga László írásának komolyságát megkérdőjelezi az a tény, hogy az elmúlt egy évben megtartott 24 elnökségi ülésen javasolt minden döntést és záradékot megszavazott. Nem tartózkodott, nem szavazott ellene, nem fogalmazott meg kritikát. ,,Ahol tudtuk/tudtam, párton belül is, minden alkalommal elmondtuk/elmondtam” – írja Varga László, miközben egy év alatt összesen öt alkalommal kért szót a VMSZ elnökségi ülésein: a szerb-magyar kormányülésről beszélt, a parlamentben aktuális kérdésekről, beszámolt egy brüsszeli látogatásról, az új alapszabályról és a vagyon-visszaszármaztatásról. 

Egyetlen alkalommal sem értintette sem a gazdaságfejlesztési programot, sem a választási eredményeket, pedig 2014-ben öt választáson vett részt közvetve vagy közvetlenül a VMSZ.

A VMSZ elnöksége tudomásul veszi és egy pillanatra sem kérdőjelezi meg, hogy mandátumának birtokában Varga László parlamenti  képviselő, azonban  állítását, miszerint 2007 óta gyakorlatilag minden jelentős dolgot ő fogalmazott meg és intézett el a pártban, kezdve a koalíciós szerződésektől két községi szervezet talpra állításáig (2. A megszólalásom legitimitásáról), az elnökség megdöbbenéssel fogadta és visszautasítja mindazok nevében, akik az elmúlt nyolc évben a maguk tudása és hite szerint ugyanolyan elkötelezetten dolgoztak, mint azt magáról a képviselő állítja – aki egyébként az elmúlt 12 hónapban a legkevesebbet szólalt fel a belgrádi parlamentben a VMSZ hat képviselője közül.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége számára világos, hogy Varga László a Mi történik?című véleményének lényege az, hogy  a továbbiakban a VMSZ-szel nem vállal semmiféle közösséget.

Mivel azonban a Vajdasági Magyar Szövetség politikai párt, ezért Varga Lászlónak pár napon belül nyilatkoznia kell, hogy minden erkölcsi fönntartása ellenére a VMSZ frakciójában kíván-e tovább tevékenykedni,vagy kilép a frakcióból. Amennyiben a VMSZ frakcióján  belül akar maradni, akkor mint képviselőre és frakciótagra számára is kötelező érvénnyel bírnak a párt demokratikus szabályok szerint meghozott testületi döntései és azok képviselete is kötelező erejű lesz számára.                                                    

2015. július 1.                                                                                A Vajdasági Magyar Szövetség elnöksége

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..