Az irodalmi csoport alkalmi műsort mutatott be

A csókai Kremenyák, avagy Tűzkőhalom a régészeti szakirodalomban is ismert lelőhely, de a helybeliek közül csak kevesen tudták pontosan meghatározni, hol is volt az a ,,nagy, kopasz halom”, amely egykor ontotta a néhány évezreddel ezelőtt élt emberek tárgyi hagyatékát. Ezt az áldatlan állapotot szüntette meg a helybeli Móra Ferenc Művelődési Egyesület a hétvégén, amikor Vrábel János népművész gyönyörűen faragott emlékoszlopával megjelölte a helyet. Cs. Simon István nemrégiben elhunyt költő, publicista, helytörténész több évtizedes álma teljesült ezzel, hiszen ő volt az, aki - írásaiban és szóban egyaránt - a leginkább szorgalmazta ezt az eseményt.
,,Szép, derült ősz volt, úgy számítottam, hogy három hét alatt készen leszünk a Kremenyákkal, de a három hétből hat esztendő lett” - írta Móra, aki 1907 őszén látogatott el először Csókára. Ugyanilyen szép, derült őszi nap volt szombaton is, száz évvel később, amikor a csókaiak és vendégeik a helybeli Szentháromság katolikus templom hittantermében gyülekeztek. A megjelenteket msgr. Bogdán József törökkanizsai plébános, a Szeged-Csanád egyházmegye tiszteletbeli kanonokja köszöntötte. ,,Mert nem kell itt a múlt,/ mert vérszegény a jelen/ és kétséges a jövendő” - idézte Cs. Simon István versét, amelyben a költő azt fejtegeti, mit látna Móra Ferenc, ha valami csoda folytán ismét Csókán járhatna. Józsi atya köszöntőjében a ,,kétséges” szót emelte ki, ami szerinte arra utal, hogy a településen élőktől is függ, milyen lesz az a sokat emlegetett jövendő. A rendezvényre fotódokumentum-kiállítás nyílt, amely a csókai ásatások eredményének egy részét mutatta be. A szegedi Móra Ferenc Múzeumban található leletekről dr. Kürti Béla régész, az intézmény képviselője tartott érdekes előadást. Az emlékezők ezután megkoszorúzták Móra Ferenc mellszobrát, amely az író egykori szállásán, a lebontott, régi csókai parókia helyén áll. Morován Zsolt, a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulátusának konzulja alkalmi beszédében kötődött a már elhangzottakhoz, amikor azt hangsúlyozta, hogy mindig a jelenben kell élni, a jövőbe tekinteni, de a múltból, a gyökereinkből ,,táplálkozni”.
A valamikori Kremenyák - a szó egyébként kovakövet jelent -, avagy Tűzkőhalom helyszínén, ami Csóka és Zenta között, a Tiszától mintegy négy kilométerre található, Csipak Csaba diakónus szentelte fel az emlékoszlopot, majd a művelődési egyesület irodalmi csoportjának tagjai: Búzás Erika, Joó Mónika, Gál Juli, Kocsmár Réka, Szabó Regina, Korponai László és Kónya Sándor, valamint a Csalogány asszony- és a Rákóczi férfikórus adták elő alkalmi műsorukat. Kiss Tóth Erika, a csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület elnöke centenáriumi bélyegzővel ellátott oklevéllel köszönte meg a tartományi művelődési és oktatási titkárságnak, a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak, a szabadkai Műemlékvédelmi Intézetnek és az egyesület keretében tevékenykedő gyűjtők csoportjának a közreműködést és támogatást.
Cs. Simon István, a Móra Ferenc Művelődési Egyesület alapítója és első elnöke az idén áprilisban 65 éves korában hunyt el. Összeválogatta ugyan az írásokat, de már nem vehette a kezébe Udvaros az enyészetben című prózakötetét, amely nemrégiben jelent meg az Illyés Közalapítvány támogatásával, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában. A csókai könyvbemutatón részt vett Szloboda János, aki olvasószerkesztőként és az Előszó írójaként jegyzi ezt a kiváló összeállítást. Ismertetőjét a következő gondolatokkal zárta:
- Szomorú kötet ez, akárcsak a többi, hiszen a délvidéki, de különösen a bánsági magyarság pusztulásáról, a Bánság elnéptelenedéséről szól. Ám a végén, amikor a szerző megpróbálja összehasonlítani az itteni és a Kárpát-medence más részein élő magyarok sorsát, felmutat egy alternatívát, amelyből kiderül: van más lehetőség, van más megoldás is. Ha kitartunk a szülőföldön, ha összetartunk, ha támogatjuk, segítjük egymást, akkor még nem annyira biztos a pusztulás, a kiveszés.
A barátra és írótársra Fehér Kálmán és msgr. Bogdán József emlékezett, Cs. Simon István szövegeiből Búzás Erika, Búzás Lívia és Kónya Lívia olvasott fel, Kónya Sándor a Nyílnak, nyílnak a mezei virágok című népdalt és megzenésített verseket adott elő.
,,A Kremenyákot időközben széthordták, de helye a kataszteri adatok alapján megjelölhető. A négy sarka négy fehér mezsgyekővel, a közepe tája pedig háromméteres betonoszloppal, olyan erőssel, hogy azt a vandálok ne tudják kimozdítani.” Így képzelte el és hagyta az utókorra egyik írásában Cs. Simon István. Reméljük, a karcsú, magasba szökkenő kopjafával is elégedett. A vandálokra pedig, legalább ezekben az ünnepélyes percekben, ne gondoljunk!