Nagyon sok szép közös kirándulás és emlék köt bennünket össze, megannyi eszmecsere, késő estébe nyúló beszélgetés, pályakezdőként az azonos munkahely... A megszentségteleníthetetlen barátság, amelyre nagyon büszke vagyok. Tudásával, szakmai tapasztalatával, emberszeretetével, segítőkészségével, türelmével, következetességével... - és tudnám még, de nem merem fokozni, mert lelki szemeimmel látom, most int le: olyan ember ő, aki dicshimnuszokra vágyik?! - messze kimagaslik mindenik közül. Példakép. Egyéniség. Nem találkoztam még olyan közös ismerőssel (lett légyen az diák is), aki a nevére ne kapná fel a fejét, s ne mosolyogna jóindulattal: igen, ő az a Tanárnő, aki megérdemli a ,,határozott névelőt és a nagybetűt.
* Hosszú éveken keresztül középiskolai tanárként dolgoztál egy olyan munkahelyen, ahol megbecsültek mind a kollégák, mind pedig a tanulók. Soha nem panaszkodtál arra, hogy rosszul éreznéd magad köztük, aztán, mint derült égből a villámcsapás, terjedt el a hír Szabadkán: otthagyod a gimnáziumot, és az újvidéki bölcsészkarra mentél. Miért?
- Huszonhárom évig voltam középiskolai tanár. Diplomázás után rögtön munkát kaptam az egykori Egység középiskolában, kilenc-tizedikeseket tanítottam, majd három év után, az iskolareformmal átkerültem a megújhodott Svetozar Markoviæ Gimnáziumba. A magyar nyelv és irodalom mellett (amelyet környezetnyelvként is tanítottam) lingvisztikát adtam elő a kulturológia szakon, valamint német nyelvet is három évig. Ez idő alatt rengeteg szépet éltem át a kollegiális kapcsolatok révén is, és a tanulók részéről is. Valójában egy védett környezetben dolgoztam, olyan szerencsecsillaggal a fejem fölött, hogy hagytak dolgozni. Ötödikes korom óta a tanári pályára készültem, s hogy jól választottam, arra itt döbbentem rá. Nem is tudnék mást csinálni. A legnagyobb sikerélményem mindig az volt, amikor a rossz tanulók is igyekeztek nálam teljesíteni, amikor szégyelltek alábbhagyni. Nem volt igényem a továbbtanulásra, a karrierépítésre. Úgy beszéltek rá. Először egy vizsgatanítás alkalmával dr. Horváth Mátyás hívta fel a figyelmemet a Magyar Szóban megjelent pályázatra, amit ugyan én is elolvastam, de nem érdekelt a magiszteri titulus. Ő mondta, kár lenne, ha nem próbálnám meg. Újvidéken végeztem el a kurzust, nagyon elégedett is voltam az előadókkal és a tanfolyam minőségével, jó volt felfrissíteni a tudásomat. A folytatáshoz viszont megint csak bátorításra volt szükségem, amit viszont dr. Bányai Jánostól kaptam meg. 2000 februárjában aztán átkerültem az egyetemre... Nem érzem a hűtlenséget, hiszen azóta is figyelemmel kísérem azokat a nemzedékeket, amelyeket tanítottam. De szükségem volt a váltásra. Felüdülést hozott az új környezet, az új munka. Végre alkalmam van a kutatásra is, ugyanakkor pedig a diákoktól sem váltam meg. Megtiszteltetés a számomra, hogy olyan értékes embereket fedezhetek fel, hogy olyan tanulókkal dolgozhatok, akik tovább viszik a szakmát, akik a jövő nemzedékét nevelik majd, s akik remélhetőleg túlszárnyalják a tanárukat.
* Nem volt nehéz a váltás?
- De igen. Sokáig visszatekintettem, de most már jól érzem magam a tanszéken is. Ismét megtaláltam a belső harmóniát, amire nagyon nagy szükségem van ahhoz, hogy jól végezzem a munkám. Mert szeretem azt, amit csinálok. Középiskolai tanár koromban is sokat kutattam, hogy mindig újat vigyek be egy-egy téma feldolgozásába (ezek a feljegyzéseim megvannak még ma is), akkor is nagyon örültem annak, ha rájöttem egy-egy új összefüggésre, ha rábukkantam egy-egy új adatra. Nagyon szeretek utazni. Nos, a kutatás is egyfajta helyváltoztatás -- szellemi utazás.
* Első könyved, a Novella új neve című voltaképpen a doktori disszertációd, amely Mándy Ivánnal és prózájával foglalkozik. Miért épp Mándy? Ő az egyik kedvenc íród?
- Nincs kedvenc íróm, de ha lenne, akkor sem árulnám el. Eddigi munkám során mindig az egész irodalomtörténettel foglalkoztam, s mindig arra törekedtem, hogy minden íróban-költőben megtaláljam azt a motiváló erőt, amiért a diák előveszi a művét és elolvassa. Mindig azt tanítottam, hogy az irodalomnak lételméleti vonatkozása van, afféle jobbító energiája, fontos helye és szerepe az önmegértésben, a gondolkodásban. Minden szöveg rólunk szól. Rengeteg levelet kapok egykori diákjaimtól, amelyekben arról számolnak be, hogy bizonyos helyzetekben megértették azt, amit egykor egy-egy mű kapcsán mondtam nekik. Vagy e-mailen elküldenek egy-egy idézetet, fejtsem ki a véleményemet róla. Vagy találkozok velük az utcán, s bevallják, hiányzik az életükből a magyar dolgozat... Mert azokban mindig igyekeztem személyes kapcsolatot teremteni velük. Csak nekik szólva elmondani a véleményemet. Levelezni velük. Ami kamaszkorban nagyon fontos... Szóval most élem át érzelmileg ezeket a középiskolai sikereimet. No, de azt kérdezted, miért épp Mándy foglalkoztatott? Engem elsősorban a novella műfaja érdekelt (valamikor titokban én is írtam novellákat), s mivel akkor jelent meg a Mándy-monográfia, valamint a Légyvadász című kötet, amely nagy hatással volt rám, hát jó kutatási témának ígérkezett, hogy prózái (amelyek különös ,,mozis technikával készültek, s igen érdekes vizuális élményt nyújtanak a számítógéphez szokott olvasóknak), túlhaladják-e a novella hagyományos kereteit vagy sem.
* Második köteted, az Idevonzott irodalom tavaly év végén jelent meg. Mit tartalmaz ez a munkád, s mi sugallta a címét?
- A tanulmányaim, esszéim, kritikáim közül válogattam össze a tartalmát - tehát sok mindent, amivel eddig foglalkoztam, amit én idevonzottam. De a cím mást is fedhet: az irodalomtudomány újszerű értelmezését, a régiónk nyitottságára vagy zártságára is utalhat. Mindenki tetszése szerint értelmezheti.
* Az egyetemen vajdasági magyar irodalmat is tanítasz, jóllehet ez szerepel legkevésbé az iskolai tantervekben. Mi a véleményük erről a hallgatóknak?
- Mi tagadás, a tanterveink régiek, az oktatáspolitikánkon is változtatni kellene, de mi a jövő magyar nyelv- és irodalomtanárait képezzük, akiknek értelemszerűen az egyetemes magyar irodalommal kell megismerkedniük. Amikor a harmadik évfolyamon elkezdem ezt a tantárgyat előadni, mindig megállapítjuk: milyen kevés olvasója is van a vajdasági magyar irodalomnak, milyen szegényes a kritikai életünk, mennyire nem értékeljük azt, ami a miénk. Mindenesetre van egy olvasmányjegyzék, amit örököltem elődeimtől, s amit igyekszem mindig felújítani, s amivel meg kell birkózniuk a hallgatóknak. Aztán a vizsgán örömmel hallom: milyen izgalmas volt számukra a felkészülés! Felfedeztek maguknak egy-egy könyvet, megszerettek egy-egy írót, verset, s mennyire feltöltődtek.
* A zombori tanítóképző egyetem szabadkai tagozatán is tanítasz, ugyanakkor rengeteg pedagógussal is tartod a kapcsolatot, tehát ,,testközelből láthatod, hol szorít a cipő, miért panaszkodnak az oktatók, miért utálnak iskolába járni a diákok...
- Az utóbbi évek kétségtelenül rányomták bélyegüket az iskoláztatásra. A bezártság tönkreteszi a munkakedvet. Magam is végigéltem azokat az időket, amikor még a szakköröket is betiltották. Az elszegényesedés elkedvetlenít tanárt, diákot, szülőt egyaránt. Tudom azonban, hogy ma is vannak tanáregyéniségek, akik személyiségükkel át tudják hidalni a problémákat, és meg tudják szerettetni tantárgyukat. Mindig vallom: ,,Előbb a tudás, utána a mutatvány!. Tudásszomj, szakmai felvértezettség, szorgalom, állandó motiváltság és kulturális igény nélkül a legújabb módszertan és csodatechnika is csődöt mond.