A Deák Ferenc térről érkezve gyalogosan közelítettük meg a bazilikát. Az úttorlaszok miatt mindenképp a metrózás és a séta kombinációját tartottuk a legokosabbnak, mert minden sarkon közlekedési rendőrök irányították a forgalmat. Délután négy órakor érkeztünk meg a Szent István térre, ami valójában tíz percnyi járásra volt az aluljárótól. Habár a szintmise kezdetét öt órára ígérték, tudtam, hogy valamiről mégis lekéstem. Egy jó állóhelyről. A korlátoknál már hatalmas tömeg zsúfolódott össze, jóllehet onnan is alig volt látható az ereklye. A rácsok túloldalán pedig a Mátrixba illő, ügynökszerű, „feldrótozott” testőrök sorakoztak. Rezzenéstelen arccal, üres, zord tekintettel pásztázták a közönséget, felkészülve minden eshetőségre. 
A Szent István teret magas épületek veszik körül, és öt irányból közelíthető meg. Először a bazilika oldalánál próbálkoztunk eljutni odáig, de úttorlaszba ütköztünk, így kénytelenek voltunk körbejárni a környéket, és a szemközti utcából kijőve nyerni valamilyen rálátást az ünnepségre. Hamar kiderült, hogy jól döntöttünk: egyenesen belefutottunk a körmenet részvevőinek színes kavalkádjába, s miközben ők arra vártak, hogy elindulhassanak, addig mi buzgón kattogtattuk a fényképezőgépünket. Segítségünkre szolgált egy rámenős távol-keleti turista, aki addig nem tágított sem a lovagoktól, sem a nemzeti gárdától, amíg nem pózoltak vele. Így nekünk csak követni kellett a kis kínait (nem feltétlenül az volt, csak így neveztük el), és élni az általa kiharcolt lehetőségekkel.
A fotózásnak a harangszó vetett véget. Tizenöt perccel a mise kezdete előtt a Szent István-bazilika valamennyi harangja megkondult, csendre utasítva mindenkit. A hatásszünet döbbenetes volt ugyan, de nem tartott sokáig. (A fülsiketítő harangzúgás viszont igen.)
Aki kívül maradt a ,,kör’’-ön, az sajnos édeskeveset hallhatott a szentmiséből. A szertartás beszédfoszlányai nehezen jutottak el a kíváncsi fülekig, ki kellett valahogy szűrni őket a tömeg soknyelvű karattyolásából. Akik nem láttak el a pódiumig, azok kivetítőn követhették az eseményeket -- már amikor. Mert többnyire csak fekete sötétség áradt felőlük... Vagy a program hibásodott meg, vagy az ezzel megbízott személy nem állt feladata magaslatán, nem tudom… Mindenestre egy csöppet sem irigyeltem a fickót, aki mindezért felelős volt... Ha az óriási képernyő ,,pislogott’’ is olykor-olykor, a szertartást ez nem zavarta meg. Számomra már az is egy külön élmény volt, hogy templomon kívül, a szabad ég alatt ilyen sokan összegyűltek azért, hogy együtt imádkozzanak.
A mise után a bazilika bejáratától indult el az ünnepi körmenet. Áthaladt a téren, be a szemközti utcába, majd ott balra kanyarodva a József Attila utcán ment tovább.
Gyorsan igazodnunk kellett az új helyzethez. A fotósok hadával sikerült a frontvonalra kerülnünk, így karnyújtásnyira voltunk a menettől. Talán ezek voltak a legizgalmasabb pillanatok... Mobiltelefonok, iPadok, kamerák, mind a levegőben, hogy a lehető legjobb pillanatban rögzítsenek egy-egy maradandó emléket. A fotósok késhegyre menő küzdelmet folytattak, nem kímélve sem a közönséget, sem társaikat. Előszeretettel „hőő-hőő”-ztek — embertereléskor. Egyikük még a biztonságiakat is átrendezte volna, de pechjére ez nem jött össze. A menetelők pedig csak özönlöttek... Rengeteg csoport vonult fel, s ahogy váltották egymást, egy pillanatig úgy éreztem magam, mintha divatbemutatón lennék. (Azzal a különbséggel, hogy itt senki sem riszált vissza a színfalak mögé.) Fekete és fehér csuhák, gyönyörű népviseletek, Szűz Mária-szobrok, tarka selyemlobogók, díszes virágkoronák, keresztek tucatja kápráztatta el a nézőket. Egymást követve haladtak a cserkészek, csendőrök, gárdisták, a Szent György Lovagrend, a Katolikus Karitász, a Szent Korona Társaság... képviselői. A honvédség a vállán vitte végig a szent ereklyét, őket pedig a politikusok kísérték. A külhoni magyarok is megjelentek, elcsíptem a szabadkaiakat, ahogyan büszkén, magasra emelt táblával menetelnek a sorban. Egy mellettem álló bácsi a tábla láttán egy dalt kezdett el dúdolni Szabadkáról, Zomborról, Újvidékről...
A leírtak mindössze aprócska töredéke a pompás élménynek. A látottak és átéltek alapján mind a hívőknek, mind pedig a nem hívőknek csak azt tudom javasolni, hogy legalább egyszer életükben vegyenek részt ezen a nemzeti ünnepségen, amely csodás, színpompás esti tűzijátékkal zárult.