A Ragadozó

A Ragadozó

Annyira jó lett volna szeretni az új Predatort. Már csak azért is, mert már gyerekkorom óta odavagyok az egész Alien-univerzumért.

Még úgy is, hogy tudom, az előbbi lény csupán Arnold Schwarzenegger 1987-beli parádézásának kelléke volt, egy korabeli box office siker, a ’80-as évek macsómozi-kultúrájának ékes példája. A szörny végül olyannyira jól sikerült, hogy saját életet kezdett élni újabb folytatásokban és crossovermozikban.

Mára a Ragadozó egy megfáradt sorozathős lett, Hollywood pedig valamiért nem hajlandó feladni a kísérletezgetést a rasztahajú űrvadásszal. A 20th Century Fox ezúttal is bízott benne, hogy a Predator hatodik színre lépése sikeres lesz, de a végeredmény megnézése után maguk sem várhatták el, hogy ebből valaha is kritikai siker lesz. Még Antal Nimród is próbálkozott 2010-ben, és sajnos ennek az eredménye is harmatgyenge lett.

Ezúttal Shane Black rendező ült a volán mögé, aki egyébként az 1987-beli eredetiben még szerepelt is. A sztori nem veszi figyelembe az Alien versus Predator filmeket, ennek ellenére a hatásuk most is érezhető. A történet szerint a földönkívüli szörnyek bolygónkra érkeznek, és egy olyan csapatnak kell megvívnia velük a harcot, amely inkább egy tipikus slasher horror áldozataira emlékeztet, hiszen a karakterek egysíkúak, a legkevésbé sem hitelesek, és csak azért érdekesek, mert változatosan pusztulnak el ijesztő halálhörgések közepette.

Az új Ragadozó egy horrorfilm, melyből éppen a horror műfaja hiányzik. Helyette bőségesen szolgál akcióval, Black ugyanis tett róla, hogy ezek a jelenetek tisztességesen, sőt, látványosan elevenedjenek meg a vásznon, ez pedig sikerült: izgalmasak a harcok, és a nyilvánvaló hiányosságai ellenére humor is akad bőven, főleg a feketébb, morbidabb fajtából.

Vannak tehát az új típusú, hibrid ragadozók, melyek más fajok DNS-ét használták fel ahhoz, hogy genetikailag módosítsák magukat — így most erősebbek, ügyesebbek, halálosabbak és vérszomjasabbak, mint valaha. Éppen ez az egyik újdonság, mellyel a rendező — becsületére legyen mondva — igyekszik megújítani a karaktert övező mítoszt.

Az exkatonákból álló, szedett-vedett alakulat egy civillel kiegészülve a rettenetes űrbéli szörnyek ellen fordul. Nem igazán lesznek itt A listás színészek, így az összhatás olyan, mint ha egy túlreklámozott B filmet néznénk. És valójában éppen ilyen moziról van szó. Boyd Holbrook, Trevante Rhodes, Keegan-Michael Key, Thomas Jane és még néhány név, melyre garantáltan nem emlékszünk semmilyen korábbi filmből.

Ennek ellenére abban reménykedem, hogy a legelvetemültebb Predator-rajongóknak talán tetszeni fog ez az alkotás, már csak azért is, mert noha az egyszeri mozinézőknél szerintem a legkevésbé sem működik, viszont elég odaadás, igyekezet, sőt, őszinte törekvés van benne, nem beszélve a látványos trükkparádéról. Na meg persze maga a Ragadozó, akit olyan jó lenne újra egy, a szörnyhöz méltó filmben látni.

Nagy költségvetésű produkció helyett tehát inkább egy rajongók által készített „szerelemprojektumnak” tűnik Black filmje. Még maga a Ragadozó is eléggé retró hatást kelt, bár abban nem voltam biztos, hogy a rendező részéről ez egy tudatos döntés volt-e. Még a vak is látja, hogy a szörny egy itt-ott repedező gumiruhába öltözött, maszkos ember. Ettől függetlenül ez egy szórakoztató nyári szörnymozi, mely egy kellően komolytalan társasággal, néhány sörrel és pattogatott kukoricával egészen vidám buli lehet.


Nyitókép: Imdb.com

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Filmtabletták
Film
  • Brasnyó Zoltán
  • 2018.11.13.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Kísérletező vajdasági filmesek
Film
Facebook

Támogatóink