A Liliom ötven árnyalata

A Liliom ötven árnyalata

Klasszikus a Kosztolányi Dezső Színházban? Alternatív a Népszínházban? Meg itt ez a Subway is? Urbán András Újvidéken rendez? Úristen, mi történik itt? Mintha felborult volna a rend színházainkban. Vagy éppen most állt helyre? Vagy nem is volt itt soha gond, csak a néző a gonosz állatfaj? Talán egy picit ez utóbbi. Több fajtája létezik, hadd szóljak a kedvencemről.

Ő először elkönyveli, s fennhangon hirdeti is mindenhol, hogy X színház meztelenkedik (mert egyszer látott egy kivillanó mellet — ami igazából tetszett neki, de nem vallhatja be, hiszen akkor ő már perverznek számítana), emiatt szinte soha nem jár az X színházba. Aztán Y és Z színházakban is lát egy-egy kivillanó mellet, popsit, hall káromkodást, durvaságot, ezért visszatér X-be is, mert ha belegondol, a színészeket szereti, s valahogy már tetszenek is neki az előadások, mivel véleményt mondanak, keményen kritizálnak, a máról, a társadalmunkról szólnak, és mindegyik egy kicsit más. Aztán készül egy klasszikusabb darab X színházban, majd jön az újabb kritika és siránkozás: hát most X színházban klasszikus? Igen, kérem, miért ne lehetne? És volt is már, nem is egyszer.

Nem lehet a vajdasági magyar színházakat ilyen durván kategorizálni, hogy itt csak musical, ott csak könnyed, amott csak alternatív vagy csak klasszikus darabokat, esetleg gyermekelőadásokat mutatnak be. Nem lehet, öt magyar nyelven játszó társulatunk van ugyanis. Természetes, hogy újítanak, próbálkoznak, játszanak a stílusokkal, keverik őket, és koktélt készítenek. Természetes, hogy rendezők itt is és ott is vendégrendeznek. És ha egy alternatívabbnak elkönyvelt színház színészei ugyanolyan jól (ha nem jobban) játszanak klasszikust, mint az összes többi, akkor igenis játszanak klasszikust. Kedvenc nézőtípusom pedig szokjon rá vissza, hogy az öt színház mindegyikét látogatja, és nem operettkedvelő vagy kemény kortársdráma-imádó lesz, hanem nyitott szemmel és kíváncsisággal színházba járó ember. Igenis legyünk nézőként kritikusak, és ne tetsszen minden csak azért, mert szeretjük azt a társulatot, vagy mert az egyik színész a kedvencünk. Ha valami nem jó, akkor azt mondjuk meg, de azt is, ha valami nagyon tetszett.

A Kosztolányi Dezső Színház társulata (Béres Márta, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Mezei Kinga) kiegészülve néhány vendégművésszel (Banka Lívia, Vágó Krisztina, Varga Tamás, Kucsov Borisz, Molnár Zoltán, Ricz Ármin és Dienes Blanka) egy igazi, nagy színházi pillanatot hozott létre április 28-án a bemutatón. Mi ugyanis a színház feladata? Hogy elgondolkodtasson, megérintsen, hasson ránk. És most a zsebkendők is előkerültek, Kovács Frigyes remekül színpadra rendezte Molnár Ferenc drámáját, a Liliomot, mely lehet komédia és tragédia is, s talán a legfontosabb dolgokat mutatja meg: azt, hogy nem minden fekete vagy fehér. Hogy egy ember nem rossz vagy jó, és hogy csak a szerelem számít, meg hogy egy szervusszal mennyi mindent elmondhatunk. Egy nem mindennapi szerelmi történet Molnár Ferencé, mégis sok ismerős mondat és érzés található benne. Annyira élvezetes nézni az igazi, őszinte színészi játékot, Béres Márta pedig mindig elámít. Valami olyat tud, amit csak az igazán nagyok, emellett Mészáros Gábor is izgalmasan alakította a látszólag pökhendi csábító szerepét. Őket láthattuk a főbb szerepekben, viszont a többiek is remekeltek.

A díszletet és a jelmezt Gyarmathy Ágnes tervezte, a zenét Bakos Árpád szerezte, s annyira filmszerűre sikeredett, hogy jólesett volna, ha többször szólal meg. A filmes hatás többször is eszembe jutott az est folyamán, hogy a darab mennyire jól tudna működni filmvásznon vagy akár csak a televízió képernyőjén. A fény komponálója Komoróczky Gábor volt, az előadásban látható videókat pedig K. Kovács Ákos készítette. Liliom és Julika szerelme szemet nem hagy szárazon, és nálam jelentkezzen, aki azt állítja, hogy egyszer sem érzett gombócot a torkában a történetük láttán.




Molnár Edvárd felvételei

 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A végzet asszonya(i)
Színház
Minek a szív…
Színház
Facebook

Támogatóink