home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A Leander Kills és a Roma Soul nyerte az első válogatót
MTI
2017.01.15.
LXXII. évf. 2. szám
A Leander Kills és a Roma Soul nyerte az első válogatót

Holtversenyben két együttes, a Leander Kills és a Roma Soul nyerte A Dal 2017 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Singh Viki, a Spoon 21 és Henderson Dávid, a tévénézők szavazataival Benji jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.


A rockos Leander Kills Élet című dala 40 pontot kapott a zsűritől, ugyanennyi jutott az autentikus cigányzenét modern dolgokkal ötvöző Roma Soulnak, amely a Nyitva a ház című számot énekelte. Szintén holtverseny alakult ki a 3. helyen, egyaránt 39 ponttal zárt Singh Viki és a Rain című dal, valamint a Spoon 21 előadásában a Deák. Ötödikként juttatta tovább a zsűri Henderson Dávidot, aki 37 pontot kapott White Shadows című számának előadására.
 

A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített első válogatón a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag — Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Molnár Ferenc Caramel — mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével és sms-ben is szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket a pontszámokat összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így jutott tovább öt dal.
 

 
A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival Benji és a Karcok című dal lett, így ő is bekerült az elődöntőbe.
 



A második válogatót január 21-én, a harmadikat január 28-án rendezik, ezekből is hat-hat dal jut a két elődöntőbe, amely február 4-én és 11-én lesz. A Dal február 18-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 62. Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között az ukrán fővárosban, Kijevben.
 

 
A Dal 2017-ről a mediaklikk.hu/adal oldalon és a műsor Facebook-oldalán található bővebb információ.
 

A nyitókép illusztráció (MTVA)
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..