— 2010 augusztus végén költöztem ki Genfbe, mert be kellett zárnunk a szabadkai Format Clubot, melyet akkor Vastag Róberttel ketten vezettünk. Akkor nem lehetett belőle megélni ebben az országban. Nem volt elég a jó szándék. A klubot diákhitelből működtettem, és azt szerettem volna mielőbb visszafizetni. Eléggé egyértelművé vált, hogy itthon nem fogok annyit keresni, hogy még a hitelt is tudjam törleszteni, ezért úgy döntöttem, külföldre költözöm, ahogy sokan mások. Au pairként kezdtem dolgozni.

* Pedig végzettséged szerint sem óvónő, sem tanítónő nem vagy.

— Élelmiszeripari vállalkozó-menedzser, mérnök a végzettségem a diplomám szerint. Szegeden a Mérnöki Karon tanultam. Leginkább a vállalkozó-menedzseri ismereteimet hasznosítottam, kultúrával, szervezéssel ugyanis már előtte is foglalkoztam. 2006-ban már úgy kezdtünk bele a Kukoricafesztiválba, hogy nekem volt tapasztalatom a szervezés terén. Öt évig dolgoztam egy marketingcégnél Szegeden, ott közvélemény-kutatásokat és marketingkampányokat csináltam. Ezek voltak az előzmények, sok szervezés, és utána következett a Format Club, mely a Format C Fesztivál állandósított változata lett volna. Majdnem egy évig sikerült is fenntartanunk, de Szerbiát akkor érte el a gazdasági válság, nem tudtuk fedezni a költségeket, az embereknek nem volt pénzük, így bezártunk.

* Az au pair munkák után nemrég belevágtál valami egészen másba. Ruhákat varrsz és színházi kosztümöket tervezel.

— 2011 végén a diagnózis szerint pánikos szorongással és depresszióval küzdöttem, elég súlyos volt az állapotom, a házból sem mertem kimenni. Másfél évig tartott a gyógyulásom. Ez idő alatt nagyon sokat tanultam az emberekről és magamról is. Rájöttem, hogy nem a saját utamat járom, váltanom kellene. Az ember, ha téves úton halad, és sokáig nem vált, csak szenved, annak ellenére, hogy érzi, nem jó, amit csinál. Aztán amikor megkapja az élettől azt a bizonyos pofont, akkor hipp-hopp felébred, és lábra áll. Jobb esetben. Velem így történt. A „pofon” után eldöntöttem, hogy valami kreatív foglalkozás után nézek. Genfben, a lakásomhoz közel van egy méterárubolt, melyet sokáig csak kívülről lestem, aztán beléptem, vettem anyagot, és minden nehézség nélkül varrtam egy ruhát. Eleinte magamnak, majd a genfi néptánccsoportnak készítettem ezt-azt, ruhákat, hiszen éppen egy nagy fellépésre készültünk. Ekkor már elkezdtem gondolkodni rajta, hogyan tudnám megoldani, hogy csak ezzel foglalkozzak, tanuljak, és pénzem is legyen. Először a sminkelésre gondoltam, elkezdtem Budapesten intenzív kurzusokat keresgélni, melyeket Európában is elismernek, és rátaláltam a Luan by Lucia Divatházra, mely az egyik legrégebbi divatház Magyarországon. Van egy magániskolája, ahol a gyakorlati részre helyezik a hangsúlyt, és egy orientációs héten kiderítik, hogy alkalmas vagy-e erre a szakmára, vagy sem. Én is részt vettem ezen az orientációs héten, egy négytagú csoport véleményezte a munkámat, és a szakemberek a végén azt mondták, hogy nagy kár lenne a világnak, ha én nem ezzel foglalkoznék. Ez nagy löketet adott, így náluk elvégeztem két haute couture varrótanfolyamot, melynek lényege, hogy nemcsak egyszerűen ruhát varrni tanítanak, hanem elmagyaráznak sok mindent, praktikákat, minőségi követelményeket. Ugyanitt sikerült egy profi öltözék- és textiltervező iparművésztől, Mészáros Dórától tanulnom, akit emberileg is nagyon megszerettem, és négy vagy öt kurzust végeztem el nála, kitaláltam ugyanis, hogy megpróbálkozom a Genfi Iparművészeti Egyetem Fashion Design szakával.

* Ez elég nagy váltás.

— Az, de csak így lehet. Elmentem az egyetem nyílt napjára, ahol tájékoztattak, hogy nem vehetnek fel, hiszen nincs művészeti előképzésem. Két opció volt: vagy elvégzem náluk a képzést, vagy valahonnan szerzek magamnak egy év gyakornoki tapasztalatot. Az előképzés 17 600 svájci frank egy évre, azaz a mission impossible kategória. Maradt a gyakornoki képzés. Elküldtem az önéletrajzomat a genfi divattervezőknek (nem sok van belőlük), szalonoknak, és néhány hónap múlva jelentkezett egy varroda, melyben upcyclinggel foglalkoznak. Hirdetőponyvából készítenek táskákat, tolltartót, ruhát. Behívtak egy beszélgetésre, majd felvettek próbaidőre, s végül közölték, hogy maradhatok, azaz elvégezhetem náluk a gyakorlatom. Ez még mindig tart, de két és fél évembe telt. Közben elvégeztem néhány sminktanfolyamot, a fashion makeupra helyezve a hangsúlyt. Érkeztek felkérések, úgyhogy elkezdtem jelmezeket varrni kortárs táncos darabokhoz. A következő projektumom Franciaországban, Nancyben lesz, ahol majd a Centre Chorégraphique National — Ballet de Lorraine balett-társulat tizenhat táncosának fogom tervezni a ruháját Cindy van Acker svájci koreográfus új kortárstáncdarabjához.

Kattints a fenti képre, és látogasd meg Kata honlapját! 

* A Genfi Iparművészeti Egyetem elvégzése továbbra is a főbb terveid között szerepel?

— Ez majd akkor derül ki, amikor elvégzem a gyakorlatot. Novemberben lehet újra jelentkezni az egyetemre. Ha a jelenlegi munkáim mellett el tudom készíteni a portfólióm, akkor felvételizni fogok. Ha az ember eldönti, mit akar, és valóban dolgozik érte, akkor sikerülni fog neki. Mindemellett találtam Genfben egy fiatal fotóst, közös smink-fotó projektumokat és kiállítások is tervezünk. Mostanában elég sok teendőm van.

* Hogy fér mindebbe bele a Kukoricafesztivál Magyarkanizsán? Ez egy állandó, évi program? Mindig hazajössz? Karácsony, húsvét, Kukoricafesztivál?

— Igen. Ezt a fesztivált édesanyámmal együtt találtuk ki 2006-ban. Az ötletet az adta, hogy az őszi szezonban nincs egyetlen minőségi magyar néptáncfesztivál sem, és hiányzik. Úgy gondoltuk, akkor miért ne csináljunk mi egyet. Régen jártunk a Batyu Táborba, ahol még igazi bulik voltak, mindenki kiengedte magából a gőzt, és mehetett az élet tovább. Én így nőttem fel, és ez az élmény később hiányzott, mert sehol máshol nem találtam meg. Egy családi ebéd mellett találtuk ki tehát, hogy akkor majd mi töltjük ki ezt a hiányt. Időpontnak pedig azért az október elejét választottuk, mert ez az időszak egy üresjárat a vajdasági rendezvények világában. Azt kell mondanom, hogy a fesztivál sikere töretlen, ennek pedig nagyon örülünk. Egyre jobban szeretik, egyre szélesebb körből érkeznek a fellépők, sok embert megmozgat a városon belül is, Kanizsának is jót tesz. Mivel valójában édesanyámmal ketten dolgoztuk ki a rendszert, könnyebben halad a munka, ha én is itt vagyok a rendezvény alatt, és koordinálok. Mindent el tudok azonban intézni Genfből, hiszen az internetes kommunikáció korában a távolság nem gond. Ez egy hangulatos kis fesztivál, és a zenészek, táncosok is szeretik. Az idén mindent igyekeztünk megmozgatni, hogy felülmúljuk az eddigieket. Az ez évi népzenei gála Juhász Gábor ötlete volt, ő lett végül a szerkesztője is, a néptáncgálát pedig a Farkas Tamás—Gál Nóra és a Tóth Gábor—Goda Kata táncos páros koreografálta. Két magyarországi (szegedi, békéscsabai) és három vajdasági (topolyai, óbecsei, magyarkanizsai) néptáncegyüttes táncosai léptek színpadra, összesen húsz pár és kilenc lány. A Kukoricafesztivál természetesen nem volna ilyen sikeres, ha nem volna annyi lelkes önkéntes segítőnk: családtagok, barátok, a Tisza Néptáncegyüttes tagjai és sokan mások.

* Tervezel hazaköltözni?

— Ez egy jó kérdés... A közeljövőben nem, de hosszú távon igen. Az a jelenlegi tervem, hogy olyan munkákat vállalok el, amelyek által utazhatok. Erre látok is lehetőséget. Az egyik kétfős kortárs táncos előadás, melynek az igen látványos jelmezeit terveztem, és melynek augusztusban volt a bemutatója Zürichben, már több mint harminc európai helyszínre hivatalos. A táncospáros egyik tagja egyébként Trefeli József, akivel együtt vezetjük a genfi néptánccsoportot.

* És még a néptánc is?

— Igen, persze. De ez a hobbim. (Nevet.) Tizennyolc éves korom óta tanítok néptáncot, tízéves korom óta a népzene fontos része az életemnek. Ez Genfben is így van. Ott tavaly kezdte meg munkáját a gyermekcsoport, melyet teljes egészében én vezetek, és vannak nem magyar gyerekek is, akik érdeklődnek, lelkesek, és ugyan egy szót sem beszélnek magyarul, de megtanulják a dalokat, mondókákat. Ez nagyon pozitív számomra. A Genfi Magyar Néptáncegyüttes felnőttcsoportja 2016-ban lesz húszéves. Én öt éve kapcsolódtam be, most készülünk a húszéves jubileumi műsorra.

Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net