Kéménczy György Szabadkán született 1953-ban. 1977-ben az újvidéki Technológiai Kar Konzervipari Szakán diplomázott. 1977 és 2004 között különböző cégeknél húsipari mérnökként dolgozott. 2004 szeptembere óta a szabadkai vegyészeti-technológiai iskola szaktanára. 2010 óta a Népkör MMK Oláh Sándor Képzőművészeti Szakosztályának a tagja, az évente megrendezett tavaszi és őszi tárlat résztvevője. 2015-ben kiállít a 20. Nemzetközi Miniatűr Fesztiválon. Alkotásait különböző technikákkal készíti: akril, akvarell, monotípia. A legkedvesebb kifejezési területe a kollázs.

Íme Molnár Csikós Virág nyitó-gondolatai Kéménczy György kiállítása elé + Szalai Attila felvételei a kiállítás megnyitójáról:

>>> Nyugodtan higgye el: Ön művész!

Hölgyeim és Uraim, tisztelt megjelent művészetkedvelők, kedves barátaim!

Van úgy, hogy az ember egyszer csak – látszólag – minden átmenet nélkül elkezd olyasmit csinálni, amit korábban soha. Elkezd észrevenni dolgokat maga körül, elkezd jeleket fogni, elkezd  érteni összefüggéseket, amilyeneket korábban soha. Majd elkezd maga is jeleket hagyni, összefüggéseket teremteni – mintha valami különös energia kezdené mozgatni. Elkezd anyagot keresni, amit hozzárendelhet a belülről egyre konkrétabban lüktető, megszülető gondolataihoz; egyszer csak tapintható, fizikai formát kezd ölteni kezei által az a titokzatos és különös energia...

Egyszer csak önálló kiállítása nyílik.

Kéménczy György nem pályakezdő, noha itt ma legelső önálló kiállítása nyílik. Közel négy évtizede alkot – igaz, csak egy ideje találta őt meg magának a képzőművészet. 27 évig a húsipar jelentette alkotói világát, amelyet máig tartó, 10 évnyi tanügyi munkássággal bővített – szerencsésen. 40 éven át rejtvények alkotójaként tudatosan elemzett, lebontott, elemeire szedett mindent maga körül, hogy mások fejében összeépülve megszülethessen a megoldás. Jeleket hagyott, összefüggéseket teremtett... De valami különös energia tovább hajtotta; elkezdett anyagokat keresni, hogy összepárosítsa őket a megszülető gondolataival. A sót-borsot-majorannát felváltották a színek, formák, textúrák, ritmusok és harmóniák. Ma pedig itt első önálló kiállítása nyílik.

„Mindig gondolok valamire, formához vagyok kötve. Nem tudok absztraktul gondolkodni...” – mondja, miközben arról faggatom, hogy az anyag van-e előbb, s aztán a forma, vagy előbb fejben megszületik a vizuális gondolat, s ahhoz kerít megfelelő matériát, amibe gyúrva – amiből kiszabva az láthatóvá, tapinthatóvá válhat. Színes újságok, papírok, olló, ragasztó. Meg újabban a számítógép – ezekkel formál ő gondolatot. Ezekkel formál ő egy egész világot.

A kollázs olyan alkotás, amely valamilyen felületen több különböző jelentéstartalmat hordozó dolog (fénykép, újságcikk, levél, miegyéb) csoportos felragasztásából áll. Művészeti alkotás, amelyet papír, textil, fa, fém vagy más egyéb anyagok darabjaiból illesztenek össze. Ez a technika a kubisták, személy szerint főleg Georges Braque és Pablo Picasso alkotásai nyomán vált népszerűvé, s mintegy előkészítette az utat az assemblage műfajának a szobrászat felé közelítő módszerei számára. A technikát a dadaisták és a szürrealisták is gyakran használták. Az alkalmazó művészek közül jól ismert Max Ernst és Kurt Schwitters, a magyarok közül Kassák Lajos, Bálint Endre;  de El Kazovszkij, Fe Lugossy László, Móder Rezső, ef Zámbó István és Wahorn András is előszeretettel alkalmazzák ezen alkotói módszert, meg a belőle „kinőtt” assemblage technikát.

Kéménczy kollázsai mindent elemző, majd szintetizáló személyiségéből adódóan természetszerűen egyszerre analitikusak és szintetikusak. Egy-egy alkotásában egyidejűleg bont atomjaira, majd épít össze érzést és gondolatot –  sajátosan megfogalmazott, humorral és érzékenységgel átszőtt, az alkotói lelken többszörösen átszűrt, különleges vizuális élményt teremt. Finoman és szerényen... Kéménczygyörgyösen.

Első ránézésre akár gyermekinek is tűnhetnek képei: egyszerűek, tiszták és őszinték, olykor talán kissé esetlenek is a maguk háttérnélküliségében. Nem akarnak másnak látszani, nem akarnak többnek mutatkozni. „Csak” egyszerűen működnek: ritmusokat sorolnak, mint a mondókák és kiolvasók, amelyeket mindannyian ismételgettünk valaha; színeknek örülnek, mint mi mindannyian kicsiny korunkban, amikor piros-sárga-kék építőkockákat hozott a nyuszi; formákra csodálkoznak rá, mint a gyermekeink, akik megbűvölten nézegetik tulajdon kezecskéiket... A gyermeki ártatlanság megőrzésének képessége, tisztasága közvetítésének képessége viszont csak kevés ember sajátja! Ezek a kevesek – a művészek. Az ő közlendőjük pedig épp olyan fontos, mint a gyermekeink legelső szavai.

Kéménczy nem először áll a közönség elé alkotásaival. A Népkör Oláh Sándor Képzőművészeti Szakosztályának tagjaként néhány év óta részt vesz csoportos kiállításokon, legutóbb az Őszi Szalonon. Dolgozik akrillal, monotípiázik, de a kedvence a kollázs. Az akvarellel nem tud megbarátkozni. Példaképe Picasso. Több mint 10 képe bekeretezve díszíti otthonát. Egyetlenegy képet sem adott el eddig, csak ajándékozott. (Van Gogh sem adott el egyetlen képet sem életében, így tartják.) Nem a pénz motiválja. Szereti, ha agyának jobb féltekéjét is előveheti, ezért esténként ollót, ragasztót fog, nyes, vág, szabdal – játszik... Alkot. Legelső és legfontosabb kritikusai a felesége és a lánya. „Kell a segítség.” – vallja, ezért munkáin Boros Gyurka bácsi teszi meg a szakmai korrekciókat. A kollázsozás és a rejtvénykészítés relaxálja és teljessé teszi. A célja, hogy munkái felismerhetőekké váljanak. „Nincs rajzkészségem, ezért megpróbálom a talált színeket és formákat a saját stílusomban összerakni. Ebből minden nap megtanulok valamit.” – mondja, és a ráébredők őszinte örömével felcsillan a szeme: „Tényleg: én minden nap megtanulhatok valamit!” És mosolyog. Élete legnagyobb részét nevetéssel töltötte; 4 éves kora óta tartó betegsége miatt mindig valahogy máshogy kellett a dolgokra tekintenie; mindig meg kellett találnia a dolgok naposabbik oldalát. Kellett a humor, meg kellett tanulnia a dolgokat másként (is) látni. Az élet adja minden területhez a három dimenziót, neki hozzá kell tennie a negyediket: a saját pozitív hozzáállását mindenhez. Irónia, önirónia – ezek kulcsszavak a magán-, a szakmai és az alkotói életében is. Kinevetni, kigúnyolni, elítélni valakit viszont határozottan nem az ő világa.  Kérdezem: ha mindez megvan az életében – empátia, pozitív gondolkodás, kreativitás, akkor mi az, ami még hiányzik? „Talán még egy kis szeretet hiányzik...” – hangzik az eltűnődő válasz. „Vegyük a kémiát: aki érti, az szereti is a kémiát. Kis, fontos részecskék állnak össze valami különlegessé, valami értelmessé. ” Igaza lehet. Aki megérti a művészet mozgatóját, az szereti is a művészetet; akik megértik egymást – az apró hülyeségeket, tévedéseket és hibákat is, azok szeretik is egymást. Tényleg, ebből az egész világból talán még csak egy kis szeretet hiányzik...

A terveiről kérdezve a válasza, hogy jó lenne meglelni, megérezni az irányt. Hogy ne csak a kollázs legyen.
Számára az élet legfontosabb három dolga: a család, a kreativitás és az együttérzés. Három legjellemzőbb tulajdonsága, hogy vicces, együttérző és kreatív. A három legkevésbé szeretett dolog az életében, hogy magáról beszéljen, hogy mindig csak második, és sohasem első...

Kéménczy György, aki minden kétséget kizáróan művész, de nem szeret magáról beszélni, elmondta nekem mindezt, én pedig most továbbadtam Önöknek, hogy a kiállított képek mögé (is) láthassanak; hogy a kis, fontos részecskék összeálljanak valami értelmessé és szerethetővé. Mert ebből a feltárt Kéménczy-világból valóban még csak egy kis szeretet hiányzik. Önök tegyék hozzá!
Szabadka, 2015. március 31.     Molnár-Csikós Virág <<<

Ágoston Pribilla Valéria és Kerekes Sándor


Sótanyi Zsófi énekelt


Kéménczy György, Molnár Csikós Virág és Boros György








Kéménczy György és Molnár Csikós Virág




Kéménczy György


Molnár Csikós Virág


Boros György