Találkozásunk során arról beszélgettünk, hogyan lett belőle világutazó, melyek a kedvenc országai, és mi alapján dönt egy-egy úti cél mellett.

— Tizenegy éves voltam, amikor a nagyanyám először felvitt Budapestre. Falusi kislányként jutottam el egy nagyvárosba, ami nekem maga volt a csoda. Akkor határoztam el, hogy egyszer majd minél többet szeretnék látni a világból. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ez sikerült is. Harminckét évig éltem külföldön, több országban, kutató-fejlesztő intézetben dolgoztam, majd ötvenkét évesen visszatértem Zentára. Mintegy nyolcvan államban jártam már, de ez nem lényeges, mert sok helyen többször is megfordultam, például Indiában háromszor, Mexikóban és Argentínában kétszer, Olaszországban kilencszer… Nem az a célom, hogy növeljem az általam meglátogatott országok számát, inkább a látnivalókat, azon belül is a természet szépségét részesítem előnyben. A kontinensek közül még csak Ausztrália maradt ki, de Új-Zélandon egy hónapot töltöttem. Ausztrália egyébként sem hívogat különösebben, mert én a miénktől eltérő kultúrákat keresem. Bevallom, Ázsia vonz leginkább, már nagyon sok országában vendégeskedtem. Minél többet utazom, annál inkább függő vagyok, számomra ez az élet, a szenvedély, és amíg tehetem, vagy amíg az egészségem engedi, addig nem mondok le róla.

Himalája

* Van-e olyan ország, amelyet valamilyen okból még nem sikerült meglátogatnia?

— Már a ’80-as évek óta szeretnék eljutni a csodálatos Kasmír-völgybe, de az ottani zavargások miatt az utazási irodák sokáig nem kínálták ezt az úti célt. Jelenleg is kiszámíthatatlan a politikai helyzet, India és Pakisztán között nagy a feszültség Kasmír miatt, de én úgy éreztem, el kell mennem, különösen miután elolvastam Stein Aurél könyvét is. 2015-ben láttam meg először egy magyarországi utazási iroda programjában, azonnal jelentkeztem, de végül nem voltunk elegen a csoporthoz. Várólistára tettek, és 2016-ban már kora tavasszal szóltak, hogy júliusban megyünk. El is indultunk, és én nagyon izgatott voltam, de nemcsak az esetleges balhék miatt, hanem azért is, mert egy majdnem 6000 méteres hágón kellett átkelni a Himaláján. Mivel én még nem voltam 4000-4100 méteres magasság felett, nem tudhattam, hogyan reagál majd a szervezetem. Mire odaértünk, valóban rosszabbodott a közbiztonság, nem engedtek be bennünket, de átmentünk a Himalája túloldalára, mely szintén Kasmír, Ladakh tartomány. Sok kolostort látogattunk meg, eljutottunk Simlába és Dharamszalába is, az utóbbi őszentsége, a dalai láma székhelye, tehát így is csodálatos élmény volt. 

Ladakh

* Általában az utazási irodák szolgáltatásait veszi igénybe?

— Amíg a férjem élt, ketten utaztunk, mostanában vagy egyedül megyek, vagy utazási irodákkal. Beszélek angolul, németül, az interneten lefoglalok, megszervezek mindent, és indulok. Dardzsilingbe, a Himalája előhegyeibe, ahol Kőrösi Csoma Sándor van eltemetve, teljesen egyedül mentem, és két hétig tartózkodtam ott. Én mindig a különlegességeket keresem. A nemzeti parkokon kívül a hegyek is nagyon vonzanak, a Himalája, a Kilimandzsáró, a Fuji, az Andok... Az egyik legszebb hely számomra Patagóniában, Dél-Chilében található, Tűzföldtől egy kicsit feljebb. Természetesen a legfontosabb turisztikai látnivalókat is megnéztem mindenhol, ezért azok most már nem érdekelnek különösebben.

* Már említett néhány helyszínt, de van-e kedvenc országa vagy városa?

— Azt hiszem, nincs. Róma az egyik nagy kedvencem, de oda most nem kívánkozom. Már említettem, hogy Olaszországban kilencszer jártam, mindig más régióban, és azt kell mondanom, az észak-olasz tóvidék is csodálatos. San Francisco, Hongkong, Fokváros is szép, a földrajzi fekvése alapján viszont talán Rio a legszebb a világon. Japán szintén kedves számomra, három hetet töltöttem ott. Az emberek segítőkészek, tetszik a kultúrájuk, a táj is kellemes. Az idén vissza is akartam menni a cseresznyevirágzásra, mert azt még nem láttam, de nem sikerült, mert már január első napjaiban elkelt az összes hely az utazási iroda csoportjában. Üzbegisztán nagyon tetszett, ahogyan Patagónia, Tahiti, Új-Zéland, Burma, Vietnam is. Indiában minden alkalommal fent, északon jártam, mert a Himalája bűvöletében élek, viszont az ország déli részébe is jó lenne elmenni. 

* Volt-e olyan kellemetlen élménye, amelyre nem szívesen emlékezik vissza?

— Akadtak veszélyes helyzetek, Új-Zélandon például elütött egy autó, Namíbiában felmászott a lábamon, a nadrágom alatt egy fekete skorpió, és megcsípett, Botswanában pedig majdnem ráléptem egy krokodil farkára. Az utóbbi akkor történt, amikor egy folyó partján sétáltam a vízilovakat figyelve, és nem vettem észre, hogy egy levélkupac mellett ott sütkérezik egy krokodil. A holmimból hagytam már el ezt-azt, szerencsére inkább csak apróságokat. Még sohasem raboltak ki, dokumentumot nem veszítettem el, repülőt nem késtem le, de még előfordulhat. Ha egyedül érkezem egy nagyvárosba, az első dolgom, hogy megkérem az utazási iroda dolgozóit, jelöljék be a térképen azokat a helyeket, ahova nem ajánlatos elmenni. Előfordult, hogy nem voltam elővigyázatos. Kambodzsában egy asszonytól megtisztított, felaprított, zacskóba csomagolt ananászt vásároltam, melytől beteg lettem. Pedig jól tudtam, hogy Ázsiában sehol nem szabad mosatlan gyümölcsöt enni.

Jóreménység foka

* Az utazásairól időnként előadásokat tart Zentán, a Világutazók sorozatban. Gondolt-e már arra, hogy megírja az élményeit?

— Nem igazán szeretek közönség előtt beszélni, az előadásokat azért vállalom, mert tudom, hogy kevés ember juthat el azokra a helyekre, ahol én jártam. Annyi érdekes történetem, anekdotám van, melyeket érdemes lenne — ha nem is könyvben, de — sorozatban, egy újságban megjelentetni. Már fel is jegyeztem vagy húsz témát, de kevés az időm ilyesmire. Az idei tavaszra-nyárra öt utat tervezek, emellett imádok kertészkedni, az írásra talán télen tudnék időt szakítani. Például a fekete skorpióval való találkozásomkor is nagyon szerencsés voltam, mert annak a csípése nem annyira veszélyes. Ha kis sárga lett volna, akkor most valószínűleg nem beszélgethetne velem.

* Bizonyára van bakancslistája. Fogynak rajta a tételek, vagy inkább szaporodnak?

— Harminc éve van bakancslistám, és gyorsabban bővül, mint ahogy kipipálhatom rajta a tételeket. Mert mindig olvasok, hallok valamit, látok egy filmet… Például most tudtam meg, hogy az Avatarban bemutatott gyönyörű táj Belső-Kínában van. Csodálatos hely, nehéz oda eljutni, csak egy utazási iroda kínálja.

Beszélgetésünk során még számos ország és város került szóba — Írország, Skócia, Grúzia, Örményország, Jereván, Moszkva, Szentpétervár, Novoszibirszk —, továbbá a vonatozás Szibérián keresztül, a Bajkál-tó, melynek vizéből — igaz, csak a parttól távolabb — inni lehet, a sátorozások és a szafarik Tanzániában, Kenyában, Namíbiában, Botswanában...

Valéria szereti az indiai és a thai konyhát. Szuveníreket már nem vagy csak ritkán vásárol, korábban küldött képeslapokat a barátainak, de erről is leszokott, mert nehézkes beszerezni a bélyeget. Rengeteget fényképez, a fotókat pedig elég nagy munka később itthon átnézni, kiválogatni. A felvételeket DVD-re másolja, és mindig előhívat egy-egy kis albumra való képet is.