A Forum Könyvkiadó művészeti díjai

A Forum Könyvkiadó művészeti díjai

Még decemberben adta át a hatvanéves Forum Könyvkiadó Vajdaság rangos művészeti elismeréseit:

Hózsa Éva irodalmárnak a Híd Irodalmi Díjat, Pesti Attila építésznek a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat, Tarkó János festőművésznek pedig a Forum Képzőművészeti Díjat. Újvidéken, a Forum-ház tanácstermében tartották meg az átadót, melynek során Virág Gábor igazgató összegezte a kiadó elmúlt egy évét.

Virág Gábor elmondta, a kiadó 1957-től 2016-ig 2513 könyvet jelentetett meg, tavaly összesen 46 kiadványt adva az olvasók kezébe (33 címszó, 8 másodkiadás, 5 e-könyv). A kiadó köteteinek bibliográfiáját Csáky Sörös Piroska készítette el, ez hamarosan meg is jelenik, ahogyan Ninkov Kovacsev Olga művészettörténész monográfiája is a Forumhoz kapcsolódó képzőművészekről. A kiadó csaknem száz könyvbemutatón vett részt, Vajdaság szinte minden régiójában képviseltetve magát, és ahogy az elmúlt években rendszeresen, úgy az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is részt vesz, melyen ezúttal Szerbia lesz a díszvendég.

A 2016. évi Forum Képzőművészeti Díj tulajdonosa, Tarkó János 1980-ban született Újvidéken. A művészeti akadémiát Újvidéken fejezte be grafika szakon Milan Stanojev osztályában. Pályája során több kiállításon szerepelt a munkáival, itthon és külföldön (Magyarországon, Horvátországban, Mexikóban és Kanadában) egyaránt. Képein az erős színek dominálnak, furcsa, torz alakjai nem elidegenítőek, viszont a másságot, a kívülállást hivatottak bemutatni. A festőt Szombathy Bálint, a zsűri elnöke méltatta a díjátadón: — A tarkói embertípus nem a hely szellemét képviseli, hanem a mindenkori egyetemes másságot, azt az embercsoportot, amely különféle, faji, vallási, nemzeti, ideológiai vagy egyéb meggyőződésbeli okoknál fogva a többség megítélése szerint nemkívánatos.

A 2016. évi Vajdasági Magyar Művészeti Díj birtokosa Pesti Attila, aki egy korábbi interjújában lapuknak a következőket nyilatkozta: — A jó ház hűen szolgál. Nem hivalkodik és nem megaláz, hanem egy igényre épül rá, és az erkölcsön, az emberiességen alapszik. Az építészetnek van egy olyan küldetése is, hogy gyógyítson. Ha jó, pozitív kisugárzású házakat tudsz létrehozni, függetlenül a stílustól, akkor energiát kapsz tőlük, inspirálnak.

Hózsa Éva egyéni interpretációs hangütésével, intermediális és interdiszciplináris tájékozottságával, a német kultúrára és a fordításelméletre való nyitottságával a kortárs vajdasági irodalom egyik legkiemelkedőbb esszéírójaként érdemelte ki a 2016. évi Híd Irodalmi Díjat, melyet nem vett át, ezért a B. Szabó György tervei alapján készült alkotást felajánlották a Szabadkai Városi Múzeumnak, hogy helyezze el B. Szabó György munkái között.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Merülés
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink