A Damávand meghódítása

A Damávand meghódítása

Az Iránban elterülő Damávand a Közel-Kelet legmagasabb hegye. Az 5610 méter magas, gyengén füstölgő rétegvulkán az Alborzban, a Mázandarán tartományban, Teherántól 70 km-re északkeletre, a Kaszpi-tengertől délre található.

A Kilimandzsáró után a Föld egyik legmagasabb magányosan álló hegye. A közelmúltban két szabadkai hegymászó, az ötvenkét éves Nikola Lacko és a hetvenkét éves Vidaković Stevan (István) feljutott a még mindig aktív hegy csúcsára. Az élményekről Nikola Lacko számolt be, Vidaković István beszélgetésünkkor egy újabb expedíción vett részt.

Nikola gyermekként több sportágat kipróbált, a legtöbb időt a birkózószőnyegen töltötte. Hegyet tíz évvel ezelőtt kezdett el mászni, amikor egy erdélyi utazás alkalmával feljutott a Torockói-hegység legmagasabb csúcsára, a Székelykőre. Attól kezdve rabul ejtették a hegyek és a magasság. Elmondása szerint a legtöbb vajdasági emberhez hasonlóan még a háztetőre is fél felmászni, a hegyekkel kapcsolatban azonban minden aggodalma elmúlik, és csak a csúcs meghódítása lebeg a szeme előtt. Az elmúlt egy évtized alatt rengeteg országot bejárt, a többi közt megfordult a kontinentális Európa legészakibb pontján, a norvégiai Nordkappon, Finnországban, a balti országokban, Grúziában, Albániában, Moldáviában, ahol a világ két leghosszabb borpincéjét is meglátogatta, Európán kívül Kubában, Marokkóban és a közelmúltban Iránban.

— Főleg gyaloglással és kerékpározással készültünk a Közel-Kelet legmagasabb csúcsának meghódítására. Naponta 30-40 km-t sétáltunk, emellett a tornászklubba is sokat lejártam erősíteni, valamint otthon, televíziózás közben fekvőtámaszokat, hasizom- és láberősítő gyakorlatokat végeztem. Részt vettem a nagykanizsai Spartan Race elnevezésű, akadályokkal teletűzdelt futamon, megmásztam a német—osztrák határon levő Zugspitze hegyet, valamint jártam Szlovákiában, ahol a Magas-Tátrán készültem az iráni bevetésre — mondta Nikola.

A vajdasági hegymászók egy tizenöt tagú exjugoszláv expedíció tagjaként vágtak neki a kalandnak. A hangulat végig kiváló volt, a hegymászók könnyen szót értettek egymással, nem számított, ki melyik nemzetiséghez tartozik. Egy palei boszniai szerb és egy spliti horvát közös fotóval üzent mindazoknak, akik még mindig a nemzetek közötti gyűlöletkeltésben lelik örömüket.


A 4200 méter magasan fekvő tábor

— Damávand perzsául azt jelenti, hogy Isten közel. Az 5610 méter magas hegyből kén-dioxid szivárgott, egy hegymászó hányt is tőle, nekem csak a szemem könnyezett, pedig maszkot viseltem. A csúcsra négy nap alatt jutottunk fel, előtte három napot a fővárosban, Teheránban töltöttünk. A szükséges engedélyek megszerzése után előbb a 3020 méter magasban levő táborba vittek bennünket, ahol a legmagasabban fekvő dzsámi található a világon. A második napon 4200 méter, a harmadikon 4600 méter magasra mentünk fel, majd egy rövid akklimatizáció után visszatértünk a 4200 méteren fekvő táborba. Az akklimatizáció nagyon fontos, nem szabad hirtelen a csúcsra törni, hanem csakis lassan, lépésről lépésre kell haladni, ahogy a szív dolgozik. A szivárgó kén-dioxid és a meglehetősen ritka levegő így is alaposan próbára tette a szervezetet. A negyedik napon hajnali 3 órakor keltünk, felszereltük a lámpákat, és elindultunk. Hideg, erős szélben haladtunk, és délelőtt 11 órakor feljutottunk a csúcsra. Mintegy negyedórát tartózkodtunk fent, fényképezkedtünk, kitűztük a zászlókat, és máris ereszkedtünk lefelé. A nehezebb csúcsokra mindig éjjel indulnak a hegymászók. Nappal sokkal nagyobb az esély esőre, viharra, villámlásra, mint éjszaka. A Damávand nem tartozik a túlzottan veszélyes hegyek csoportjába, Európában technikailag sokkal nehezebb csúcsok találhatóak. Viszont már ez is több áldozatot szedett, hiszen abban a magasságban könnyebben lépnek fel különféle egészségügyi gondok. Főleg mogyorót, diót és fehérjében gazdag táplálékot fogyasztottam, továbbá nem maradt ki az étrendből a szalonna, a spagetti és a tésztafélék sem. A csúcsra való indulás előtt egy almát és egy fehérjeszeletet fogyasztottam, melyet később egy kis száraz marhahússal egészítettem ki. Kenyeret és sertéshúst egyáltalán nem vettünk magunkhoz — mondta Nikola.


Nikola Lacko és Vidaković István, kézben a Spartacus-zászló

A hegymászás Iránban nagy népszerűségnek örvend, hiszen a 80 millió lakos közül 4 millióan szabadidejükben hegymászással foglalkoznak, vagyis a világon ebben az országban él a legtöbb bejegyzett hegymászó.

— Nagyon tetszett az ország. Sok minden jóval olcsóbb, mint itthon. Az egyik napon például kipróbáltunk egy iráni specialitást, mely hazai pénznembe átszámítva kettőnknek 400 dinárba került. Az ország biztonságos, az emberek barátságosak. Irán ama ritka országok egyike, ahol a szerb útlevélhez nem kell vízum, ellenben a magyar és a horvát útlevéllel utazók csak így léphetnek be az országba. A szerbiai sportolók közül a Vojvodina és a válogatott egykori röplabdázója, Slobodan Kovač a legnépszerűbb, aki most Iránban edzősködik. Az iráni lakosok rendkívül tisztelik hagyományaikat, az utcán könyveket árulnak, és teljesen megszokott látvány, hogy az emberek olvasnak. A nők lenge kendőt használnak az arcuk elfedésére, úgy még szebbek és kihívóbbak.


Nikola az 5610 méter magas Damávand hegyen

A csúcsok meghódításához Nikola szerint bizonyos fokú fanatizmus és bizonyítási vágy kell, hiszen mindenki szeretné tudni, hogy valójában mire is képes. Emellett kalandvágyból sem árt, ha van bőven.

— Akármennyire felkészült is vagy, akkor sem biztos, hogy Isten a csúcsra enged. Indulás előtt alaposan fel kell készülni, tisztelni kell a hegyet, és ha Isten is úgy akarja, valamint minden apró részlet összeáll, csak akkor lehet feljutni a csúcsra. Több alkalommal ugyanarra a hegyre nem megyek. Következő lépésként mindig egy újat szeretnék felfedezni, egy olyan hegyre eljutni, ahol korábban még nem jártam. Az új úti cél Srí Lanka, továbbá nagyon szeretnék Örményországba és Izlandra is eljutni — mondta Nikola Lacko szabadkai hegymászó, aki egyúttal a Spartacus tagja is.

Ha az elszántsághoz megfelelő felkészültség párosul, akkor a világ legmagasabb csúcsai sem elérhetetlenek — még a síkságon született és élő sportemberek számára sem.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink