home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A Celje tornagyőzelme
Tóth Tibor
2018.09.03.
LXXIII. évf. 35. szám
A Celje tornagyőzelme

A szlovén Celje Pivovarna Laško győzelmével ért véget Magyarkanizsán a VIII. OTP Bank Kanizsa-kupa elnevezésű nemzetközi férfi-kézilabdatorna. A döntőben a Bajnokok Ligája főtábláján szereplő celjei csapat 27:26 arányban legyőzte a našicei Nexe együttesét.


A részt vevő együttesek

Az előző évek bajnokai közül ezúttal sem a MOL-Pick Szeged, sem a szkopjei Vardar nem tudott részt venni a rendezvényen, így a várakozásokkal összhangban rendkívül kiegyenlített mezőny alakult ki a nyolcadik alkalommal megszervezett tornán. A hat részt vevő együttes (Celje Pivovarna Laško, Gorenje, Nexe, CSM Bukarest, Esbjerg, Partizan) mellett versenyen kívül szerepelt a Tisza-parti városban edzőtáborozó athéni AEK is, mely a szerbiai csapatokkal játszott felkészülési mérkőzéseket.

A torna első napján, csütörtökön, a görög bajnokság ezüstérmesének és a szerb Szuperliga újoncának, a Kikinda együttesének találkozójával indult a labda négynapos útjára. Az első félórában még jól tartották magukat a bánátiak, a folytatásban azonban a görögök akarata érvényesült, és végül a sárga-feketék 29:24-es arányú győzelmet ünnepelhettek. A belgrádi Partizan fiatal csapata mutogatta ugyan oroszlánkörmeit, de nem tudott jelentősebb ellenállást kifejteni a jóval esélyesebb, szlovén Celje ellen, így a fekete-fehérek 41:25-ös vereséggel nyitották a tornát. A másik találkozón a horvát Nexe, talán a vártnál valamivel simábban, 27:21 arányban legyőzte a nyáron tíz új játékost szerződtetett velenjei Gorenje csapatát.


A tornagyőztes szlovén Celje Pivovarna Laško csapat (Kocsis Alíz felvétele)

A pénteki napon a görögök újabb sikert könyvelhettek el, ezúttal a tavalyi szerb Szuperliga 8. helyén végzett, az idei idényre jócskán felfiatalított összeállításban készülő szabadkai Spartacust győzték le 26:24-re. Újabb vereséget szenvedett a Partizan, a belgrádi együttes felett a dán Esbjerg diadalmaskodott 30:19 arányban, a skandináv kézilabda minden szépségét felvonultatva. A torna második napján tartották meg az ünnepélyes megnyitót is, melyen elsőként Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere szólt a játékosokhoz és a közönséghez, majd Dukai Ferenc, a torna szervezőbizottságának elnöke vette át a szót. Fejsztámer lapunknak elmondta, hogy Magyarkanizsa önkormányzata minden évben jelentős összeggel támogatja ezt a kimagasló sportrendezvényt.

— Úgy gondolom, hogy már látható az, ami az önkormányzat számára igazán fontos. Vagyis hogy a játékosok, a tornán részt vevő klubok vagy éppen a szurkolók Magyarkanizsa, a város és a község jó hírét vigyék haza. Így a sportrendezvény által közvetett módon eljutunk az idegenforgalomhoz is. Remélem, akik elégedettek lesznek a szervezéssel, a szállással, az egész rendezvénnyel, azok máskor is ellátogatnak városunkba, és ebben az esetben az önkormányzat számára már duplán megérte, hogy támogatta a tornát — mondta Fejsztámer.

A pénteki napot a Gorenje és a CSM Bukarest összecsapása zárta, melyen a szlovén csapat 24:22 arányban verte meg ellenfelét.


Jelenet a Gorenje—CSM Bukarest-mérkőzésről

Szombaton megszerezte első győzelmét a Partizan. Igaz, a belgrádiak nem a torna keretében diadalmaskodtak, hanem az AEK bemutató mérkőzésen maradt alul 25:23-as arányban. A torna versenyrészében két izgalmas találkozót élvezhetett a közönség. Az első fordulót megnyerő Esbjerg és Celje harcias, nagyszerű iramú találkozót vívott egymással, mely a szlovének 31:28-as győzelmével zárult, így ők jutottak a döntőbe. A Nexe és a CSM Bukarest összecsapása még szorosabb végjátékot hozott, melynek során a horvátok pontosabbnak és nyugodtabbnak bizonyultak, így 24:23-as győzelemmel gondoskodtak a döntős helyükről.

Vasárnap elsőként a Partizan és a CSM Bukarest lépett pályára, méghozzá az 5. helyért. Az első félidőben a belgrádiak ötgólos előnyre tettek szert, melyet a mérkőzés végéig meg is tartottak (35:30-as győzelemmel kerülték el az utolsó helyet). A bronzmérkőzésen a dán Esbjerg alaposan elpáholta (27:20) a velenjei Gorenje együttesét. A tornagyőztes kilétére hatalmas küzdelem után derült fény. A Celje ugyan végig vezetett, de egy pillanatra sem lazíthatott, mivel a Nexe állandóan készenlétben állt, és minden apró hibát keményen megbüntetett. Utolérni azonban nem tudta a nagyobb nevű ellenfelét, így végül a szlovén csapat 27:26-os győzelemmel szerezte meg az első helyet. A torna legeredményesebb játékosának Nemanja Živković (Partizan) bizonyult, a legjobbnak Lukas Carlssont (Esbjerg), a legjobb kapusnak pedig Mihajlo Radovanovićot (Celje Pivovarna Laško) választották meg.


Dukai Ferenc, a torna szervezőbizottságának elnöke

Dukai Ferenc, a torna szervezőbizottságának elnöke, fő szervezője elmondta, nagyszerű adottságokkal büszkélkedhetnek, hiszen a csarnok közvetlen közelében levő három hotelben 240 személy szállásolható el, továbbá egy 200 méteres körön belül található a sportcsarnok, az atlétikai, valamint a labdarúgópálya is.

— Kiváló kapcsolatokat építettünk ki a szerb és a magyar kézilabda-szövetséggel, illetve egyre inkább nyitunk a szlovén, a horvát meg a macedón szövetség irányába is. Október 25-e és 28-a között Barátság Kupa néven a 2000—2002-ben született fiatalok részére korosztályos tornát rendezünk, melyen a magyar, a horvát, a szlovén, az izraeli és a szerb korosztályos válogatottak vesznek részt. Magyarkanizsa egyébként egyre népszerűbb a korosztályos csapatok körében, szívesen érkeznek hozzánk vendégek akár többhetes edzőtáborokra is. Az idén először a magyar NB I. újonca, a Vecsés látogatott hozzánk, majd a szeghalmi lányok, 128 gyerekkel a MOL-Pick Szeged, valamint 62 gyerekkel a Veszprém és a békéscsabai női csapat következett a sorban. Nálunk edzőtáborozott ezenkívül a szerb férfi-juniorválogatott, a tavasszal pedig a magyar és a szerb junior lányok játszottak egy barátságos mérkőzést a gyógyfürdő sportcsarnokában. A kézilabdán kívül más sportágak felé is nyitottak vagyunk. A tavasz folyamán a mozgássérült asztaliteniszezők edzőtáboroztak Magyarkanizsán, a jövő év februárjában pedig tizenkét csapatos nemzetközi futsaltornát szervezünk. A sportcsarnok bővítéséről álmodozunk. Ennek megvalósulása esetén korosztályos nemzetközi selejtezőket rendezhetnénk a létesítményben. A lehetőség megvan tehát, csak ki kell használnunk. Az OTP Bank-kupa is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek minél szélesebb körben megismerjék Magyarkanizsát. A városnak immár a kézilabda szerelmesei között is hírneve van — mondta Dukai.

A kézilabdakupa fővédnöke az OTP Bank, a további támogatók pedig a Nexe csoport, a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság, Magyarkanizsa Önkormányzata, továbbá számos magánvállalat és -személy.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..