Több évig nem találkoztak, nem nyüzsögtek egymást biztató, bátorító alkotókedvvel a buckás művészek, már rég nem köszöntek egymásnak a megszokott módon: „Szevasz, Szőr!” azon a híres Gányó-soron. Jó ideje nincs már anyagi fedezete annak, hogy Gál Jóska, a postás és felesége, Bucka mama, Magdi tisztességes alkotótábort szervezzen alapító és vendégművészeinek, akik mindvégig kitartóan, és oly sok szeretettel látogatták ezt a világ zajától mentes, csendes műhelyt Vajdaság, Szerbia, Magyarország és Európa más tájairól ideutazva.

Ezért is esett annyira nehezükre meghirdetni ezt a mostanit, az utolsó Bucka Gányó Művésztelepet, amire szeptember 15-én a hajdújárási Róka-tanyán került sor. Az utolsót, mert noha hosszú évekig töretlen szorgalommal, önzetlen kitartással és igyekezettel álltak teljes vállszélességgel e nemes cél mögött, mára elfáradtak. Véges volt az a forrás, amelyből erőt merítettek, ami munkájukat táplálta, és mostanra, noha teljesen sosem apadhat ki, már túl keveset nyújt azokhoz a csatákhoz, amelyeket ebben a gondterhelt és szegény világban meg kellene vívniuk.

A Bucka Gányó Művésztelepet 1991-ben alapította Gál József elnök és több neves szabadkai, Szabadka környéki művész. Közülük néhányan már csak a kollégák emlékeiben élnek, értük is szólt ez a meghívás, amit az oszlopos tagok az utolsó együttalkotásra kaptak.

A tábort Szekeres László (1931—1997) szabadkai régésznek, a Szekeres László Alapítvány névadójának az emlékére szervezték. A megjelenteket Gál József, az alkotóműhely elnöke a rá jellemző felesleges szócsépléstől mentes, őszinte szeretettel köszöntötte. Majd mgr. Hulló István, a szabadkai Városi Múzeum igazgatója, a Róka-tanya házigazdája is üdvözölte a vendégeket, elmondva azt is, milyen kötődése van az emléktábor névadójának a helyhez, ehhez a páratlan régészeti kincshez.
Szekeres László életművére, karakán megjelenésére, nyitott egyéniségére, kollégája, Ricz Péter archeológus emlékezett vissza. Mint elhangzott, jelleme számos okot adott a csodálatra, ezek között volt az a ma már egyre kevésbé tapasztalható jellemvonás, hogy tudását és tapasztalatát nem akarta önző módon csak magának megtartani, hanem átadta az ifjúságnak, hogy az könnyebben tanuljon az általa már elkövetett hibákból.

Szekeres László barátai, pályatársai mind úgy nyilatkoznak, nagyon sokat tett le ő az asztalra mind szakmai, mint politikai szempontból, hiszen nevéhez fűződik az első vajdasági magyar érdekvédelmi szervezetnek, a VMDK-nak a megalapítása is. Ezt idézte fel Józsa László, a Szekeres László Alapítvány kuratóriumi elnöke, mondván, hogy amikor bizonyos vajdasági magyar célok eléréséhez egy alapítvány létrehozását vélték indokoltnak, akkor ezt többek között azzal a céllal tették, hogy Szekeres László személyiségének, munkásságának, eredményeinek és vállalásainak állítson örök emléket.

A kuratóriumi elnök az alkotótábor megszűnésével kapcsolatban elmondta, reméli, hogy ez csak egy rossz vicc, ugyanúgy, mint ahogyan számos más alkotó esetében az ,,utolsó alkalom’’-ról időnként kiderül, hogy mégsem volt az. Legyen ez inkább egy bátorító alkalom, mert hogyha ennyi barát, alkotóművész összejön, akkor kétségtelen, hogy ez újabb lendületet ad azoknak, akik vendéglátói és ötletgazdái a Bucka Gányó Művésztelepnek.

Az alkotótábor megnyitója és a Róka-tanya kemencéjében sült ízletes túrós lepény elfogyasztása után lassan mindenki megtalálta a maga helyét a Ludasi-tó partján, előkerültek az ecsetek, vásznak, és Zsáki István jóvoltából elkészült a tábor ,,cégére’’ is: Szekeres László Emléktábor — az alkotóművészek pedig sorra elláttak kézjegyükkel. Végül közös ebéddel zárták a Bucka Gányó Művésztelep utolsó találkozását.

A Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően most egy húszéves történet méltó lezárására kerülhetett sor. Ahogyan Gál József, mi is Bela Duranci művészettörténész 1991-ben elhangzott szavait idézzük: „Egy művésztelep olyan, mint az ember, megszületik, és elhal.” Ez a művésztelep szerencsés csillagzat alatt született abban a tekintetben, hogy szereplői mindig szeretettel emlegették. Sokak köszönhetnek neki sok szép pillanatot, és sokan mondhatnak köszönetet azért is, amiért életük részévé vált egy kicsit.

Az utolsó alkotótábor munkáit december 27-én, Szekeres László halálának tizenötödik évfordulóján kiállítás keretében tekintheti meg a nagyérdemű. Az alkotások ezt követően a Szekeres László Alapítvány és a Magyar Nemzeti Tanács tulajdonába kerülnek.

(Szalai Attila felvételei)