Eldöntöttem, elsősorban nem arról a folyamatról szeretnék írni, amelyet kezdetben, amikor ''megtörtént” Szabadka, magyartalanításnak próbáltunk nevezni, majd hamarosan rájöttünk, hogy a VMSZ-telenítés sokkal jobb kifejezés. Mert Zentán például az esetleges új koalíció létrejöttével is főleg magyarok maradnak hatalmon. Azok a magyarok, akik a Demokrata Párthoz, a Vajdasági Szociáldemokrata Ligához és nem utolsósorban a Magyar Polgári Szövetséghez tartoznak. Szóval, nem ezt választottam vezércikkem tárgyául, inkább arról szólnék, hogyan élik meg az emberek az ilyesfajta váltást, amikor a választási időszak kellős közepén egyik csoport megy, a másik jön. Függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoznak. Illetve éppen azért, mert egyik vagy másik párthoz tartoznak. Ilyenkor ugyanis nem számít, ki végezte jól a dolgát, ki rosszul, ki volt a megfelelő helyen és ki került oda csak azért, mert a pártelnök férje, felesége, szeretője, komája vagy jó barátja. Mert ne ringassa magát senki se illúzióban, hogy azok, akik maradnak, jobbak azoknál, akik elmennek, vagy hogy azok lennének a legjobbak, akik most jönnek. Ilyesmiről szó sincs. A politikában koalíciós szerződés van, amely alapján a partnerek -- mondhatnánk azt is, hogy azok, akik közel kerültek a húsosfazékhoz -- felosztják maguk között a várost. Tiéd a kommunális vállalat, enyém a gázszolgáltató, tiéd az oktatás és a művelődés, enyém a parkolás stb. Aztán a kiharcolt helyekre mindenki odateszi a saját embereit. Titkárnőnek a barátnőt, a közvállalt élére a férjet, a városi tanács tagjának azt a sógort, aki ráadásul nem is erről a vidékről származik, a képviselő-testületbe a nővért, az óvodába, könyvtárba, esetleg az újonnan megnyílt bevásárlóközpontba férjet, feleséget, unokatestvért... Persze, nem a felsorolt rokoni kapcsolatok miatt, hanem azért, mert ők a legmegfelelőbbek. Kissé sarkítottan, még a városháza takarítónőjének is párttagnak kell lennie. A vécésnéninek csak azért nem, mert a legtöbb kisvárosban nincsenek vécésnénik. Ez így ment eddig is, így lesz a jövőben is. És így tesznek azok is, akiknek mostanáig valamiért várniuk kellett, hogy eljöjjön az ő idejük. Nem hiszik? Nem is kell, majd rálesünk pár hónap múlva.
Az egyszerű polgárok többségét viszont nem is érdekli különösebben, hogy kik ülnek a fotelokban, mert azt mondják, terpeszkedjen ott bárki, nekik úgysem lesz jobb. Éppen ezért az ilyen-olyan -telenítés sem idegesíti őket, az viszont annál inkább, hogy meddig gyengül a dinár, és mi minden drágul még. Annak ellenére, hogy a szerb kereskedelmi miniszter kijelentette: Szerbiában 2010-ben még stabilabbak lesznek az árak, mint tavaly voltak, és az infláció is csökken. Esetleg még azon is elmorfondíroznak a piacon, hogy mikor mehetnek nyugdíjba, de a községi művelődési tárca sorsa közömbösen hagyja őket. Persze, nem állítom, hogy mindenki ilyen, hiszen akadnak olyanok is -- de nem elegen --, akiknek az utóbbi okoz álmatlan éjszakákat.
Vannak persze kárörvendők, a dögöljön meg a szomszéd tehene is elvét követők, akik mindig jóízűt kuncognak mások baján, szintén párthovatartozástól függetlenül. De a legnaivabbak mégis azok, akik azt hiszik, hogy az eddig hatalmon lévők szándékosan hanyagolták el a város ügyeit, merő gonoszságból nem intéztek semmit, de majd az újak, azok bezzeg egy csapásra megoldanak mindent. Hipp-hopp felépítik a sportcsarnokot, létrehozzák az inkubátorközpontot, beindítják az ipari parkot, nyárra nemcsak termálkutat fúrnak, de már az új wellness-szálló medencéjében is lubickolhatunk. Vagy ha nem mi, akkor a pénzes külföldiek. (Én ismét a saját kis közösségemből indultam ki, a felsorolás azonban tetszőlegesen változhat.) De legfőképpen kiseperik a városházát és elbocsátják az ott dolgozóknak legalább a felét. Mert azok mind naplopók. Sokak számára ugyanis -- valami rejtélyes okból -- az lenne a legnagyobb öröm, ha egy csomó ember az utcára kerülne. Mit is írtam, hogy naivak? Ha jobban belegondolok, inkább veszélyesek, mert ''seperc” alatt képesek azok ellen fordulni, akiket most istenítenek. Ha nem teszik meg, amit elvárnak tőlük. Márpedig nem fogják megtenni, mert nekik sincs varázspálcájuk. És azért sem, mert: ''Egyik napon Tamás vagyunk, / másik napon Júdás vagyunk, / kakasszónál Péter vagyunk.” (Wass Albert: Nagypénteki sirató)