A „megszállott” kézműves és gyűjtő

A „megszállott” kézműves és gyűjtő

A Tiszaszentmiklóson született, Tornyoson élő Szabó Magda harminchét évig óvónőként foglalkozott a kicsinyekkel, de a tanítást ma sem hagyta abba, érdeklődő gyermekeket, fiatalokat és idősebbeket oktat különböző kézművesmesterségekre. Magda ugyanis rendkívül magas szinten műveli a hímzés, a szövés, a csuhézás, a babakészítés tudományát, a lakásában és az udvarában önerőből berendezett tájházban pedig a régi használati tárgyak mérhetetlen sokaságát gyűjtötte össze.

 

Szabó Magda „birodalmáról” közös ismerőseinktől sokat hallottam, és már régóta szerettem volna vele beszélgetni, de a látogatás eddig csak terv maradt. Most jó alkalmat nyújtott a találkozásra, hogy a számos korábbi elismerés, nívó- és nagymesteri díj mellé megkapta a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség plakettjét. Elsősorban arra voltam kíváncsi, ki keltette fel benne a kismesterségek iránti érdeklődést, hol és mikor tanulta meg ezeknek a csodálatos dolgoknak a készítését.

— Gyermekkoromban a falusi házakban teljesen hétköznapi jelenség volt, hogy az emberek a téli hónapokban kézművességgel foglalkoztak. A kukoricaszedés utáni fosztáskor nagyanyám a tiszta csuhét kis kévékbe kötötte, és felfűzte egy madzagra. Minden alkalommal számos füzér született, és ezek a padláson várták a telet. A téli munkálatok a dohánycsomózással kezdődtek, majd amikor az befejeződött, lehozták a csuhét a padlásról. A füzért este kitették a hóra, reggelre megpuhult, aznap fel kellett dolgozni. Nagyanyám felhasogatta és hosszú-hosszú fonatokat készített a levelekből. Emlékszem, a padkán ült, a fonatokat a szék karjára tekerte. Mikor összegyűlt sok méter fonás, akkor hozta be apuka a rámát. Felrakták, mint a szövőszékre, és szőnyegeket, lábtörlőket, szatyrokat készítettek belőle. A földes szobában a két méter hosszú csuhészőnyegeket lerakták egymás mellé, a tetejére terítették a rongypokrócot. A csuhét minden évben feldolgozták, függetlenül attól, hogy szükség volt-e újabb szőnyegekre, mert amit nem használtak, az felkerült a padlásra tartaléknak. Készültek belőle papucsok is, meg kisebb-nagyobb szakajtók, de azokat nem fonott, hanem kötözött technikával csinálták.

A csuhé után jött a gyapjú, melyet nyáron kimostunk. Télen nagyanyám a rokkán megfonta a fonalat, amint lett egy gombolyag, anyám elkezdte kötni a pulóvereket, mellényeket, zoknikat, kesztyűket, sálat, sapkát, kinek mire volt szüksége, és ameddig a fonal tartott.

Fűzfavessző is volt a kertben, azt ősszel levágták, télen az istállóban megpucolták, majd fonták a különböző nagyságú kosarakat apukával. Nagyapa kerti és ciroksöprűket is kötött. Amint kész lett egy-egy, magához hívott, mert meg kellett keresztelni. Játékosan rám csapott egyet-kettőt, és azt mondta, ennek a söprűnek legyen a neve Babi, mert te fogsz vele dolgozni. Amikor minden begyűjtött anyagot feldolgoztak, és még tartott a tél, hozzákezdtek a hímzéshez. Ezt is a nagyanyámtól tanultam meg. Nálunk kétféle hímzés volt, fehér cérnával a slingelés, színessel a varrás, ő így mondta. Amikor Bácskába jöttem férjhez, először azt hittem, nem ismerem az ottani hímzéseket, de kiderült, mindegyiket tudom, csak ők másként nevezik. Később tanfolyamokon tökéletesítettem a tudásomat, sorba megtanultam a különböző területek hímzési formáit, sokkal foglalkozom még most is, de a legjobban a fehérhímzést szeretem.

Később Magda megmutatott az egyik szoba ablakán egy gyönyörű, fehér lyukhímzéssel készült függönyt, melyen két évig dolgozott, a beszélgetésben viszont a szövésig jutottunk.

— Megtanultam a gyapjú feldolgozását, a rokkán való fonást, paplant is varrtunk, tudok kötni, horgolni, de a szőnyegek szövését nem sajátíthattam el, mert nálunk otthon nem volt szövőszék. Amikor Szabadkán, a folklórközpontban indult a szövőtanfolyam, azonnal beiratkoztam. A szőnyegek világa rengeteg titkot rejt, melyek mind-mind megnyíltak előttem. Betekintést nyertünk a motívumok sokaságába, a színkombinációkba, a kötéstechnikákba, megtanultuk a fonal festését természetes anyagokkal, mintákat terveztünk... Én annyira élveztem, hogy befejeztem a második évfolyamot is, melyen vászonszövést tanultunk, majd Bajsán a nyári táborokban folytattam, így lett a harmadik évfolyamról is oklevelem. Az egyik munkám másfél évig Budapesten volt kiállítva. Mivel ezek a gyapjúszőnyegek két részből vannak összerakva, középen pontosan kell illeszkedniük, hogy kiadják a teljes motívumot. Egy darab elkészítése legalább egy hónap.

A szőnyegek megcsodálása után rátértünk a babákra, melyekből hamarosan többtucatnyi sorakozott körülöttünk. Magda a titkos vágyát is elmondta: egyszer majd szeretne egy babamúzeumot berendezni.

— Amikor gyermek voltam, minden anyagból, mellyel éppen dolgoztak, babát csinált nekem a nagyanyám, én pedig ezt a tudományt is megtanultam tőle. Jelenleg is készítem a babákat csuhéból, csutkából, pálcából, emellett varrok rongybabát, gyapjúbabát, népviseletes babát, és vannak karmantyúval gyártott babáim is. A kötött babák például a maradék fonalakból készülnek, hiszen azt tanultam otthon, hogy semmit sem szabad eldobni. Érdekességként említem, hogy megformáztam a tornyosi asszonykórust — melynek én is tagja vagyok —, nagyasszonyi népviseletben. Emellett gyűjtöm, restaurálom, öltöztetem is a régi babákat.


A szerző felvételei

Magda a napi időbeosztásáról is beszélt, melyet igyekszik betartani:

— Általában két órát töltök a szövőszéknél, aztán mással foglalkozom. A napi hímzésadagom két szál cérna, vagyis kétszer fűzök be a tűbe. Ha több időm van, akkor színesből és fehérből is elvarrok két-két szál cérnát. Emellett naponta két tál csuhét is feldolgozok, és a babákat is készítem. Minden télen el kell készülnie egy-egy fehér és színes hímzésnek, illetve hetente legalább egy babának. Közben a gyűjteményemet is rendezgetem, ami szintén hatalmas munka.

Az biztos, hogy a látogatásomkor teljesen felborult Magda napirendje, hiszen a beszélgetésünk legalább két órát tartott, és akkor a tájházat még nem is láttam. Oda csak ezután indultunk.

Hogy mi minden van felhalmozva az udvari épület szobáiban, azt meg sem kísérlem leírni, mert szavakkal úgysem lehet kifejezni, ezt látni kell.

— Itt most éppen minden egy kicsit kaotikus, mert építkezés is folyik, de egyszer majd rend lesz. Arra törekszem, hogy a helyiségekben minden használati tárgy ugyanabból a korból származzon, illetve különválasztom a paraszti és a polgári világot. Ha megkérdezik tőlem, mit gyűjtök, csak azt válaszolhatom, hogy mindent. Az emberek nagyon sok használati tárgyat, bútort, játékot, ruhaneműt, könyvet, szentképet, fényképet hoznak nekem, felsorolni sem lehet, hogy mi mindent, mert tudják, hogy nálam mindez megmarad. Gondosan feljegyzem, kitől mit kaptam, ki használta és mire, melyik korból származik, vagyis mindent leltárba veszek. A tárgyakat megtisztítom, gondozom, javítgatom is. Én ezt kitartóan és megszállottan csinálom, most már nem hagyhatom abba. Rengeteg munkám van benne, és nem viszek majd el a fejem alatt egyetlen darabot sem, minden itt marad a tornyosiaknak, a vajdaságiaknak.

Szabó Magda mindezt önerőből, támogatás nélkül hozta létre. Folyamatban van a tornyosi Tájház civil szervezet megalakítása, melynek szintén ő az ötletgazdája. Szeretné a gyűjteményét hivatalosan is megnyitni, közszemlére tenni, mert úgy véli, ezzel is hozzájárulhat környezetében a falusi turizmus fejlődéséhez.

Miután a látogatók számára fenntartott emlékkönyvben megpróbáltam néhány mondatban összegezni az élményeimet, útnak indultam volna az időközben leereszkedett hatalmas, átláthatatlan ködben, de búcsúzkodás közben derült ki, hogy az emeleti szobák mindegyike szintén egy-egy kis múzeum. Így hát gyorsan megnéztük még őket is. 


Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink