A „legbigebb” big band

A „legbigebb” big band

Egy eddig még nem látott és nem is hallott koncerttel zárta kapuit a jubiláló Újvidéki Jazzfesztivál.

Húsz év nem kis idő, meg kell adni a módját az ünneplésnek. És ennél jobban talán nehezen lehetett volna. Három big band. Három nem is akármilyen big band lépett színpadra. S mivel big, azaz nagy, már önmagában egy is sok muzsikust ölel fel, három pedig magát a tömény, földöntúli élvezetet és hangzást garantálja.

Egy jó rendezvénynek van egy sajátos hangulata. Annak, amelyet szeretettel és fanatizmussal szerveznek meg. Tehát az Újvidéki Jazzfesztiválnak is van. Az utolsó napra érkeztünk. Telt ház, teli színpad fogadott bennünket az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban. A színpadnak minden felületét zenészek foglalták el. Három big band muzsikusai csücsültek egymás mellett, s alkották a Jumbo Big Bandet: a szlovén RTV big bandje, a horvát HRT Jazz orkestra és a szerb RTS big bandje. Teljesen ex-Yu hangulat uralkodott el mindenkin. Ők hárman huszonnyolc év után játszottak újra együtt. Az pedig nem kis idő. A koncertet is ezzel nyitotta meg a konferanszié, valamint mindenféle protokoll nélkül, olyan jazzesen lazán üdvözölte az újvidéki big band tagjait és néhány veteránt. Vojislav Bubiša Simićet, Jovan Adamovot, Hegedűs Zoltánt, Bora Višnjičkit. A három zenekar előbb külön-külön mutatkozott be, saját zeneszerzője művével. Az együttesek szólistái kiléptek a bigből, a másik kettő tapsolt, mosolyogva figyelték a szólókat, elismerően bólogattak, ha a másik zenekar játszott. Tisztelet, alázat, a zene, a jazz szeretete látszott arcukon, s az, hogy ez nekik is egy őrült nagy buli. Jó volt ezt látni. Minden zeneszámot tapsvihar fogadott, de az igazi extázist akkor idézték elő, amikor Siegfried Feigl vezényletével nagyzenekarrá olvadtak össze, s megszólalt az első közös szám. Több mint hatvan zenész, nagy részük fúvós, és mondanom sem kell: mind profi... Hát, az bizony egy különleges élmény, mely az embernek a bőre alá csusszan, akár egy jó bor esetében, amikor az orrunk hegyétől a kislábujjunkig érezzük a hatást. Ilyen volt ez is. És persze a libabőr meg az a bizonyos mosoly is megjelent az első akkordok után, és nem is tűnt el egészen Becséig. 


Fotó: Danas.rs

Maga Siegfried Feigl is megéri a pénzét. Kék mintás zakójának hátulján sötétkék patkányok kergetőztek, szemük pirosan villogott. Jobb és bal cipője sem az átlagemberé, az egyik piros, a másik kék díszítést kapott. Fején micivel magabiztosan vezette a sokzenészes formációt. Még a patkányok is táncot jártak.


Fotó: Peter Purgar

A három napig tartó jazzfesztivál fő szervezője az Újvidéki Kulturális Központ, a szombat estét és persze a fesztivált a Seamus Blake & The French Connection zárta, illetve a jazzfesztiválokon megszokott jam session. Az újvidékiek különösen híresek, nem ritka, hogy hajnalban érnek véget, s azt mesélik, egyszer még maga Chet Baker is beállt a többiek közé koncertje után egy picit jammelni.

Az idén az említetteken kívül fellépett még: a Shalosh, a The Jeff “Tain” Watts Quartet, a The Berklee Global Jazz Institute Ambassadors feat. Marco Pignataro, a Macha Gharibian Trio, a The Steve Wilson & Wilsonian’s Grain zenekar és a Julia Siedl Trio, emellett pedig a fesztivál korábbi éveinek plakátjaiból nyílt kiállítást is megnyitották.

Minden évben nagyon erős az Újvidéki Jazzfesztivál programja, úgyhogy nem nagyon lehet mellényúlni, ha jegyet váltunk a következő évire. Isten éltesse a rendezvényt még sokáig!

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Desiré Central Station, 2018 — Barbaricum
Fesztivál
  • 2018.11.10.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink