home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
50 millió dináros injekció Magyarkanizsának
Tóth Tibor
2017.12.29.
LXXII. évf. 52. szám
50 millió dináros injekció Magyarkanizsának

Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője és Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere sajtótájékoztatót tartott, melynek témája a szerb kormány 50 millió dináros támogatása volt Magyarkanizsa község részére.

A támogatás értelmében a kormány társfinanszírozóként részt vesz a magyarkanizsai szennyvíztisztítónak egy IPA-projektum keretében megvalósuló felújításában és kibővítésében.

— Megérkezett a magyarkanizsai költségvetésbe az az 50 millió dinár, melyet a köztársasági kormánytól sikerült biztosítani a szennyvíztisztító projektumára. Néhány éve lehetőség van arra, hogy az önkormányzatok a költségvetési tartalékokból támogatásokhoz jussanak, ha jó projektummal állnak elő. Ez az 50 millió dinár jelentős injekció a magyarkanizsai költségvetés számára az év utolsó napjaiban, valamint a VMSZ és az SZHP együttműködésének újabb bizonyítéka. A támogatás elnyeréséhez két dologra: jó projektumra és politikai hátszélre van szükség. A magyarkanizsai önkormányzat mindkettővel rendelkezett. A két feltétel bármelyikének hiányzása esetén ilyen jellegű támogatáshoz nem lehet hozzájutni — emelte ki Pásztor.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere elmondta, hogy az IPA-projekt keretében megvalósuló felújításhoz a magyarkanizsai önkormányzatnak 15 % önrészt kell biztosítani, plusz az előfinanszírozást, ami további terhet jelent az önkormányzat számára.

— Több mint 220 millió dináros projektről beszélünk, melynek 60-70 %-át kell majd előfinanszírozni. Ha azt nézzük, hogy az önkormányzati költségvetés nagyjából 720-750 millió dináron szokott megállni éves szinten, akkor rögtön ki lehet számolni, hogy ez a megvalósítás szempontjából mennyire komoly fejtörést tud okozni az önkormányzatnak — emelte ki Fejsztámer.

A sajtótájékoztató folytatásában Pásztor Bálint beszámolt a 2017-es év eredményeiről is.

— A tavasz folyamán elfogadásra került a tiszai hajózásról szóló szerb-magyar egyezmény. Ez azért fontos, mert meggyőződésünk, hogy az infrastruktúrafejlesztés közvetve az életszínvonal javulását és az új lehetőségek megnyílását is eredményezheti, melyben Magyarkanizsa, mint határ menti község érdekelt. A Tisza nemzetközi hajóútvonallá vált, egy 62 éves, akkor még jugoszláv-magyar egyezmény került felváltásra a legújabb egyezménnyel. Idén először került bele az országos vasútfejlesztési stratégiába három olyan vasútvonal felújítása, illetve kiépítése, ami magyar szempontból is jelentős. Olyan projektekről van szó, melyek fontosságáról már két évtizede beszélünk, de most először kerültek bele az országos fejlesztési programba. Ezek a Szabadka-Szeged-Baja, a Budapest-Belgrád, valamint a Szabadka-Pancsova vasútvonal felújítása, illetve korszerűsítése. Elsősorban a Szabadka-Szeged-Baja vonal fog komoly előrelépést jelenteni ennek a régiónak, úgy Magyarkanizsának, mind Zentának, Szabadkának és más önkormányzatoknak. A vasútvonalnak köszönhetően felpezsdül a gazdasági élet, valamint a polgárok is könnyebben eljuthatnak Magyarkanizsáról a közelebbi és távolabbi városokba. A Belgrád-Budapest vasútvonalra 8 milliárd dinár került elkülönítésre, a projektum már megvalósítása már kezdetét vette. Szabadka és Zenta is jelentős eszközökhöz jutott az országos költségvetésből. A köztársasági kormány olyan projektumokat pénzel, melyek pénzelése 2014 előtt nem volt megoldva. Több évtizedes projektekről van szó, mint amilyen a szabadkai kerülőút, ami regionális jellegű, az Y-ág, amire 800 millió dinárt sikerült biztosítani. Regionális jellegű a Szabadkai Népszínház épülete is, amire 166,9 millió lett elkülönítve. A kisebbségi alap pénzelésére is tizenkétszer annyi pénz jut a jövőben, mint az előző években.

Pásztor elmondta még, hogy a földtörvény módosításával sikerült megvédeni a termőföldeket és a mezőgazdasági termelőket, hisz a törvény elfogadásával csak azok az uniós polgárok tudnak itt földhöz jutni, akik legalább tíz éve annak az önkormányzatnak a területén laknak, ahol az általuk kiszemelt földterület található, emellett tíz éve bejegyzett mezőgazdasági termelői státusszal kell rendelkezniük Szerbiában, és legalább három éve művelniük kell azt a földterületet, melyet szeretnének megvásárolni.

— Fontosnak tartom a kistermelői szabályzat elfogadását is, amibe több év munkáját fektettük. A szabályzat lehetővé teszi a kistermelőknek, hogy eladják az általuk megtermelt termékeket. Született egy törvény, melynek értelmében a szülés és gyermeknevelési juttatást a mezőgazdasági gazdaságok hordozói is igényelhetik, tehát azok, akik mezőgazdaságból élnek. Nagy adósságunk a nyugdíjbiztosítási járulékok kérdésének megoldása. Már megalakult egy tárcaközi csoport a kormánnyal, és nagyon remélem, hogy belátható időn belül elfogadják azt a törvénymódosítást, mely igazságos alapokra helyezi a nyugdíjbiztosítási járulék fizetését a mezőgazdasági termelők számára. Parlamenti eljárásban van a közlekedésbiztonsági törvény is, aminek lényege, hogy a mezőgazdasági kapcsolható eszközöket nem kell műszaki vizsgára vinni és bejegyeztetni. Elfogadásra került a közszolgálatokban foglalkoztatottakról szóló törvény is, ami előnyt kell, hogy jelentsen a kisebbségi közösséghez tartozásnak a közhivatalokban — emelte ki Pásztor.

Az oktatás területén a VMSZ képviselői 18 módosítási indítványt nyújtottak be, melyet a kormány elfogadott, ugyanakkor megőrizték a nemzeti tanácsok és a tartomány hatásköreit is, de eredmények születtek a részarányos foglalkoztatás terén is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..