„Van, akinek kényszer, van, akinek luxus”

„Van, akinek kényszer, van, akinek luxus”

Rácz Krisztina kishegyesi lakos. Most éppen. Amikor mindenki külföldre költözik, ő hazajön, és házat vesz. Ráadásul nem egy nagyvárosban, hanem falun. Szeged, Nagybecskerek, Belgrád, Budapest, Bécs, Graz, Leuven, Ljubljana után Kishegyesre költözött. Bevezette az internetet, lekvárt főz, csempét válogat, kredenceket újít fel, házat rendez be, doktori disszertációt ír, vendégeket fogad.

Romantikusan hangzik, ugye? Meglátta és megszerette a helyes gangos parasztházat. Azóta Wanda nevű vizslájával boldogan élnek, míg meg nem halnak. Hogy is van ez?

— Azt hiszem, még apukámtól eredeztethető a rajongásom a gangos házak iránt. Egynek szerettem volna én is a tulajdonosa lenni. Természetesen én lennék a legboldogabb, ha megengedhetném magamnak, hogy Belgrádban, Budapesten vagy Brooklynban vehessek egy gangos házat, de legyünk reálisak. Nincs ennyi pénzem. Evidens volt hát, hogy falun kell házat vennem, mert csak erre van keretem. Más településhez nem kötődöm, Kishegyeshez azonban igen, ismerek itt embereket, van valamiféle szociális hálóm, és tökéletes helyen van.

* Kishegyesről az embereknek főleg a Dombos Fesztivál jut eszükbe, neked milyen kötődéseid vannak?

— Én teljesen véletlenül Zentán születtem. Apukám szentmihályi volt, anyukám törökbecsei, s gyerekkoromban Nagybecskereken éltünk. Utána a szüleim elváltak, édesapám újranősült, és mivel a második felesége kishegyesi, az öcsémmel, Jocival — aki féltestvérem — együtt ideköltöztek. Én magam is rengeteg időt töltöttem itt a szünidőben, és az egyetemi éveim alatt is szinte minden hétvégén eljöttem ide, sőt a doktorimhoz szükséges terepmunkát is itt végeztem. 

* Azt mondtad, hogy Kishegyes tökéletes helyen van. Kifejtenéd, mire is gondolsz?

— A barátaim, hál’ istennek, olyanok, mint én: nagyon mobilak. Kishegyes a híres Orient Express vonalán helyezkedik el, csak ezt sokan nem tudják. Bizonyos elméletek szerint a gyilkosság az Orient Expressen éppen itt történhetett, a regényben ugyanis Vinkovcében (Vinkovciban) derült rá fény, s akkor már néhány órája halott volt az áldozat. Ha kiszámoljuk, Kishegyes környékén járhatott a vonat a bűncselekmény elkövetésekor. A falu jó helyen van, hiszen a Belgrád—Újvidék—Budapest-útvonalon helyezkedik el, tökéletes. 

* Gyorsan megtaláltad ezt a házat?

— Mindenhol azt mondják, hogy falun rengeteg az eladó ház. Amikor azonban keresgélni kezdtem, ez nem éppen így volt. Ez azért lehet, mert sok az üres ingatlan, de a tulajdonosok, örökösök lemondanak az eladásról. Keresni kell. Nekem a barátaim, ismerőseim segítettek. Ez volt az első vagy a második ház, melyet megnéztem, de az volt a döntő, hogy van gangja. 

* A közösségi portálok, blogok manapság úgy működnek, mint egy végtelen háló köztünk és a barátaink (de sokszor ismeretlen emberek) között, így ha valamire szükségünk van, azt kiírjuk a Facebookra, és a barátaink jelentik, miben tudnak segíteni. Te is többször közzétetted, hogy éppen mire van szükséged.

— Igen, szerintem ma így működik a világ. És valóban sokan jöttek segíteni. Akár takarítani, akár bútorokat, használati tárgyakat hozni-vinni. A barátaim szanaszét élnek a világban, én pedig egy gyakorlatias ember vagyok, ezért amikor azt kérdezték, mit hozzanak, akkor használható dolgokat kértem, nem mondtam, hogy: „Jaj, hát nem is tudom, semmit...” Ebben a házban egy-két tárgy kivételével minden használt, vagy pedig kaptam. Éppen néhány napja hoztak egy szekrényt az előszobámba, most pedig, amíg veled beszélgettem, egy pezsgőspohárkészlet érkezett, szintén barátoktól. Készítettem egy blogot, majd külön Facebook-oldalt is, a ház pedig a Fácán Villa nevet kapta.

* Miért éppen Fácán Villa? (És ezen a ponton közbeszól egy kakas is a szomszédból.)

— Volt egy kitömött fácán a vendégszoba ajtaja fölött. Én félek tőle, úgyhogy most a padláson várja, hogy egy niši barátom elvigye, egy másik, illusztrátor ismerősöm pedig majd fest egyet a helyére.


A szerző felvétele

* Egy városi embernek nagy élmény eljönni hozzád látogatóba, megpihenni a város zajától, csendben lenni, nagyokat aludni, nem?

— Igen is meg nem is. Szerintem nincs akkora különbség aközött, hogy Kishegyesen vagy Újvidéken élsz-e. Ezek nem távok, főleg, ha van autód. Mindenfelé élnek barátaim, így mindegy, hogy itt látogatnak meg, vagy Budapesten. Ha akarnak, eljönnek ide is, oda is. Internet itt is van, én pedig egyébként sem vagyok egy nagy partiarc, eljárok eseményekre, de jelenleg nem ez a legfőbb aktivitásom.

* Hanem micsoda?

— Hát hogy írom a doktori disszertációmat a vajdasági multikulturalizmusról. A terepmunkát a nemzetek közötti viszonyokról itt, Kishegyesen végeztem el fiatalok, egészen pontosan középiskolások körében. Ebben a témában már léteznek tanulmányok, de azok főleg városokban készültek, én viszont szándékosan egy olyan faluban akartam kutatni, ahol a magyar közösség domináns. A terepmunka már befejeződött, most a következtetéseket írom. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy olyan munkám legyen, amelyet annyira távolról lehet végezni, hogy itt éljem le az életemet Kishegyesen, de talán két év múlva ezt is megunom. Most viszont már ez a bázisom, és örülök, hogy van. Sokáig nem volt. Nagybecskerek után a nulladik évet Budapesten, az egyetemet Szegeden végeztem el angol szakon, egy félévet Belgiumban töltöttem, Leuvenben, azután felvettek a CEU-ra szociológia-antropológiára, majd következett a doktori Ljubljanában, közben fél évig Bécs, fél évig Graz. Ösztöndíjból ösztöndíjba ugrottam, Belgrádban is éltem egy évet. A végén kezdtem az őrület határára kerülni. Nem volt egy állandó helyem, és kocsi nélkül, kutyával csináltam végig minden költözést. Amikor Grazba költöztem, már sírtam. Ez is része a történetnek, kellett valamiféle megállapodás.

* Milyen lenne számodra az ideális munkahely?

— Ideális esetben, mondjuk, kapnék munkát az egyetemen, de ez manapság annyira nehéz, hogy el sem tudom képzelni. A munkalehetőségek jelenleg egy bölcsészdoktor számára annyira silányak, hogy kár is arról beszélni, hogy én mit szeretnék, mert nem ez számít, hanem az, hogy mi a kínálat. Nem vagyok álmodozó típus, megnézem az ajánlatokat, és a számomra legmegfelelőbbet el is fogadom. Már ha lesznek ajánlatok. Ha nem, akkor is vannak terveim. Például egy idegenforgalmi iroda megnyitása. Én Balkán-tanulmányokból doktorálok, ez valamilyen módon kapcsolódna is hozzá, hiszen az egész Balkánon szerveznék utazásokat, és szerintem jól is csinálnám. Ismerem a terepet, a nyelvet, jó szervező vagyok, csakhogy Szerbiában a törvények miatt ez is egy iszonyatosan összetett feladat. A felsőoktatási rendszer már nem úgy működik, mint régen, hogy befejezel egy egyetemet, látják, hogy tehetséges vagy, és elküldenek doktori tanulmányokra, doktorálsz, és rögtön munkába is állhatsz az egyetemen, általában azon a karon, ahol doktoráltál, és onnan is mész nyugdíjba sok pénzzel és presztízzsel. Rengetegen vagyunk, akik doktorálni fogunk, vagy már túl is vagyunk rajta, munka viszont egyre kevesebb van. Azért választják egyre többen a doktori tanulmányokat, mert még mesterdiplomával sem lehet elhelyezkedni. Reménykedünk, hogy egy doktorival jobb lesz, de nem, közben pedig ismét néhány évet öregszünk.

* És milyen a falusi élet? Megszoktad már?

— Én, ugye, azt képzelem magamról, hogy most falusi lettem, mert olyasmit csinálok, amit a falusiak is, azaz lekvárt főzök, papucsban járok, póráz nélkül sétáltatom a kutyám, stb. Viszont néhány barátom kinevetett, hogy én csak egy hipszter vagyok, nem pedig falusi ember. Aztán jöttek a mesteremberek. Az egyik ócskavasból mosogatólábakat vágott-hegesztett nekem, és azt gondoltam magamban, ez is egy olyan falusi jelenség, hogy van nálam ócskavas, melyet fel tudok használni valamire. A mester ránézett a vasra, aztán rám, és azt kérdezte: nem vagy te egy kicsit nagyon hippi? Hát így nem lettem falusi. A szakemberekről még csak annyit, hogy láthatóan nehezükre esik nővel tárgyalni. Egyszer, amikor éppen itt dolgoztak, nálam volt az egyik barátom is, aki hiába mondta nekik, hogy semmi köze a házhoz, végig vele kommunikáltak. Nevettek rajtam, hogy van colstokom, és nem értették, miért kérdezősködöm annyit. Szóval, falun feministának lenni is nehéz. 

* Én azt hiszem, egy picit irigykedem rád, mert nagyon szépen berendezted a házat, igazán otthonos, és jók az energiái.

— Az emberek azt gondolják, hogy romantikus, amit csinálok, mások viszont azon agyalnak, hogy azért jöhettem a faluba, mert csalódtam a civilizációban és a tudományban. Ez nem igaz, sőt! Én mindennek ellenére mindmáig nem veszítettem el az oktatásban való hitemet, és ez a szépsége, hogy én mint a tudományok leendő doktora meg tudom engedni magamnak, hogy falura költözzek, és ha akarok, lekvárt főzök, vagy növesztem a paréjt az udvaromban, ha viszont nem akarom, akkor meg nem. De ehhez kell egy tőke. Nem gazdasági, hanem kulturális, ehhez világot kell látni, sokat utazni, több iskolát elvégezni. Aki nem utazott, nem látott világot, nem iskolázott ember, az inkább kényszerből él falun, én viszont luxusból vettem itt házat.


Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

És... látogasd meg Zsófi honlapját is: http://szerdazsofi.net/

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink