„Számomra a basszusgitár határozza meg a zene alapatmoszféráját”

„Számomra a basszusgitár határozza meg a zene alapatmoszféráját”

Bata István basszusgitáros.

Néhány éve ismerkedtünk meg (pedig lehet, hogy többször utaztunk együtt a határbuszon hazafelé zötyögve az egyetem évei alatt). Akkor David Yengibariannal zenélt, és a koncert után mind egy asztalnál ültünk, majd kiderült, hogy ő bizony horgosi. Meglepett? Egy kicsit. Aztán az idén is összefutottunk, a Dombos Festen, ahová Senával és zenekarával érkezett. Jelenleg fő hangszere a basszusgitár, de azt hiszem, nincs olyan hangszer, amelyet ne próbált volna ki.
 


 

* A bevezetőben két muzsikust említettem, de tudom, hogy sokkal több zenekarban játszol. 

— Ez mindig változik. Nem is tudom, mit számoljak bele. A Kéknyúl, mellyel az idén vagyunk tízévesek, Sena, illetve Gereben Zita zenekara az állandók pillanatnyilag, valamint a Random Trip, melyben az indulása óta benne vagyok alapító tagként, magaménak érzem, tehát az is ide sorolható. 

* Mondhatjuk azt, hogy ott vagy a top 5 magyarországi basszusgitáros között? Vagy a legfoglalkoztatottabbak között? 

— Nem szeretjük ezt így kijelenteni, másrészt abban sem vagyok biztos, hogy ez így van, és sok szempontot kellene alapul venni, de szerencsére foglalkoztatottnak érzem magam. Nem vagyok sessionzenész. Ezt régen sem szerettem, és most sem. 
 


 

* Miért? 

— Jelentős szakmai felkészültséget igényel, de egy kicsit személytelennek érzem. Én zenekarban szeretek létezni. Az énekesek mögött játszó zenészek betanulják azokat a dalokat, amelyeket eléjük tesznek, a zenekarokkal viszont, melyekkel én játszom, közösen alkotunk, együtt döntünk koncepcionális kérdésekről. És nem csak zenei, hanem szervezési és egyéb dolgokról is. Mindenről, ami a csapatot érinti. Persze a zenekarvezető attól még vezető marad.

* Miért éppen a basszusgitár? Mindig ez volt a hangszered? Vagy te is citerával kezdted? 

— Honnan tudod?

* Hahaha. Vajdaságban sokan azzal kezdik, eléggé nyilvánvaló. 

— Hát én is azzal kezdtem, azaz még előtte gyerekként a játék melodikámat fújtam. Aztán, hogy valami rendes hangszert is megtanuljak, elkezdtem citerázni. Pataki János citerakészítőmester, aki akkor már nyugalmazott műszaki tanár volt Horgoson, tanított bennünket, gyerekeket citerázni, és a hangszereinket is ő készítette. Ez volt az első zenekarom. 
 


 

* S rá is éreztél az ízére? 

— Talán igen, de egy idő után kényelmetlennek éreztem. Jobbkezes vagyok, citerán a bal kéz játssza a dallamot (gitáron és basszusgitáron is). A citera után zongorázni kezdtem. Szalma Ernőhöz jártam órákra Horgoson, de nem sokáig. Egy időre abbahagytam a zenetanulást, és később autodidaktaként kezdtem tanulgatni a billentyűzést. A szüleim vettek nekem egy hangszert, én pedig hallgattam a zenét, és játszottam. Ez végre jólesett a jobbkezes énemnek is. A zongora után jöttek a fúvósok. Bekerültem a Horgosi Tűzoltózenekarba klarinétozni, a nagynéném tanított meg az alapokra. Aztán amikor a kezembe vettem egy szaxofont, rájöttem, hogy könnyebb is rajta játszani, és vagányabb is, áttértem hát arra, s a mai napig játszom is szaxin. Leginkább magyar, balkáni és török népzenét. De visszatérve még Horgosra. Néptáncoltam is, közben lagzikban zenéltem, majd bekerültem a néptánccsoport zenekarába. Volt a csoportnak egy horgosi lakodalmas koreográfiája, mely az aktuális hagyományokat ápolta, ezt kísértük: harmonika, szaxofon, nagybőgő, kontra. Aztán jött egy koreográfus, aki azt mondta, hogy ez nem hagyomány, táncoljatok olyant, amit lehet versenyeztetni, dél-alföldit, dunántúlit stb.

* S gondolom, ehhez már nem illett a meglevő zenekar sem.

— Eleinte még maradtunk, megtanultuk ezeket a dalokat, szaxofonon játszottam hegedűmotívumokat. Idővel természetesen lecserélték a zenekart hagyományos magyar népzenét játszó muzsikusokra. Sikeres is lett a horgosi tánccsoport, valamint szerencsére a ma működő vezetők megmentették a horgosi és a Horgos környéki táncokat is, melyek ma is a műsorukon vannak. Ennek azért örülök igazán, mert a népzene és a néptánc élő hagyomány, mely folyamatos fejlődésben, változásban él és nyilvánul meg, így akár a csak néhány évtizedes tradíciók is értéket képviselnek, nem csak a régmúlt értékei. Egyébként például szomszédainknál, Bulgáriában a mai zenék is tartalmazzák azokat a gyökereket, amelyek a bolgárok zenei anyanyelvének számítanak. Nem tudnak kibújni ebből. Vagy Törökországban léteznek népzenei jellegű darabok, melyeket a ’60-as években írtak ismert szerzők. Mi, magyarok azért egy picit nehezebben engedünk, néphagyományainkat szentnek és sérthetetlennek tartjuk.


Fotó: Szász Veronika

* Van benne valami. No és mikor jött a basszusgitár? Mert úgy érzem, még nem tartunk ott.

— Még nem, de már közel járunk. Jött a gitár, középiskolás koromban már egy rockzenekarban játszottam, de zavart, hogy senki nem tudott basszusgitározni, s azt mondtam, jó, akkor majd én. Hát így kezdődött.

* S e közül a sok hangszer közül miért éppen a basszusgitárnál maradtál, miért éppen azt tanultad intézményesített keretek között is?

— Szegeden jártam elektronikai műszerész szakra, ott is alapítottunk egy rockzenekart, melyben basszusgitárosként kezdtem, és már ott adta magát, hogy ez az én hangszerem. Nem éreztem magaménak a gitárt, számomra a basszusgitár határozza meg a zene alapatmoszféráját. Ebben érzem legotthonosabban magam. Érettségi után nem voltam biztos benne, tanuljak-e tovább egyetemen, így beiratkoztam ötödévre, jöttem-mentem a határbusszal, ott volt mindig a gitár a hátamon, s egyszer mellém ült egy nálam nagyjából egy tízessel idősebb hölgy, feltűnően színes ruhában, látszott rajta, hogy művészlélek. Elkezdtünk beszélgetni. Arról érdeklődött, hova megyek, mi ez a gitár, mit tanulok, és miután elmondtam a dilemmáimat a továbbtanulással kapcsolatban, azt kérdezte, mit szeretek jobban: a zenét vagy az elektronikát. Természetesen rávágtam, hogy a zenét. Akkor miért nem azt tanulod? — kérdezte. Na, ezen elgondolkodtam, mert a zene mindaddig számomra inkább csak szórakozás volt, nem pedig egy lehetséges életperspektíva. Végül úgy döntöttem, hogy igaza van. Ezután felvételiztem Budapestre a jazz tanszakra.

* Jazz?

— Akkor már kezdtem hátat fordítani a rockzenének, érdekelt a jazz is, és volt egy zenekar, a 4:20, mellyel elektronikus zenei alapú szabad improvizációs zenét játszottunk. De akkor nem vettek fel. Egy évig Szegeden tanultam az alapfokú zeneiskolában, majd újból felvételiztem, megint nem sikerült, ekkor beiratkoztam a Kőbányai Zenei Stúdióba, ott tanultam három évig, csak ezután vettek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének Jazz Tanszékére. Itt is, és Kőbányán is kiváló tanáraim voltak, Lattmann Béla, Ullmann Ottó és Babos Gyula, akiktől sokat tanultam.



* Jó kitartó voltál, le a kalappal. Tanítottál is?

— Magánúton igen, iskolában még nem. Jelenleg nincs tanítványom, nem is kerestem soha. Ha valaki úgy döntött, szeretne tőlem tanulni, azt tanítottam — már ha úgy éreztem, alkalmas rá, hogy tőlem tanuljon. Elkezdtem viszont én magam is tanulni. Szupervízió alapú coachképzésen veszek éppen részt. A pedagógusi énem fejlesztésén kívül fontos számomra a coach hivatásgondozási vonatkozása. A jövőben szeretném komolyabban venni a saját tanári tevékenységemet, ezért fontos az emberi kommunikációt megalapozni, másrészt azt gondolom, hogy a jövő művészgenerációinak rendkívül nagy szükségük lesz tanácsadókra, mentorokra. Rengeteg tehetségkutató van, de mi történik utána? Felfedeznek valakit, kipörgetik a végletekig, aztán útjára engedik. Sokan nincsenek erre felkészülve. Ha a magam eddig végigjárt útját nézem, én a horgosi kiskocsmából indultam, azóta játszottam a Budapest Sportarénában, 50 000 ember előtt szabadtéren, az R-GO-val például, melynek három évig tagja voltam, a Barabás Lőrinc Eklektrickel is nagy tömegek előtt állhattunk színpadra. Fontosnak tartom megemlíteni Fábián Juli zenekarát is, akivel sok éven át játszottam, korábban a Barabás Lőrinc Eklektric zenekarral, később pedig saját csapatával, a Fábián Juli & Zoohackerrel. Tehát volt minden. A jövő generációjának szüksége lesz olyan tanácsokra, amelyeket mi még a múltból hozunk. Úgy értve a mit és a múltat, hogy én még játszottam idősebbekkel, azaz arra gondolok most, amit tőlük tanultam: a zenei dolgokra és annak hátterére, illetve akár magára az életre. Ez az, amit tovább tudok adni. Ezt látom most egy új missziómnak a zenélés mellett.


* Beszéltünk a múltról és a jelenről, mesélj egy picit a jövőről is.

— Azt gondolom magamról, hogy szeretek előre menni, a jövő általában sokkal jobban foglalkoztat. A zenén belül mostanság leginkább az elektronikus zenei irányzatok érdekelnek. Újabban például egy analóg szintit is használok a színpadon, így a basszusgitár hangját gyakran ki tudom váltani szintetikus basszushangokkal. Ez számomra új dimenziókat nyitott meg. Jelenleg egy kialakulóban levő, elektronikus zenei alapokon működő formáció még az, ami nagyon izgalmas területnek ígérkezik számomra. Szász Veronika, azaz VENI zenei albumának alkotási folyamatában szervesen részt vettem, az anyag hamarosan meg is jelenik, illetve ennek élőben való megszólaltatásán dolgozunk éppen, ahol a basszusjátékon túl az elektronikai front igazi új kihívás számomra. Ez a zene gyakran népzenei ihletésű dalok valódi kísérleti elektronika környezetébe helyezése, és ennek a szintézisnek egy igazán személyes megnyilvánulása. Múlt és jövő a jelenben.

* Hát azt kívánom, hogy minden terved sikerüljön, mi pedig majd követünk, merre jársz éppen, és hol muzsikálsz. Köszönöm a kávét is.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Januárban Ennio Morricone-koncert Budapesten!
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2019.01.17.
  • LXXIV. évfolyam 2. szám
A Dal 2019 — ők lépnek színpadra az első válogatóban
Zene
  • MTVA
  • 2019.01.14.
  • LXXIV. évfolyam 2. szám
Facebook

Támogatóink