„Sok kicsi valóban sokra megy”

„Sok kicsi valóban sokra megy”

A kaláka szót hallva tavaly nyárig legtöbbünknek csak a híres zenekar jutott eszébe, és az, hogy „volt egy fakatona, fából volt a lova”. Mostanra viszont már megismerkedtünk a szó eredeti jelentésével is, köszönhetően egy lelkes, kanizsai és budapesti rendíthetetlen fakatonákból álló csapatnak. Vígi László barátommal, a Vajdasági Fürdő- és Közösségépítő Kaláka koordinátorával beszélgettünk.

A kis társaság ugyanis tavaly nyáron felújította a Magyarkanizsa melletti Ilonafalván levő Baráthok kútját.

A kaláka (vagy ahogy nálunk ismerik, móva) szó jelentése: közös munka, falusi dolgozók önkéntes, segítő szándékú alkalmi összefogása bizonyos munkák (aratás, házépítés) közös, kölcsönösen ingyenes elvégzésére. Azt is jelenti még, hogy munka utáni vigalom. A gazda ezzel hálálja meg a kapott segítséget.

* Laci, hol fedezted fel magadnak a kalákát?

— Magyarkanizsán volt egy-két ember, aki régebb óta foglalkozik tájépítészettel, ők együtt is működnek a budapesti Ars Topia Alapítvány csapatával. Hajdú Lászlóval, Lacával pedig — akivel 2012-ben ismerkedtem meg az indiai utam apropójából — kialakult egy barátság köztünk. Mesélt nekem a régebbi projektumairól, hiszen Magyarországon ő már akkor részt vett számos fűzépítő akcióban, és Erdélyben is kalákázott. Tőle, illetve Tóth Vilmos építészmérnöktől cseppenként érkeztek az információk, hogy Kanizsán is van rengeteg hely, ahol létre tudnánk hozni tájépítészeti installációt, élő építményt. Egyik fejlemény követte a másikat, majd Budán 2015 tavaszán találkoztam Herczeg Ágnessel, az Ars Topia Alapítvány kuratóriumának elnökével. Ő és a csapat akkor már tizenöt éves küldetést tudott maga mögött. Elmesélték, hogy Székelyföldön milyen fürdőújító, közösségépítő kalákákat szerveztek, és nagyon örültek a megkeresésnek, hiszen tevékenységüket már régóta tervezték Vajdaságra is kibővíteni, csak nem találtak ehhez helyi csapatot. Mi kapva kaptunk az alkalmon, meghallgattuk a kezdetekhez szükséges tanácsaikat, és belevágtunk.

* Mi volt az első lépés, melyet javasoltak?

— Egy lakossági fórum megrendezése. Ez meg is történt 2015 őszén, amikor is egy eléggé népes és aktív közösségben átbeszéltük a legfontosabb teendőket, megismerkedtünk a helyiekkel, ők is a budapesti csapattal, majd kiválasztottuk a helyszínt.

* Rögtön tudtátok, hogy a Baráthok kútja lesz az?

— A lakossági fórum felhívásában csaliként a járást és a Csodakutat használtam, ezekre ugyanis mindenki felkapja a fejét. Az emberek el is jöttek megtudni, mit is akarunk mi csinálni ott, a Csodakútnál, hiszen arra sokan tekintenek szakrális helyként. A fórumon később a Baráthok kútja is szóba került, és sokkal alkalmasabb helyszínnek tűnt egy amolyan tesztkaláka megszervezéséhez. Végül sikerült. Persze, számos egyeztetés után.

* Az Ars Topiát egyébként egy állandó csapat alkotja, vagy változik az összetétel?

— A csapat állandó. Tájépítészekből áll, akik a kalákát mintegy küldetésnek fogják fel, és minden szabadidejüket, pénzünket erre szánják. Egészen pontosan arra, hogy olyan akciókat szervezzenek, amelyekkel a köz érdekét szolgálják, illetve közkincset hoznak létre. Egyébként mindenki kalákázott már, csak nyilván nem így hívta. Például költözéskor, házfelújításkor vagy a kert felásásakor is ezt tesszük. Ezek egyszerű munkaakciók, melyek összehozzák az embereket, a közösséget vagy egy kisebb baráti társaságot. De mindez „nagyban” is működik — például, amikor egy játszóteret vagy utcát a lakosság és a civil szektor összefogásával tesznek rendbe. A formális keretekre egyébként csak a pályázatok miatt van szükség.

* Ez igaz. És azután, hogy kitaláltátok, „jó, csináljuk”, jött a következő lépés, a szervezés.

— Igen. De ez is olyan, mint ha szerveznél egy nagy bulit, lagzit vagy majálist. Azért mondom ezeket, mert mindnek ugyanaz a logisztikai háttere. A mi projektumunk annyiban más, hogy nem egy-két napig tartott, hanem csaknem két hétig. Akár egy tábor. Építőanyagot, élelmiszert, önkéntes szakácsokat kellett szerezni, a közös étkezéseket is kalákában készítettük elő. Aki aznap nem akart építkezni, az besegíthetett a főzésbe vagy a mosogatásba. A másik fontos szempont, hogy nem mindegy, hol kerül sor a munkálatokra. Kell egy helyszín, ahol építkezünk, dolgozunk, ahol árnyék is van, illetve egy fedett rész, ha esne az eső. Erdélyben könnyebb, mert ott mindig van egy erdő a közelben, a járáson viszont semmi sem nő a térdünknél magasabbra. Szerencsénkre azonban két közeli tanyáról is segítettek nekünk, ezúton is köszönünk mindent a Lázár és a Rekecki családnak. Emellett a faluból is nagyon sok segítséget kaptunk az augusztusi kaláka idején. A munka mellett pedig mindennap voltak különféle helytörténeti vagy természetrajzi előadások, kirándulások, illetve más programok is, hogy meg tudjunk pihenni.

* Hányan vettek részt az első fürdőépítő kalákán?

— A mi szemszögünkből határon túliak, vagyis magyarországiak körülbelül húszan voltak, és ugyanennyi állandó vajdasági tag is, illetve további olyan harminc ember, aki csak néhány napra jött el segíteni, vagy hozott nekünk ételt-italt, esetleg csak kikukkantott megnézni, mi történik itt. Az elején nem mindenki hitte el, hogy meg fogjuk csinálni.

* Beleütköztetek a szkepticizmus falaiba?

— Igen, de csak abba. Amíg nem bizonyítasz, azaz nem mutatod meg, hogy valami működőképes, addig nem tudod megnyerni az embereket. A tavaszi kalákára már könnyebben kaptunk támogatást, anyagit és szellemit egyaránt, mert az emberek látták, hogy ez a csapat képes valamire, megcsinálta azt, amit tervezett. És bátrabban is pályáztunk ezután, hiszen volt már mit felmutatnunk. A következő lépés most az, hogy egy kicsit nagyobb figyelmet fordítsunk a megépített fürdő fenntarthatóságára, ami eléggé kacifántos lesz. Az egy dolog, hogy az ember különféle anyagi forrásokat kap, de mégiscsak sokkal fontosabb eredmény lenne, ha a helyi lakosság elkezdené magáénak érezni a kutat. Helyi donációkból is fenn lehetne tartani, például néha újramázolni a kerítést vagy az információs táblákat. (Legalábbis a megmaradtakat, hiszen egyet már elloptak. Nem értjük ezeket a kisebb-nagyobb tudatos rombolásokat.) Vannak időnként javításra szoruló dolgok, jobban be kellene vonni mindebbe a falut.

* Laci, el tudod képzelni, hogy kalákázva akár sokkal nagyobb projektumokat is megvalósítsunk — ahelyett, hogy mindig másra várunk?

— Igen. Ha jól tudom, régen sok mindent hoztak létre közpénzből és lakossági adományokból. Éppen néhány hete sétáltunk a kanizsai parkban, és nézegettük a Vigadót, közben pedig arról beszélgettünk, hogy ha egész Kanizsa községből mindenki csak száz dinárt adna, egészen szépen helyre lehetne hozni. A sok kicsi valóban sokra megy, ezt tanította meg nekünk a kaláka. Ha több embert megmozgatunk, és még többel megszerettetjük ezt, akkor nagyobb projektumokat is véghez lehetne vinni, igen. Ehhez pedig nem kell más, mint rengeteg akarat, optimizmus és egy kis naiv, utópista szándék.

* Mi a következő tervetek? Hol kalákáztok legközelebb?

— A Baráthok kútjával még fogunk foglalkozni. A májusi, tavaszi kalákára a Szerb Ifjúsági és Sportminisztérium Mladi su zakon nevű programjában nyertünk pénzt, ebből került fel a nádtető a pavilonra, továbbá a Bethlen Gábor Alaptól is kaptunk támogatást, melyből az őszi kalákát fogjuk majd megszervezni. Így már látható fejlődést is el tudunk érni, a megálmodott tervek alapján be tudjuk fejezni a kutat. Utána pedig, ha minden jól alakul, a Csodakút környékét is rendeznénk, de ez még a jövő zenéje.

„Az I. Vajdasági Fürdő- és Közösségépítő Kalákában megépült népi fürdőhely a csendes pihenés, a gyógyulás, az elmélyülés és a természettel való együtt létezés helye. A helyszín példaértékű közösségi összefogással nyerte el mai formáját.

Szeressük és tiszteljük a vizet, a kutat és a körülötte élő természetet. Csakis közös összefogással maradhat meg és fejlődhet tovább ez a kincs” — áll a kalákások közösségi oldalán. Oda is, és a Baráthok kútjához is érdemes kilátogatni, minden évszakban más arcát mutatja. Aki pedig dolgozni szeretne, az érdeklődje meg az őszi kaláka időpontját.


Kovács Vecei Sára és Kanyó Juli képei 

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Merülés
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink