„Sok év után újra szárnyalok”

„Sok év után újra szárnyalok”

Ladik Katalin. Nehéz ez a név. Életigenlően nehéz. Költő, performer, színésznő. A hangköltészet kiemelkedő művésze. Az idén hetvenöt éves, és a szemeiben annyi fiatalság, tűz és életerő van, mint még talán soha.

A világhírű, vajdasági származású művésznő jelenleg Budapesten él, de szinte folyton úton van. Nem győz eleget tenni a meghívásoknak, és mintha az alkotói énje nem ismerne fáradságot, rendkívül mély és fantáziadús versek, performance-ok születnek és születnek…

* Tavaly megkapta Yoko Onótól a békedíjat. Mennyire érte ez meglepetésként, és örül-e neki? Ladik Katalinnak számítanak-e az elismerések?

— Ez a díj óriási meglepetés volt számomra. Igaz, hogy a ’70-es évektől kezdve több jelentős, nemzetközi kiállításon együtt szerepeltek a műveink, de személyesen nem találkoztunk egészen a díjátadóig, Reykjavíkben. Örültem az elismerésnek, illetve a személyes találkozásnak Yoko Onóval meg a másik három díjazott, világhírű művésszel, Olafur Eliassonnal, Anish Kapoorral és Ai Weiweivel. Ez a békedíj jelképes volt, mert a vele járó pénzösszeget azonnal tovább adományoztam annak az alapítványnak, amely a családon belüli erőszak áldozatairól gondoskodik. Egyébként ez az adományozási gesztus kötelező volt a díjazottak számára. A díj meglehetősen nagy nemzetközi hírnevet hozott számomra. A legkisebb elismerés is sokat számított volna fiatalkoromban, de sajnos nem volt részem benne. Időskoromban kezdtem díjakat kapni… Ezek részben igazolják és értékelik az eddigi tevékenységemet, életművemet.

* Novemberben ön volt a Litera irodalmi portál szerzője. Milyen érzés volt, hogy egy hónapon át önről olvashatnak az olvasók?

— Nagyon megterhelő volt készülni és írni, inkább erről tudnék vallani. Roppant felelősséggel jár kiemelni bizonyos alkotókat, és a figyelem középpontjába javasolni őket. Reméltem, hogy az írásom, az ajánlásom sokat fejez ki az ő számukra, és ösztönzőleg hat környezetükre, hogy nagyobb figyelemmel kísérjék alkotói tevékenységüket.

* Egyszer azt nyilatkozta, hogy elszigetelten érezte magát a vajdasági magyar közegben, és hogy Budapesten is szigetlakóként van jelen. Ez mit fejez ki? Hogyan érzi magát Budapesten?

— Budapesten bizonyos idő után folytatni tudtam mindazt, ami Vajdaságban lehetetlenné vált: az írást, a publikálást, a vizuális és hangköltészetet, a performance-ot, a kiállításokon való részvételt, a színészi munkát, a külföldi szerepléseket. Mondhatom, sok év után, újra „szárnyalok”.

* Milyen gyakran utazik Hvarra? Van ennek terápiás jellege is? 

— Legszívesebben kora tavasszal utazom, amikor nincsenek turisták, és írhatok. Évente két-három alkalommal megyek el Hvarra, nem túl hosszú időre. Ezeknek a kirándulásoknak természetesen terápiás jellegük is van. Gondolom, ez az írásaimból is kiérződik.

* Rengeteg helyre kap meghívást. Ezek Ladik Katalin költészetének vagy inkább a performance-ainak szólnak?

— Egyszer költőként, máskor performerként hívnak.


Egy önálló kiállításon Ljubljanában (Schreiner József felvétele)
 

* Az idén töltötte be a hetvenötödik életévét. Gratulálunk ehhez! Fontosak-e a számok és az évszámok az ön életében? 

— Az évszámok fontosak. Igyekszem, de mégsem sikerül mindig jól gazdálkodni az életidőmmel. Sok időt, éveket elpazaroltam emberekre, iskolára, munkahelyekre.

* Fiatalabb korában voltak fenntartások a performance-okkal szemben. Jelenleg pozitívabb a helyzet?

— Igen, a szűkebb környezetemben voltak fenntartások. Lehet, hogy még mindig vannak, nem tudom.

* Készülőben van a Vadhús címet viselő regényes élettörténete. Úgy érzi, még nem írt ki magából mindent?

— Mihelyt befejeztem az Élhetek az arcodon? című regényes élettörténetemet, úgy éreztem, valójában nem értem a végére. Ez a folytatás, a Vadhús című is sajnos nagy megszakítással íródik, akárcsak elődje.

* Azt nyilatkozta a Literának, hogy gyerekkorában nem tudta megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól. Ez ma is így van?

— Egy kis túlzás volt ebben a kijelentésben, de azt vallom, még mind mindig így van, amikor írok.

* Van-e olyan művészetbeli vágya Ladik Katalinnak, amely még nem teljesült?

— Vannak vágyaim, mindig újak és újabbak. Lehet, hogy ez az élet igenlése. A halál gondolata viszont fiatalkorom óta ösztönzőleg hat, hogy jobban értékeljem az életet.

 


Ladik Katalin



MAGISTER LUDI

Az esti szürkület hasadék két világ között.
A hullámzó szakadékban megáll, torkába nyúl,
A villanykapcsolót tövestől kiszakítja.

 

TÚL AZ ÖLTÖZKÖDŐ HEGY GERINCÉN

már rég nem lélegeztek.
Átlátszó kábelekkel tüdejükben
a fény fájdalom nélkül hatolt át
a kocsonyás testen a csontokig.
Ott, a málnavörös Oah tónál!
Az élő, színjátszó gyűrűk
rengetegében a hajó gyorsan közeledett
az egyik örvénylő fénygyűrűhöz.
Átlátszó gömbökbe zárkóztak,
s kedveseikkel a fénylő kútba zuhantak.

 

BALKON

az olló beleszagol szoknyámba
fehér éjszakába
tíz gyűszűm mind az égre szállt
jaj a házunk fehér kendőben szaladgál
engem keres de nem talál

 

NYÁR

Nedves tyúkom
fel-feldobja magát
csőrében szivárvány

 

AZ ÖREGASSZONY MEG A SZÉKEK

érzem én a levegőben lógnak a székek
eljön hozzám a nagy kaktusz
megérzem ha vihar készülődik
mert a kapanyél jaj a kapanyél szorít
szorítom a vánkost hajnalonként
kaktusz feje az ablakban
ne rémíts fogatlan fekete ablak
mert azok a székek jaj fölöttem
mindjárt leszakadnak

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Tuvalu, avagy a süllyedés poétikája
Irodalom
Olvasunk?
Irodalom
Facebook

Támogatóink