„Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta…”

„Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta…”

Mindig rácsodálkozom a művelődési egyesületek kitartására és elhivatottságára, melyek a pénztelenséggel és az egyéb hiányosságokkal dacolva vidám arccal lépnek a színpadra. Az adai Aranykapu Művelődési Egyesület fennállásának 20. évfordulója kapcsán Sóti Éva művészeti vezetővel beszélgettünk.

* Húsz évvel ezelőtt kezdődött az Aranykapu története. Mesélne erről?

— A háború alatt mindenkiben felébredt a magyar öntudat, és rádöbbentem arra, hogy nagyon sok hagyományt nem ápolunk, mint például a tűzugrást vagy a betlehemezést. Úgy gondoltam, hozzunk össze a város szélén, a gunarasi óvoda melletti helyi közösségben egy kis egyesületet, hogy énekeljünk, körjátékozzunk. Az első évben körülbelül 15 gyerekünk volt, és ennek nagyon örültem. Ekkor még nem adtunk nevet a szervezetnek, és mivel nagy volt az érdeklődés, szerettünk volna tartozni valakihez. Elkezdtem bejárni a környéket ez ügyben, és nem utasítottak ugyan el, de az akkori nehéz helyzet miatt nem mertek belevágni abba, hogy még egy gyerekcsoportot támogassanak anyagilag. Így alapítottuk meg a civil szervezetet, és ezáltal tudtunk pályázni. Azért választottuk az Aranykapu nevet, mert úgy szól a gyermekdal, hogy „nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta”, de régen a templom ajtaját is aranykapunak nevezték, mert aki betér az istenházába, áthalad az aranykapun, és megnyugvást nyer. Az a célunk, hogy azok a fiatalok, akik eljönnek hozzánk, megéljék nálunk a mindennapjaikat, és kiteljesedjenek a mozgás, a kreativitás által, tehát egy önkifejező közösséget alkossanak, ahol jól érzik magukat, és otthonra lelnek a külvilággal szemben.

* Házaspárként gyűjtötték össze az egyesület tagjait? Milyen volt a tagtoborzás húsz évvel ezelőtt?

— Elindítottam a néptánccsoportot, a férjem pedig átnézte a törvényeket, és onnantól kezdve a hivatalos ügyeket, a pályázatírást ő végzi, azzal, hogy a terveket én állítom össze. Úgy reklámoztuk az Aranykaput, hogy szeptember második vagy harmadik hetén a gyerekek beöltöztek népviseletbe, jártuk az utcákat, és egy-egy sarkon megálltunk táncolni. Több évig így toboroztunk.


Sóti Éva, az egyesület művészeti vezetője

* Jelenleg hány tagja van az egyesületnek? Érezhető-e az elvándorlás az Aranykapun belül?

— Sosem számítottunk nagy létszámú egyesületnek, körülbelül 60 tagunk van, de megesett, hogy egy évben öt tánccsoportunk, zenekarunk és énekkarunk is volt. Jelenleg már sajnos csak két tánccsoportunk működik, egy vegyes korcsoportú és az óvodások tánccsoportja. Ezenkívül vannak kézműveseink, kosárfonóink, óvodásokból, általános és középiskolásokból álló énekkarunk, működik nálunk egy vonószenekar, valamint egy általános, illetve középiskolásokból álló citerazenekar. Nagyon megérezzük az elvándorlást, mivel évente több család kiköltözik külföldre, és mivel az Aranykapura jellemző, hogy nagycsaládosok a tagjai, ha egy család elmegy, akkor három-négy tagunk is kiválik az egyesületből. Amikor hazajönnek, mindig felkeresnek bennünket, vagy eljönnek a próbákra táncolni egy kicsit. A fiatal zenekarunkat Szabó András vezeti, a tánccsoportjainkat Resócki Rolland, az énekeseinket pedig Lepár Krisztina oktatja. Meg kell említenem a varrónőnket, Kalmár Klementinát, aki mindent megtesz, hogy szépen fel legyenek öltözve a lányok, és két éven át segédkezett a tánccsoportok vezetésében.

* Milyen rendezvényeken láthatóak az egyesület szakcsoportjai?

— A zenekarokkal a Szólj, síp, szólj!-ra készülünk, a táncosokkal a Kőketáncra és a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére, ha van középiskolásunk. Minden évben részt veszünk a Gyöngyösbokrétán. Természetesen külföldön is vendégszerepelünk, nagyon jó kapcsolatot ápolunk a segesvári Nagycsaládosok Egyesületével, ezért gyakran utazunk, emellett pedig a Vajdasági Nagycsaládosok Egyesületével is baráti a viszonyunk, így amikor csak tehetjük, részt veszünk a rendezvényein.

* A legtöbb művelődési egyesületnél gondot okoz a pénzhiány. Milyen anyagi helyzetben van az Aranykapu?

— A viseletről a pályázatoknak köszönhetően az egyesület gondoskodik. Igyekszünk minden évben úgy összeállítani a táncprogramot, hogy valamit fel tudjunk használni az előző évi népviseletből, és mindig varrunk hozzá. Nagy segítség a Csoóri Sándor Alap, mivel így az egész ruhatárunkat fel tudjuk újítani. Az utazásokat úgy oldjuk meg, hogy az országon belüli távokat az egyesület fizeti, a külföldi utazások esetében pedig besegítenek a szülők. Nagy hálával tartozunk nekik a támogatásért.

* Mely tájegységek táncát adják elő a néptánccsoportok?

— Igyekszünk a hazai dalok útját járni, tehát moholi, zentai, bácskai és szlavóniai zeneszámokat énekelni, de ettől még nem hagyjuk ki az erdélyi vagy a kis-magyarországi tájegységek dalait. Mivel fiatalokról van szó, az ő temperamentumuknak és mozgáskultúrájuknak jobban megfelelnek a dél-alföldi, a rábaközi, a Galga menti, illetve az ugrós táncok, emellett a szilágysági, a széki vagy a szatmári táncok stílusjegyeit is elsajátítják.

* Mely állandó rendezvényekhez kapcsolódik az Aranykapu?

— A szomszédokkal és a környékbeliekkel közösen visszahoztuk a tűzugrás hagyományát, hiszen nagyon szép emlékeink vannak róla a gyerekkorunkból. A mindig június 24-én megrendezett évzárót tűzugrás követte, melyen szalmabálák alkották a nézőteret, és kosárba tett vadvirágok díszítették a szárkúpokból felállított színpadot. Hat éven át színes és kiemelkedő esemény volt a farsang, melyen az óvodások és az általános iskolások utcai felvonulását lehetett megtekinteni, majd a színpadon elégettük a kiszebábot, bemutattunk egy kis műsort, aztán pedig fánkot ettünk, és azt kiabáltuk, hogy „jöjjön a tavasz, vesszen a tél”. A törvények módosulása miatt megszakadt ez a hagyomány. Ada Község készíttetett Ada korzójára egy szabadtéri színpadot, és megkérte a civil szervezeteket, hogy mindenki válasszon egy nyári napot, amikor bemutatkozik. Mi ezt egybekötöttük a kirakodóvásárral, így a kézművesek ki tudják állítani a portékájukat, illetve ismertethetik a munkájuk folyamatát minden augusztus 15-én. Mivel nyár közepén kerül sor a rendezvényre, a külföldön élők is részt tudnak venni ezen az ünnepen. Kiemelkedően fontos programunk a mesterségek napja, melynek az adai tájház ad otthont. Orcsik Csaba fazekasmester kezdeményezésére az idén hetedszer tartottuk meg a mesterségek napját, melynek az a célja, hogy ne csak a tánccal vagy az énekkel, hanem a tárgyi értékkel és a mesterségekkel is foglalkozzunk. Ez valójában egy családi rendezvény, ahol az idős és a fiatal egyaránt jól érzi magát. Lucskos káposztát főzünk, a kemencében lepényt sütünk, melyet megkenünk zsírral, a férjem pedig mesét mond a gyerekeknek. Tököt is faragunk, karácsony előtt fenyőágakkal, szalma-, illetve csuhéalkotásokkal díszítjük fel a Virág Mihály kosárfonó által elkészített vázat, megajándékozzuk egymást, illetve a betlehemezést is igyekszünk őrizni és ápolni.

* Húsz év távlatából visszanézve mire a legbüszkébb?

— Arra, hogy rengeteg fiatal megfordult nálunk, és még ha csak egy évig dolgoztunk is együtt, az utcán boldogan üdvözöljük egymást. Nagyon sok barátságot, szeretetet adtunk egymásnak, összetartó közösségek épültek az egyesület által. Az Aranykapu élete olyan, mint a Tiszáé: eleinte csak egy kis csermely volt, mely az idők során kiszélesedett, és egyre több embernek oltja a kultúra iránti szomját. Büszke vagyok azokra a fiatalokra, akik valamilyen úton-módon kötődnek a népzenéhez vagy a hagyományokhoz. Nem elég elindítani egy művelődési egyesületet, három-négy évente újításokat is be kell vezetni, hogy fenntartsuk az emberek érdeklődését. Az egyesület fennállásának 20. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi műsor végén hullottak a könnyeim a boldogságtól, hogy mégis megérte kitartani és dolgozni. Nemcsak nekem, hanem a szülőknek és a gyerekeknek is egy nagy kihívás, próbatétel volt az eltelt idő, de kellően helytálltunk.

* Úgy látom, hogy a népzene nem tud kimenni a divatból. Ezt ön is így tapasztalja?

— Gyerekkoromban régi tárgyak vettek körül, és minden emlékeztetett bennünket a hagyományokra, népszokásokra. Ahogy változott a világ, az emberek elveszítették az érdeklődésüket a népzene és a régi tárgyak iránt. Most, hogy ilyen sokan elmennek külföldre, azt veszik észre a szülők és a fiatalok, hogy valami eltűnik az életükből, és ha nem fognak össze, akkor elvesznek. Ez az erő, a szülőknek ez az összekapaszkodása az, ami ismét közelebb hozza a gyerekeket a népi kultúrához. És az is húzóerő tud lenni, ha a gyerek barátai már tagjai egy egyesületnek, mert ezáltal ő is a közösség része szeretne lenni, illetve itthon akar maradni.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A fiatal kutatók és művészek konferenciája
Múzsaidéző
  • Pásztor-Kicsi Gergely
  • 2018.12.14.
  • LXXIII. évfolyam 49. szám
Facebook

Támogatóink