„Most a finom dolgokra vagyok ráhangolódva”

„Most a finom dolgokra vagyok ráhangolódva”

Dolhai Attila, a budapesti Operettszínház művésze 2014-ben bejelentette, nem kíván többé musicalekben énekelni. Elhatározása véglegesnek bizonyult, hiszen visszaadta a szerepeit, és pályájának ezt a részét tavaly nyáron Baján az Elisabethtel le is zárta. A történet úgy kapta meg a sajátos keretét, hogy a művész kezdőként ebben a darabban Rudolf trónörököst, utoljára viszont a Halált alakította.

A váltást azzal is indokolta, hogy az ügyeletes szépfiúk helyett inkább érettebb férfi karaktereket szeretne eljátszani az operettekben és az operákban.

Beszélgetésünk kezdetén természetesen arról kérdeztem Dolhai Attilát, milyen volt az elmúlt egy éve, úgy alakult-e minden, ahogyan szerette volna.


Herédi Krisztián felvételei

— Nehéz erre válaszolni, hiszen a nagy változások nem egyik napról a másikra történnek, sőt, azt hiszem, nem is egyik évről a másikra. Az elmúlt esztendőben rengeteg tapasztalatot szereztem, nagyon sokat tanultam, és jobban megismertem önmagamat. Nekem van egy elképzelésem, egy belső érzetem arról, hogy mire lehetek képes, de hogy sikeres volt-e valami, azt csak akkor dönthetjük el, ha majd a jövőből visszanézünk. Én úgy könyvelem el, hogy az elmúlt egy évben voltak olyan pillanataim, amelyek elbizonytalanítottak, de ez a változási folyamat normális velejárója. Ilyenkor talán az is eszembe jutott, hogy vissza kellene térnem a biztos sikert hozó musicalekhez, de akkor váratlanul mindig történt valami jó, ami megerősített, hogy folytassam ezt az utat. Rengeteg pozitív élményem volt ez alatt a tanulási időszak alatt, és a fejemben is sok minden a helyére került. Több mint tíz évet a musical műfajában tevékenykedtem, és mindig azt tartottam szem előtt, hogy az eszköztáramnak, vagyis az éneknek és a beszédnek olyan szinten kell lennie, hogy segítse a színpadi létezésemet. Korábban előfordult, hogy inkább az énektechnikára figyeltem, hogy azt az eredményt érjem el, amelyet szeretnék.

Most tartok talán ott, hogy már semmi sem akadályoz abban, hogy a szerepformálást helyezzem előtérbe, és remélem, ez a következő előadásaimban megmutatkozik. Nyilvánvalóan még sok minden van, amit nem tudok, de most azt érzem, hogy egy nagyot léptem előre. Tavaly a szegedi Csárdáskirálynőben szerepeltem, ami nagyon nagy falat volt számomra. Furcsa megtapasztalni, hogy Rómeó szerepe után, melyben c-t énekelek, vagy más szerepem után, melyben könnyen megbirkózom a magas hangokkal, miért küzdök az operettben a b-vel, tehát egy alacsonyabb hanggal. Ez a hangképzésből adódik, a musicalben ugyanis erővel és fiatalsággal sok mindent meg lehetett oldani, de nagyon fontosnak éreztem, hogy az a tudás, amelyet a magamévá tettem és megtapasztaltam, valóban tudatosodjék bennem, és ne legyen esetleges. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy az éneklésben továbbfejlődjek. Egyik pillanatban megéreztem, aztán már értettem is, mi volt az, amit eddig helytelenül használtam, amit a közönség bizonyára nem vett észre, mert a fiatalság és az emóció felülírta. A klasszikus műfajokban, mint az operett vagy az opera, ezek az eszközök nem alkalmazhatóak. Ha nincs valódi tudás, akkor csak egy bizonyos szinten lehet teljesíteni, de ez nem az a színvonal, amelyet a műfaj megkíván.

Az elmúlt több mint egy évtizedet azonban nem tehetem semmissé, ha valahova elhívnak fellépni, akkor nyilván nem tagadhatom meg a közönségtől, hogy egy-egy musicalből is elénekeljek valamit.

* A musicalekben hatalmas sikereket ért el. Hiányzik-e valamelyik szerepe?

— Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik. Időnként visszavágyom egy picit, de ezek csak pillanatnyi megingások, mert mindig az új feladat izgalma van előttem. Most is van mit tanulnom, és ez lefoglal annyira, hogy ne gondoljak a múltra. 

* A rajongók hogyan fogadták ezt a váltást?

— Nyilván vannak olyanok, akik azt gondolják, nekik ez a műfajváltás nem fér bele a rólam alkotott képbe. Ez teljesen egyénfüggő, mindenki azt szeresse, amiről úgy érzi, hogy szeretnie kell. Ha ebben én is benne vagyok, akkor jó, ha nem, akkor valószínűleg új közönséget kell meghódítanom, ami nem feltétlenül baj. Egyébként azt érzem, hogy az emberek ugyanúgy kedvelnek, mint ezelőtt. Talán nincs akkora őrület körülöttem, mint korábban, de továbbra is egy nagyon tisztességes figyelmet érzek, melyet próbálok megtartani.

* A musical egy újabb „elengedés” volt az életében, hiszen korábban a rockzenéről mondott le, most a musicalről. Elképzelhető, hogy ezen az úton haladva egyszer az operett is a múlté lesz? 

— Nincs kijelölt út, de van egy ideális létezési forma a fejemben. Nyilván a személyiségfejlődésem hozta magával, hogy hagyjam el a rockzenét, majd a musicalt. Nem gondolom, hogy egyszer az operett is erre a sorsra fog jutni, de egy szárnypróbálgatás erejéig biztosan ki fogom magam próbálni az opera műfajában. Azt hiszem, az operettben elég sokáig lehetek aktív. Ha tudok vigyázni magamra, akkor még tíz évig lehetek bonviván, de később is akadnak jó szerepek. Gyermekkori álmomat, a rockzenét nehezen engedtem el, mert úgy gondoltam, amíg musicalt játszom, nem is muszáj ezt megtennem. Aztán rájöttem, a rockzene mindig a fiataloké marad. Kár lett volna elpocsékolni azt a lehetőséget, amely a musicalben, operettben, komolyzenében még rám várhatott. A könnyűzene és a musical közel áll egymáshoz, hangképzésben, hangerőben is. Én világéletemben nagyon hangosan hallgattam a könnyűzenét, de most már zavar, ha valami sokáig hangosan szól. Most a finom dolgokra vagyok ráhangolódva, a testem és a tudatom is, élvezem, hogy mindent pontosan, világosan hallok, még akkor is, ha a kíséretben nagyzenekar szólal meg. Szokták kérdezni: mi van, megöregedtél? Valójában nem tartom magam öregnek, csak úgy érzem, kinőttem azt a kosztümöt, amelyet már egy ideje hordtam. Már nem elégít ki, hogy hangosan szól valami, és toljuk bele a nagy igazságot az atmoszférába. Nekem most már az szerez örömet, hogy Csárdáskirálynőt énekelhetek. 



* Sikerült-e a nyáron pihenni egy kicsit?

— Mivel az életminőségemen is változtattam, ebben az is benne van, hogy nem futok az ország egyik végéből a másikba. Az elmúlt egy évben a fellépéseim számát radikálisan csökkentettem, szinte mindent visszamondtam, ami nem kötődik a színházhoz, csak a nyár elején kezdődött újra egy kis pezsgés. Több időm maradt a tanulásra, a készülésre és a családomra, amit a lányaim nagy örömmel vettek tudomásul. A július hónapot, két fellépést leszámítva, teljesen a családomnak tudtam szentelni. Nem utaztunk messzire, inkább egy nyugodt hetet töltöttünk el együtt. Eddig a munka miatt ott is voltam meg nem is voltam ott velük. Ezért is tartom jónak a döntésemet, mert a dolgok a helyükre kerültek, dolgozom is, tanulok is, és az élet legfontosabb értékének, a családnak is részese tudok lenni.

* Milyen új feladatok várnak önre a most kezdődő színházi évadban?

— Az Operettszínházban decemberben kerül a közönség elé Jacobi Viktor nagyoperettje, a Sybill, áprilisban pedig igazi kuriózumnak ígérkezik Kálmán Imre különleges jazzoperettje, a Chicagói hercegnő. A nézők Miskolcon már láthatták az Egy anya története című operát, az ősszel a budapesti bemutatójára készülünk. Ezek az új feladatok, aztán majd meglátjuk, mit hoz még az élet.

* Esetleg egy új szólólemezt?

— Ebben az évadban nem hiszem, hogy elkészül, de fejben már nagyon sokat dolgozom rajta.

Zentán a városnapi ünnepségsorozat keretében operett-musical gálát is láthatott a közönség. A koncert sztárvendégei voltak: Dancs Annamari, Dolhai Attila, Janza Kata, Laki Péter, Lukács Anita és Szabó P. Szilveszter.


Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia

Címkék: dolhai_attila

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Forró vér és vad cigánylegény
Interjú
Facebook

Támogatóink