„Mi nem játsszuk az eszünket, hogy nálunk minden tökéletes”

„Mi nem játsszuk az eszünket, hogy nálunk minden tökéletes”

Az oviból a bölcsibe, a bölcsiből pedig haza fut a Raffai—Telečki-házaspár, azaz Gigi (Raffai Telečki Ágnes) és Boris (Telečki Boris).

Egy ideje velük fut mindenhova Lúcia és Peti is, a két kis törpike, valamint most én is, mert kíváncsi vagyok, hogyan is állnak a Valentin-nappal, meg hogy szerelem vagy szeretet, és innen aztán elkanyarodunk egészen a kollektív tudatig.

Gigi a színészettől egy kis kanyarral a logopédia felé fordult, ám a vajdasági amatőr színjátszószcéna is a szíve csücske, Boris pedig pszichológus, aki a pszichodrámában is otthonosan mozog.

Amíg a szárma melegszik a sütőben...


A szerző felvételei

Gigi: — Nem olvadt még ki, mondtam, hogy előbb kellett volna kivenni!

Hogy a farkaséhes szülők végre ebédelhessenek a hosszú nap után, én főzök magamnak egy kávét, hiszen tudom, hogy nem fogunk olyan gyorsan belecsapni a beszélgetésbe, melybe valószínűleg a két manó is beleszól majd. Elsőként Borist faggatom.

* Bálint-nap, a szerelmesek napja, házassági évfordulók... Hogy álltok ezekkel az ünnepekkel?

Boris: — Hogy őszinte legyek, a személyes évfordulókat megünnepeljük, viszont a Bálint-napot annyira nem tartjuk fontosnak. Én különbséget teszek a szerelem és a szeretet között, mert a nagy, szerelmes lángolás után valami más következik, ez a szeretet, mely sokkal inkább az elfogadásról, a toleranciáról szól. Arról, hogy el is tudod küldeni a másikat a francba, de örülsz, amikor hazaér a munkából, és közösen dőltök este hátra, miután elaludtak a gyerekek. A szeretet, az együttélés, a házasság inkább ezekről szól. Őszinteség, nyílt kommunikáció, elfogadás. Mindenkinek vannak rossz napjai, és ezeket ki kell beszélni, mert ha valaki elfojtja, és tetteti, hogy minden oké, az lehet, hogy máshol, másként ki fog robbanni.

* Boris, te egy igazi pszichológus vagy, minden mondatod aranyat ér. Egy picit a pszichológusfejeddel próbálod megoldani a konfliktusokat a saját életedben is?

Gigi: — Nem. (Nevetünk.)

Boris: — Azért kulcsfontosságú kérdésekben igen. Öt éve vagyunk házasok, és tíz éve vagyunk együtt. Igyekszem őszinte lenni Gigivel, mert szerintem ez az egészséges. Nekem a szeretet most már erről is szól.

* Meg szoktad lepni apró ajándékokkal?

Boris: — Néha igen.

Gigi: — Az, hogy kérdés nélkül megfőzi a kávét ebéd után, nekem pontosan ilyen kis, kedves figyelmesség. Vagy ha azt mondja, hogy nyugodtan menjek el kávézni a barátaimmal... pillanat, Lulukám..., addig pedig ő majd vigyáz a gyerekekre.

Boris: — Vagy azt mondom szombaton este, hogy kedvesem, holnap nyugodtan aludj másfél órával tovább, reggel én leszek a gyerekekkel. Kisgyerekes családoknál ez már másképp működik, de persze ettől még adhat az ember rózsát a feleségének.

Gigi: — Azon gondolkodtam, amíg Borist hallgattam, hogy valójában mennyire megváltozik egy idő után a kapcsolat (közben Peti, a kisebb gyermek ritmikusan csapkodja a szekrényajtót), annak a milyensége vagy azok a dolgok, amelyek régebben igazán fontos... Nem, Petikém! Nem! Ne bántsd a fáradt olajat! ...fontosak voltak. A fontossági sorrend, a kapcsolaton belüli értékrend. Mert kezdetben mi volt a fontos? Együtt utazgatni, fesztiválozni, bulizni stb. Ezek most egy időre kiesnek. Lényeges megoldani a mindennapi logisztikát.

Boris: — Hol a macskanyelv?
Gigi: — Megettük tegnap, elfogyott. Elvitte a cica.
Boris: — Evo, Lucia, probaj ovo. Ovo je isto fino. Egy egész dobozzal megettetek tegnap?
Gigi: — Igen, egy dobozzal. A másikat elvittem ajándékba. Hol is álltunk meg? Mások a prioritások... Boris, nézd a Petit! Ha kiönti az olajat, visítok.

— Nekem a legnagyobb ajándék valóban az — folytatja Gigi —, ha reggel alhatok még egy órát. A lényeg, hogy tudjunk csapatban gondolkodni. Hogy szülőként félre tudjuk tenni az önös érdekeket. Hogy én mennyire vagyok fáradt, nekem mennyire nehéz most, milyen szörnyű, hogy amikor pénteken megpróbálsz a városban meginni a barátnőddel egy pohár bort, és az első korty után kapod az SMS-t, hogy menj, mert Peti nem tud visszaaludni, és hogy nem tudsz befejezni egy... Igen, Lulukám, mindjárt! ...mondatot. Szóval, hogy ne a gyerekre haragudjak, hanem fogadjam el ezt a mostani élethelyzetet.

* Nálatok minden mintaszerűen folyt. Hosszabb kapcsolat, házasság, majd a gyerekek. Tervezett volt?

Gigi: — Hogyne, persze... a fenéket. (Nevet.) De elmondhatok még valamit? A múlt héten el kellett mennem Szegedre, s egy ismerősöm megkért, hogy ugorjak be egy játékboltba, melyben megláttam a legújabb, 8-as Dixit-kártyát (ez egy társasjáték), s amint átértem a határon, hívtam Borist, hogy megvettem a Valentin-napi ajándékunkat. Röhögött, mert nem szoktunk ajándékozni ezen a napon, viszont erre nem sajnálom a pénzt. Visszatérve a kérdésre, nem terveztünk semmit előre, egyszer csak éreztük, hogy megérett a kapcsolatunk rá. Emlékszem, amikor az elején azt mondtuk, hogy ha tudtuk volna, hogy ilyen jó, hogy ott van mellettünk egy harmadik, majd egy negyedik is, akkor előbb belevágunk.

* Volt olyan nevelési stratégia, amelyről még Lulu születése előtt úgy gondoltátok, hogy okvetlenül be fogjátok tartani?

Boris: — Nem. Terveink voltak, viszont semmit sem véstünk kőbe. Mindketten azt az értékrendet követjük a nevelésben, amelyben mi magunk is felnőttünk.

* Van-e valami, ami nagyon hiányzik a gyerekek előtti időszakotokból?

Gigi: — Persze hogy van. Én nem szeretem, amikor valaki azt mondja, onnantól kezdve, hogy anya lett, csak a gyerekéért él-hal, semmi sem hiányzik neki, a gyereke mindent kitölt. Aki ezt állítja, az valószínűleg korábban sem élt teljes életet, és most a gyerekkel próbálja kitölteni a lyukakat. Én 2013-ban Szegeden beiratkoztam a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézetébe, és várandósan, majd pici babával végigcsináltam. Azaz a Csip, csip csóka mellett komoly dolgokkal is tudtam foglalkozni. A tanulást egyébként mindig is fontosnak tartottam, ahogyan azt is, hogy egy idő után visszamenjek dolgozni. Kellett idő, hogy megszokjam, nem csak a gyerekekkel vagyok, viszont az anyaszerep mellett én gondolkodó lény, munkásember és alkotó is vagyok, illetve társ, barát, nő. Ha azonban az embernek van gyereke, akkor természetesen soha nem fog tudni úgy cselekedni, hogy eközben ne legyen ott a kisagyában, hogy mi van a gyerekkel? Tehát az a fajta felelőtlenség hiányzik, amely már soha többet nem térhet vissza. S talán az, hogy a saját időmmel úgy bánjak, ahogy akarok. Hiányzik, hogy Borissal néha kettesben legyünk. Ám minden megoldható. Ha filmet akarok nézni, akkor bevállalom, hogy kevesebbet fogok aludni. Ennyi.

Lulu: — Anyaaa!
Gigi: — Lulukám, mit szeretnél?
Lulu: — Valamit.

Boris: — Ha valahogy el tudnám érni, hogy több időnk legyen egymásra Gigivel, az jó lenne. Az ember valahogy mindig a párkapcsolatot hanyagolja el legkönnyebben. Továbbra is kell hogy legyen egy kapocs a két ember között. Amikor a gyerekek már alszanak, a párok akkor foglalkozzanak egymással, beszélgessenek. Mi is erre törekszünk.

* Két szülő azért rengeteget beszél egymással, ám főleg a gyermek a téma, nem?

Gigi: — Igen. A mi SMS-váltásaink is megváltoztak. Mondok egy példát: „— Kakilt? — Yes.” Régen viszont még ilyeneket írtunk: „— Szeretlek. — Én is téged.”

Boris: — Pedig nagyon jólesik, amikor az ember végre nem erről kell hogy beszéljen valakivel.

Gigi: — Mi szoktunk a barátnőimmel olyan délutánokat szervezni, amikor is kötelezően nem szabad a gyerekekről beszélni (egy ideig). Persze végül mindig ott kötünk ki, hiszen életünk legnagyobb részét mégiscsak ők töltik ki. Szerintem fontos barátkozni más emberekkel, családokkal, s jó megbeszélni, hogy nemcsak neked ilyen nehéz, hanem másoknak is.

Lulu: — Apa megengedte, hogy egyek egy nyalókát.
Gigi: — Jézus Mária! Na jó, edd meg, aztán mára több édesség nincs.
Boris: — Ali ako odemo u goste, i tamo bude ne
što?

Boris: — Ilyen körülmények között a kapcsolatra is jobban oda kell figyelni, hogy amikor több időnk van, akkor azt arra fordítsuk. Fontos, hogy ha kapcsolatról, házasságról beszélünk, akkor úgy adjuk át azt, ahogy van. Ez a valóság, s ez így jó. Egyensúlyban áll. Vannak gyönyörű szép dolgok és nehéz pillanatok is. A családi élet ezt hozza magával. És nehéz ezt elfogadni egy olyan világban, ahol a kollektív tudat, a tévé, a Facebook teljesen irreális képet nyújt a szeretetről és a családi életről.

* Lehet, éppen emiatt adják fel olyan sokan az első nehézség után...

Gigi: — Mi nem játsszuk az eszünket, hogy nálunk minden tökéletes, hogy mi sohasem veszekszünk, a házunk tája pedig mindig tipp-topp. Az van, ami van. Nekünk így jó. Egy idő után egyébként Brad Pittnek is büdös lenne a lába.

Lulu: — Anyaaa, Peti kiöntötte a nagy bögre teát...

Hát eddig tartott a beszélgetésünk. A teát feltöröltük, a ruhát kicseréltük, a kávét megittuk, és mindenki továbbzakatolt.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Merülés
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink