„Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény”

„Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény”

A budapesti székhelyű Vajdasági Baráti Egyesület tavalyi sikerén felbuzdulva az idén is megszervezte a jótékonysági Mikulás-estet. Az esemény teljes bevételét a Lurkóházaknak ajánlotta fel, melyek Dreán, Óbecsén és Hajdújáráson nyújtanak étkezési, tanulási és szálláslehetőséget a szegény sorsú vajdasági gyerekeknek.

A Fonó Budai Zeneházban megtartott rendezvényen minden fellépő művész és vendéglátó vajdasági volt, illetve kötődik ehhez a térséghez, sőt a közönség soraiban is számos elszármazott hazánkfia foglalt helyet. Színpadra állt Rúzsa Magdi és Dér Heni énekes, Gyurity István színművész, Fehér Nóra, a Kormorán énekese — írásunk címét is az együttes egyik dalából kölcsönöztük —, a Török Tilla és Cseh István alkotta Tillys duó, mely egy angliai koncertsorozatról érkezett, valamint Csizmadia Anna, a Fölszállott a páva népzenei vetélkedő győztese, akit a csíkszeredai András Orsolya kísért. Nagy tapsot kapott az ifjú Pintér Luca is, aki Domonkos István Újvidék című megzenésített versét adta elő, Maronka Csilla színművészt pedig hangfelvételről hallottuk. A műsorvezető szerepét Varga Izabella színművész vállalta. Az eseményen a Lurkóházak vezetői és védenceik egy csoportja is jelen volt.

Az érdeklődők megtekinthették Dormán László fotókiállítását, valamint megkóstolhatták a Hernyák-birtok borait, Árpás Laci Sonkamester finom falatjait és a Burekkirály termékeit. A színvonalas szórakoztató műsor végén — a jelen lévő gyermekek legnagyobb örömére — a Mikulás is megérkezett Veréb Miksa és a krampuszok kíséretében.
 

Mennyire vagyunk a szeretet emberei?

A vendégek a kétezer forintos támogatói jegy megvásárlásával járulhattak hozzá a Lurkóházak megsegítéséhez, továbbá az étel, az ital, valamint a tombolajegyek árusításából — a nyereményekről a Forum Könyvkiadó, Utcai Dávid, Buday Mihály és Buday László festőművész gondoskodott — származó bevétel is ezt a nemes célt szolgálta.

A Poverello Alapítványhoz tartozó három Lurkóházban 65 gyermek gondját viselik. Dr. Harmath Károly atya elmondta: örömmel tölti el, hogy a Budapesten élő vajdaságiak között ilyen szép együttműködés alakult ki. Tevékenységükkel nemcsak a rászorulóknak segítenek, hanem egymást is erősítik.

— Az ünnep közeledtével az emberek érzékenyebbé válnak, és adni szeretnének a hozzájuk közel állóknak. A karácsony a szeretet ünnepe, de én hívő emberként kijelenthetem, hogy ez annak a szeretetnek az ünnepe, amelyet Isten irántunk tanúsított, tehát nekünk is a szeretet embereinek kell lennünk. El kell gondolkodnunk rajta, hogy mennyire vagyunk azok, más értéket ugyanis nem viszünk magunkkal a másvilágra, csak azt, amit valakiért tettünk. Vagy ahogyan Jézus mondja: bármit tettetek is egyiknek a legkisebbjeink közül, nekem tettétek. Meggyőződésem, hogy e szerint fogunk majd ítéltetni is, és ez mutatja majd meg, értékes életet éltünk-e, vagy sem.

Rúzsa Magdi kijelentette: mivel ő is szegény sorsú gyermek volt, szívügyének érzi, hogy segítsen azokon, akiken tud. Dér Heni is fontosnak tartja a jótékonykodást, ezért megpróbálja összekötni az anyaországi alapítványokat a vajdasági egyesületekkel.
 

Közös gyökerek, üzlet és segítőkészség

Az esemény szervezője dr. Simon Vilmos, a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa, a Vajdasági Baráti Egyesület elnöke volt. 

— Három évvel ezelőtt támadt az a kósza és talán túl bátor ötletem, hogy létre kellene hozni egy civilszervezetet, melyet Vajdaságból elszármazott üzletemberek, értelmiségiek alkotnak. Olyan baráti társaságot képzeltem el, melyben a tagságot a közös gyökereken kívül az üzlet tartja egyben és az a szándék, hogy segítsünk a vajdaságiaknak. Harminc cégvezető állt össze, akik leginkább az üzleti szférában tudnak együttműködni a vajdasági kultúra propagálása ügyében. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon — a többi tájegységhez viszonyítva — kevesebbet tudnak Vajdaságról, és ezen szeretnénk változtatni. Úgy éreztük, a társaságot a jótékonyság kötheti össze, így jött létre tavaly az első Mikulás-estünk. A lényeg az volt, hogy nulla forintból működjön, és mindenki ingyen dolgozzon a sikerért.

• Miért éppen a Lurkóházat választottátok?

— Mindig nehéz a döntés, de úgy érzem, a Lurkóház egyedülálló tevékenységet folytat. A nevelők olyan gyerekeken segítenek, akik önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, és a gondviselők addig próbálnak változtatni a kisiklott életutakon, amíg még lehet. Tavaly és az idén a Lurkóházat választottuk, de nyitottak vagyunk mások támogatására is, csak meg kell keresniük bennünket. Eddig egyébként a költségvetésünk a tagsági díjból állt össze. 

A Mikulás-est a legtömegesebb rendezvényünk, de ezenkívül az idén üzleti konferenciát is szerveztünk Újvidéken. A tervünk az volt, hogy összekössük az ott élő magyar vállalkozókat a mi tagságunkkal. A kezdeményezést mindenki nagyon jól fogadta, harminc cég jött el Vajdaságból és 15-20 Budapestről — már megszülettek az első üzletek is. Ahhoz, hogy egy közösség életképes legyen, nem elegendő a hagyományápolás, az üzleti életben is sikereket kell elérni.         

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink