„Jó filmeket akarok készíteni, melyek gondolatokat és érzelmeket ébresztenek”

„Jó filmeket akarok készíteni, melyek gondolatokat és érzelmeket ébresztenek”

A zentai Kovács István filmrendező nevét nem sokan ismerik Vajdaságban, Magyarországon viszont egyre többen. Az Index.hu fel is hívta erre a figyelmet Jegyezzük meg: Kovács István! szalagcímmel. A Szív utca sarkán találkoztunk Budapesten. Ő javasolta. Hol máshol is találkozhatnék egy csupa szív emberrel?

Mert ilyennek ismerem Pistát még a KSZV-s és a szegedi egyetemistaidőkből. Egy vidám, pozitív embernek, aki él-hal a filmekért és a filmezésért. És hogy még filmesebb legyen ez az egész, most derült ki, hogy én is és ő is a Szív utcában lakunk. Vajdasági véletlen? A kezdetekről és filmjeiről kérdeztem.

* A jogi karon végeztél. Ezután következett a film. Illetve mindig is jelen volt az életedben.

— Hát igen. Elvégeztem a jogi tanulmányaimat, de ez egy összetett történet. Azért elmesélem. Tizenhét éves koromtól kezdve filmrendező szerettem volna lenni. 2004-ben befejeztem a gimnáziumot, akkor éppen nem volt felvételi a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendezői szakára. Az ELTE-n volt filmszak, de az akkor még inkább egy filmelméleti képzés volt, így maradt választásnak a klasszikus hármas: közgazdasági, orvosi vagy jogi kar. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát választottam. Az első félévben jól haladtam. Minden vizsgámat letettem, de első év végén már szinte egyet sem. A római jogon egy picit elcsúsztam. 2006-ban felvételiztem a rendezői szakra Enyedi Ildikónál. Abban az évben rengeteg jelentkező volt, több mint nyolcszáz, és ebből nyolc embert vettek fel. Az utolsó huszonötből estem ki az utolsó fordulóban, ahol már filmet kellett készíteni. Ez meglehetősen rossz érzés volt, hiszen végig éreztem, hogy tetszett a szakembereknek, amit mutattam, erre elrontottam a filmet. Az akkori alkotásaim inkább a kísérleti filmezéshez közelítettek, pedig Ildikó mondta, hogy inkább valami más irányt válasszak. A magam feje után mentem, és nem is vettek fel. 


A szerző felvételei

* Igen, ez valóban elég nagy pofára esés lehetett. De nem adtad fel, hála istennek!

— Felhívtam Janisch Attilát, és megkérdeztem, szerinte mi lehetne a következő lépés. Emlékezett rám, kedves volt, és az ELTE-t ajánlotta. Te is jártál Szegeden a filmes képzésre, közös kedvenc tanárunk, Pápai Zsolt, aki az ELTE-n kívül Szegeden is tartott filmtörténeti órákat, útbaigazított. Akkor már nem is jártam a szegedi filmes képzésre, csak Zsolt óráira. Nem azért, mert nem volt jó, amit csináltak, de engem akkor már csak a filmkészítés érdekelt. Felkerültem hát Budapestre, az ELTE-re. Mindmáig emlékszem rá, egy haveromnak a Krisztina térnél volt lakása, ott éltem, édesanyám költöztetett fel, egy felfújható matracon aludtam. Az első hét adminisztrációs pokla után azt éreztem, hogy nem fog sikerülni, nem állok még készen. Felhívtam édesanyámat, és közöltem vele, hogy ennyi volt, megyek vissza Szegedre a jogi karra, mert ez most nem az én utam. Arra sem álltam készen, hogy Budapesten éljek, nagyon egyedül éreztem magam benne. A legjobb barátomat is ott hagytam Szegeden, és nem volt mindegy. Egészen 2010-ig nem voltam biztos benne, hogy befejezem a jogi kart. De aztán csak sikerült. (Bár az első évben egyidejűleg már Pesten tanultam.)

* Aztán újra megpróbáltad a felvételit a rendezői szakra, immár sikerrel.

— Igen. 2011-ben, huszonhat évesen úgy voltam vele, most vagy soha. Végig azt éreztem, hogy most sikerülni fog. A felvételi első fordulójának reggelén jó előérzetem volt. És nagyon jól is sikerült a vizsga. Dőlt belőlem a szó. Megkaptuk a feladatot, és jöttek a gondolatok. A második fordulón ott ültek a nagyok velem szemben: Szász János, Janisch Attila, Kende János, talán Báron György is, Pálfi György... Mutatni kellett egy filmet. Egy filmes táborban készített rövid szösszenetemet vittem, melyben Szabó Győző lesi a csajokat, és bizonyos dolgokat csinál. (Nevet.) Utálták... Janisch nem értette, mit akarok ezzel. Szász János lapozgatta a dolgozatomat, és megkérdezte: — Attila, olvastad te ezt a dolgozatot? Az egész a szexről szól, miért vagy meglepődve? Pálfi megkérdezte, hogy mit szeretnék csinálni, s akkor épp egy elég aberrált ötlet volt a fejemben, hát elmondtam, s nagyot nevetett, gondolván, én valószínűleg nem vagyok teljesen normális. A harmadik fordulóban forgatókönyvet kellett írni, olyat, amelyet később meg is rendeznél, ha átengednek. Na az a nap pont az a nap volt, amikor úgy keltem fel, hogy egy sort nem tudtam leírni. Egészen a végén jutott eszembe egy történet nagyapámról. A második világháborúban nagyapámék kétszáz emberrel együtt egy pincébe voltak zárva, és jöttek az oroszok, hogy elvigyék a nőket „krumplit pucolni”. Nagyapámék kitalálták, hogy a nővérét letakarják egy pokróccal, ráülnek, és így majd az oroszok nem veszik észre őt. Ezt a történetet emeltem át egy újvidéki közegbe, mert mégiscsak arról akartam beszélni, aki én vagyok. Leszűkítettem egy szobára, három emberre és a katonákra. Éreztem, hogy ez egy jó kis felvételi vizsgára való film lesz. A körülményekhez és az egynapos forgatáshoz képest egészen jól sikerült, fel is vettek.

* Vajdaságban is több helyszínen vetítették nemrég a Csúszópénz című kisfilmedet A vajdasági magyar mozgókép napja nevű rendezvényen. Az Idegen földet is láthattuk már, melynek talán a legtöbb vajdasági vonatkozása van, a Betonzaj című filmmel pedig igen szép sikereket értél el mostanság.

— A Betonzaj kapcsán az a szerencsés helyzet alakult ki, hogy a közönség is szereti, és a kritikai fogadtatása is pozitív volt. Bejutott a Montreal World filmfesztivál versenyprogramjába, aminek nagyon örültünk, mert ez egy A kategóriás szemle. A lengyelországi Cameraimage fesztiválon is bemutatták. Gasztonyi Kálmán forgatókönyvíróval több hónapig dolgoztunk rajta. Az elején mindig van egy kis harc közöttünk, mely gyorsan átalakul közös munkává, mely során már nem fontos, kié egy-egy ötlet, csak az számít, hogy jó-e. Bizonyos szempontból nem volt profi, hiszen Kálmánnal még a forgatás előtti napon is dolgoztunk. Emlékszem, hogy akkor találtuk ki a futás passzázst, mely rész a forgatókönyvben csak egy mondat: „Dia fut, romok között.” Leforgatni viszont hosszú órákig tartott. Fido, az első asszisztens le is tolt emiatt rendesen. De neki ez a dolga.

* Ezek szerint neked fontos a jó stáb, vagyis az, hogy kölcsönös bizalmi viszonyt alakíts ki a munkatársaiddal.

— Nagyon fontos. Fido például sokat segített, hiszen forgatás előtt elveszítettük a végemeccs helyszínünket, s ő volt az, aki megoldotta. A Mafilm sietett segítségünkre, a hármas-négyes műteremben forgattunk. Csak kapkodtam a fejem, hiszen a nagyok mind itt dolgoztak. Például Szabó István majdnem mindegyik filmjét itt készítette el. Az egész munkát a szívességek és az emberi jóindulat jellemezte. Gyártásvezetőmmel, Éder Mariannal is remekül együttműködünk. Imádom, ahogy dolgozik. Olyan nyugalom árad belőle, amely rám is mindig hatással van. Odajön, mond három mondatot, és már meg is nyugodtam. Neki az volt fontos, hogy én jól érezzem magam, tudjak dolgozni. Szerette az összes filmet, melyet forgattunk. Ez számomra még most is sokat számít. De a stáb többi tagját is felsorolhatnám, és szívesen átmenteném őket a további filmjeimbe. Mindez azért jöhetett létre, mert a Betonzaj stábját már választhattuk. Előtte még sorsoltuk az egyetemen.

* Hogy látod: 2015-ben Magyarország mennyire jó táptalaja a fiatal filmeseknek?

— Szerintem Magyarország most nagyon jó hely. A filmalap által kialakított rendszer jól működik. Ha van egy jó forgatókönyved, esélyed is van rá, hogy filmet készíthetsz belőle. Az is egy nagyon jó döntés volt, hogy a filmalap támogatja az iskolásokat, és meghirdette az Inkubátor programot, melynek az a lényege, hogy akik eddig nem kaptak lehetőséget, azok egy kisebb költségvetésből dolgozhatnak, azaz bizonyíthatnak. Ez mind rendkívül hasznos. És születnek a sikerek is. A közönség és a szakma részéről egyaránt. Elég jelentős díjakat nyernek mostanában a magyar filmek világszerte.

* Min dolgozol most?

— Egy tévéfilmen, melyet Köbli Norbert írt. Látta az Idegen föld című alkotásomat, és azt mondta, nagyon hihető volt, és az ő forgatókönyve is hasonló miliőben játszódna. Első világháború, erdő, katonák, küldetés. Elolvastam, és éreztem, hogy ez az a történet, amellyel most foglalkozni szeretnék. Nagyon megtetszett a világa. Közel érzem magamhoz. Örülök, hogy Norbi bizalmat szavazott nekem. Hamarosan meg is kezdjük a forgatást. Ez azért izgalmas, mert ez már nem az egyetem, itt már „élesben” kell dolgozni. Nem lehet javítani az utolsó pillanatban, mert ennek súlyos következményei vannak a filmre nézve. Nagyobb a stáb is. A film struktúráját egy meghatározott pillanatban le kellett zárni.

* Noha tudom, hogy ti, filmesek csak a következő munkáig láttok, de ha a következő öt évre gondolsz, mégis milyen álmaid vannak?

— Jó filmeket akarok készíteni, melyek gondolatokat és érzelmeket ébresztenek a nézőben. Bodzsár Márkkal dolgozunk a Holtverseny című Totth Benedek-könyv filmes változatán, és ha minden jól alakul, akkor a filmalap támogatásával hamarosan megvalósulhat a projektum.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Címkék: Kovács_István

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

,,Történeteket akarok mesélni
Heti Interjúnk
Szürke senkik
Film
  • Brasnyó Zoltán
  • 2016.12.13.
  • LXXI. évfolyam 49. szám
Facebook

Támogatóink