„Ha az ember jól emészt, nem haragtartó, akkor már lovon van...”

„Ha az ember jól emészt, nem haragtartó, akkor már lovon van...”

Béres Pešikan Mártával sikerről, filmről, próbákról beszélgettünk a Junior Prima díj kapcsán.

Kevés ennyire tudatos, a munkáját százszázalékosan művelő embert ismerek. A Béresmárta. Béres csepp. Becseppen a kávézóba. Vagy inkább belibeg. Ha látom, mindig olyan érzésem van, mintha egy picit libegne/lebegne. Szőke haj, nagy kék szem, vékony alkat. A Kosztolányi Dezső Színház Pataki-gyűrű díjas színművésznője. A színésznő. A nő. Folyamatosan tanul, képzi magát, edzi az agyát, a testét, a lelkét, mi pedig sokan sokfélét tanulunk tőle. Vele beszélgettem. Billie Holiday szólt, félhomály volt, és csípős őszi délután.

* Tudom, hogy most minden újságíró azt kérdi, mit jelent számodra a Junior Prima díj, melyet nemrég vettél át Budapesten, viszont nem olyan régen beszélgettünk, s elmondtad, hogy erre az elismerésre egy kicsit mégis másként tekintesz. 

— Eddig, amikor díjat kaptam, mindig azt gondoltam, hogy valami összeesküvés-elmélet van a háttérben, és nem érdemlem meg a kitüntetést, de valaki valamiért nekem adta. Soha nem mertem elhinni, hogy nekem egy díj jár, megérdemlem azt, és szabad örülnöm neki. A Junior Prima díj kapcsán engedtem meg magamnak először, hogy örüljek egy elismerésnek. Jó érzés volt, hogy a színházban is mindenki gratulált, és velem együtt örült.

* Te mit tartasz sikernek, és mit kudarcnak?

— Kizárólag a személyes kudarcban és sikerben hiszek. Lehet valami agyondíjazott, de ha te nem éled meg sikernek, akkor nem is lesz az. Nekem például kudarc, ha nem merek másnak csalódást okozni, vagy az új keresése közben nem merek megtenni valamit, mert tudom, hogy közben elveszhetek. Ha az ember elér az életében egy kielégítő szintet, az is kudarcnak számít, ha ott megreked, és nem mer megtenni egy olyan lépést, amely lehet, hogy a környezet szemében visszalépés, de aki megtette, az tudja, hogy nem az. Úgy érzem, megtaláltam az utam, és azon járok. Persze sokszor el is bukom, mégis érzem, hogy erre kell mennem. Már elég régóta nem olvastam kritikákat, mert úgy vélem, nagyon táplálja a hiúságot. Azt hiszem, eléggé pontosan kezdem látni magam, és elég őszinte vagyok magammal ahhoz, hogy tudjam, valami jó vagy rossz. De ez is annyira relatív, nem?

* Ha felkérnének, elvállalnál tanári munkát, mondjuk, a Színművészeti Akadémián?

— A mostani oktatási rendszer nekem egy kicsit „kockás”. Néhány éve követem az Alexander-technikát, melyet legszebb reményeim szerint egyszer én is tudok majd tanítani. Sokkal érzékenyebb, szubtilisebb dolgokban látom magam. Nem tudom elképzelni, hogy az én utamat ráerőszakoljam másokra, inkább segítek nekik megtalálni a sajátjukat. Nagyon megtisztelő, hogy egyre több olyan fiatal keres meg, aki a Színművészeti Akadémiára készül felvételizni, és arra kérnek, hogy segítsek a felkészülésben. Azt hiszem, tudok használható tanácsokat adni nekik.

* A Béres Márta One-Girl Show című monodrámát játszottad már magyarul és szerbül is, sőt arról is volt szó, hogy megcsinálod az angol verzióját. Jó a nyelvérzéked. Eszedbe jutott valaha, hogy külföldön is kipróbáld magad?

— Én inkább arról szoktam álmodozni, hogy ebben a közegben, ezekkel az emberekkel kellene létrehozni valamit, ami bárhol — akár New Yorkban, akár Európa bármely fővárosában — megállja a helyét. Soha nem ábrándoztam Németországról, Amerikáról. Inkább itt szeretnék olyat alkotni, aminek ott is lesz visszhangja, ott is érvényes.

* Egyszer azt mondtad, hogy ha lehet másnak kívánni egy dolgot, akkor én kívánjak neked egy jó filmszerepet. Honnan ez a lelkesedés, vágyakozás a film után?

— Ez valószínűleg az attól való szorongásból ered, hogy a színház a pillanat művészete, és tudom, hogy csak addig létezik, amíg a pillanat tart. Én elmondhatom, hogy játszottam Opheliát, Dezdemónát, Antigonét, de az semmit nem ér, ha te nem láttad azt a pillanatot. A film az, amit bármikor fel tudok mutatni, tíz év múlva is ott a bizonyíték, és ismét megtörténhet a varázs, ha újranézem. Azt hiszem, ezért vágyom annyira a filmre. Most Andrej Bokával forgattam, és nagyon élveztem, így valamennyire kielégítettem a filmes vágyam. A nyáron hívtak Budapestre egy főszerepmeghallgatásra. A rendező utána írt nekem, hogy nem kaptam meg a szerepet, de tetszett neki, ahogyan gondolkodom, és szeretne velem dolgozni, de nem ebben a filmben. Ez érdekes történet, mert a szerep szerint a nő állandóan azt álmodja, hogy ő egy őz, aki egy gyönyörű szarvassal találkozik, és fantasztikus érzéki dolgok történnek kettejük között. Amikor jöttem haza a meghallgatásról, láttam egy táblát, melyen ez állt: vigyázat, szarvasok az úton! Behunytam a szemem, és azt mondtam, ha most kijön egy szarvas az útra, akkor megkapom a szerepet. Elaludtam, és Balsa, a férjem szólt, hogy gyorsan nyissam ki a szemem. Így tettem, és egy gyönyörű őz állt az út közepén. Abban a pillanatban értettem meg, hogy megkaphatom a szerepet, de vajon nekem jár?

* A boldog élet titka a rossz memória és a jó emésztés... Ez volt olvasható a Junior Prima díj jelöltjeinek bemutatásában a rólad szóló részben. Miért pont ez a mondat?

— Egyrészt azért, mert ebben nagyon hiszek. Másrészt pedig az emberek ilyenkor valami nagyon magvas gondolatot várnak el a színházi embertől, költőtől, én azonban azt éreztem, hogy ez egy kicsit hazug és patetikus. Ekkor jutott eszembe, hogy nekem igazából a legjobb útravaló mindig az volt, amit egy-egy családtag mondott. Ezt például nagyapám. Marlene Dietrichnek volt egy mondata, mely szerint a sikerének az a titka, hogy sohasem sértődött meg. Én ezt értem rossz memórián. A jó emlékezőtehetségre szükségem van, hiszen 15 előadásban játszom. Nem szabad emlékezni azokra a dolgokra, amelyek sebet ejtettek rajtunk. Vagyis kell rájuk emlékezni, de nem ebből kell profitálni. S ha az ember jól emészt, nem haragtartó, akkor már lovon van. Attól függetlenül, hogy a környezetem mit gondol rólam, mit írnak rólam, és nem ezek hatására akarok gondolni valamit magamról.

* Van időd színházba járni? Melyik a legutóbbi jó színházi élményed?

— Mostanában sajnos csak arra van időm, hogy a régióban megnézzek mindent, ami készül, és szinte mindent meg is nézek. Régebben, amikor volt időm, Pestre is följártam, vagy elmentem Belgrádba. Amire nagyon emlékszem, az a sok színészi alakítás. Ezek erőt adtak, és a művészek munkája csodálatra méltó. Belgrádban három éve láttam a Dervis és a halált (Derviš i smrt) a Nemzeti Színházban, azt soha nem felejtem el, Tomi Janežić Sirálya is nagy hatással volt rám, megnéztem a Krétakör társulatának összes előadását, mindegyik nagyon meghatározó volt, Min Tanaka és Nagy József munkássága is fontos. De igazságtalanság állandóan távol élő embereket emlegetni, hiszen a mi köreinkben is vannak nagyon értékes művészek, csak éppen valami miatt nem ismerjük fel őket magunk között, illetve csak akkor, ha távol vannak. Itt van, mondjuk, Andrej Boka, Táborosi Margaréta, Urbán András, illetve a színészek közül Pálfi Ervin, de sorolhatnám reggelig. Annyira jó lenne, ha tudnánk és mernénk látni az ő nagyságukat is.

* Közeledik a karácsony. Többször sütöttünk már együtt mézeskalácsot, melyet Topolyára vittél a Bethesda Szeretetszolgálat gyerekeinek.

— Én nem szeretem az image-ből való jótékonykodást. Manapság egyébként nagyon divatos az adakozás, és hál’ istennek ez a divat, nem pedig, mondjuk, a vandalizmus. A jótékonykodás annak is jó, aki ad, és annak is, aki kap. Amiben a világ nagy hiányt szenved, az szerintem a melegség. Sokszor egy kisebb gesztus is elegendő. A mézeskalács is ilyen. A Csárdáskirálynőért kapott honoráriumom jó részét egy kutyamenhelynek adtam. Azt gondolom, hogy az ilyesmi sokkal jobb befektetés, mint egy márkás ruha. Az is jó, azt is szeretem, de a jótékonykodástól mindig jobban érzem magam.

* Mit olvasol most?

— Újraolvastam Hamvas Béla Karneválját, és a télre tervezem a Tolsztoj összest. Szoktam ilyet csinálni, hogy egy szerzőnek végigolvasom a teljes életművét. Volt egy jó két és fél év, amikor a Thomas Mann összest olvastam, aztán Dosztojevszkijt, volt egy Bergman- és egy Márquez-időszakom is, most azonban nagyon jólesik ez az orosz letisztultság.

* Hol és miben érzi jelenleg a legjobban magát Béres Márta?

— Úgy általánosságban jól érzi magát. Minden pillanatban, amikor nem azon gondolkozom, hogy mit kell holnap csinálnom. Mindig, amikor fel tudok oldódni a pillanatban, és azok az emberek, akik ott vannak, ők a pillanatnyi legjobb társaság, a hely pedig, ahol vagyok, a legjobb hely. Azt hiszem, mostanában ez sokkal jobban megy, mint eddig bármikor.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink