„Csak a döglött hal úszik az árral”

„Csak a döglött hal úszik az árral”

(A Podolszki József publicisztikai pályázat második helyezést elért írása.)

— Egy málnás-mézest kérek. A Schultzi-féléből.

— Elfogyott.

— Elfogyooottt??? Az nem lehet...

A fenti párbeszédtöredéket már többször hallottam, volt hát időm megfigyelni a beszélgetőtársak arcának változásait közben. Az első ártalmatlan kér(d)és után mindig van egy lélegzetvételnyi szünet, hogy a választ adó végiggondolhassa a fejében, mi is a jó válasz, valamint felmérhesse a helyiség menekülési útvonalait. Ha úgy dönt, közli az illetővel, hogy az a bizonyos málnás-mézes ital elfogyott, egy lépést nem árt hátrálnia. Az információt megkapó kérdező arca és habitusa ugyanis ilyenkor teljesen megváltozik.

Az addig mosolygós, pirospozsgás arc szürkére vált, kétségbeesett szemek düllednek ki belőle, a homlokon ráncok jelennek meg, s egy pici szédülés is tapasztalható. Ilyenkor az ember önuralma megszűnik, homlokán dagadnak az erek, fejében megnyílnak az egek, és az istenek tüzes vasakkal verik a földet, de főleg azt, aki az utolsó kortyot megitta ebből a nedűből. Hát ez történik, ha valaki egyszer megkóstolja ezt a bizonyos Schultzi-féle mézes pálinkát, s aztán megisszák előle. György László a mézesek atyja. Nappal a tehenek alól ganét lapátol, szabadidejében pedig mézzel bolondítja meg a pálinkát, s a mézessel bolondít meg mindenkit maga körül. Tejben-mézben fürödhetne, de ő csak dolgozik, mert vannak ötletei. Annyi, hogy arra egy élet sem elég — mondja.

Ha azt kérdezném Óbecsén, hogy ismeritek György Lászlót?, pislognának rám, mint béka a kocsonyában, hogy hááát, ööö..., de ha hozzátenném, tudjátok, a Schultz, akkor mindenki rögtön képbe kerülne, s bólogatna, mert Schultzit mindenki ismeri. Ismeri és szereti. És nem csak Óbecsén. Tiszán innen, Tiszán túl, de még azon is túl. Ahol a kurta farkú malac... Malac? Tehén. És hogy honnan is ez a Schultz? Mesélje el ő maga.

— Németországban születtem, kint is éltem tíz évet a szüleimmel és a testvéremmel, aztán egyszer csak elkapott bennünket a honvágy, úgyhogy hazaköltöztünk. Szóval a lényeg, hogy a Schultz névnek semmi köze a rokoni vonalamhoz, mint ezt sokan gondolják. Múltkor a postára Schultz Lászlónak címezve érkezett a levelem, az ott dolgozó kisasszony nem adta ide, pedig tudta, hogy ez bizony én vagyok, de nem egyezett meg a levélre írt név a személyimben szereplővel...

• S amikor hazajöttetek, mi várt itthon rátok?

— Volt egy tanyánk, mely üresen állt, vettünk egy bocit, hogy legyen tejünk, aztán az egyből sok lett, felfejlődtünk egy elég nagy farmmá, s ezzel foglalkoztunk. Tejet, tejtermékeket forgalmaztunk. Aztán bekövetkezett az, amivel senki sem számolt. Tönkrement a szabácsi tejgyár, mely a mi tejünket is felvásárolta, így a meglévő száz bocinak majdnem kétharmadát el kellett adnunk, illetve kölcsönt felvennünk.

• Ez hajtott rá, hogy nagyobb mennyiségben kezdj el pálinkával foglalkozni?

— Mindig főztem pálinkát, ahogy az egy rendes vajdasági emberhez illik, de csak házi használatra, barátoknak, családnak. És igen, ez hajtott rá, hogy belevágjak. Kellett a pénz a legényélethez is, hiszen a kocsit meg is kell tankolni néha, a lányokat pedig időnként meg kell hívni egy-két italra.

• S ekkor még csak a klasszikus, hagyományos pálinkák főttek a kazánodban, azokat nem ízesítetted.

— Akkor is próbálkoztam már ízekkel, aszalt szilvás mézesem például már volt, viszont igen, akkor még főleg a klasszikus párlatokkal foglalkoztam. Abból az időszakból különlegesebb íznek a bodza mondható, mellyel sok munkám volt, és még díjat is nyertem vele. Az valóban nagyon finom lett. Három liter maradt belőle, azt még saját magamtól is dugdosom. A mézes pálinkákat 2014 táján kezdtem el készíteni.

• Ez az édes, likőrös nedű az éjféli mise utáni és a karácsonyi ebéd előtti percek, továbbá a lányok kedvelt itala, nem?

— Igazad van, a fogyasztóimnak több mint a fele hölgy. De ez nem likőr, s ezt nem szabad elfelejteni. Ez mézes pálinka. A likőr ipari alkoholból és cukorból áll, ez viszont pálinkából készül. Olyan párlat az alapja, amely már magában is nagyon jó — s ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ebbe teszem a termelői mézet és a gyümölcsöt. Az arányokat nem mondom el, ám annyit megsúgok, hogy nem sajnálom belőle a gyümölcsöt. Az a tervem, hogy kaptárakat veszek, így a mézet is saját magam állíthatom majd elő. Mézes pálinkát nem sokan készítenek mifelénk, ez egy piaci rés, melyet betömtem. És az a jó, hogy azok is megisszák a mézest, akik a pálinkát nem. Aki egyszer megkóstolta (legyen férfi vagy nő), az azóta rendszeres vásárlóm.

• Mitől jó egy mézes pálinka? Vagy mitől rossz? Miért mondják azt a vajdaságiak, hogy az itteni és az erdélyi pálinkák jók, a magyarországiak azonban egy picit gyengébbek?

— Csak az alapanyagok számítanak. Egy acetonos, savanyú pálinkából soha nem fogsz tudni jó mézest készíteni. A mi törvényeink hála istennek lazábbak, szerintem ezek teszik lehetővé, hogy jó pálinkát főzhessünk. Mert mindennek az időzítés a lényege. Magyarországon csak pálinkafőzdében készülhet a párlat, nincs minden második ember udvarában kazán. A főzdébe tehát be kell jelentkezni, várni, s megtörténhet, hogy mire sorra kerülsz, a cefréd már régen leforrt, így hát rossz időben főzöd ki, a pálinka pedig elkezd savanyodni, veszít a minőségéből. Én azonban ha odaszólok a barátomnak, hogy most főzünk, akkor aznap főzünk — még akkor is, ha csak hajnalban van rá ideje. Még forrásban lévő cefrével dolgozom, a maga legoptimálisabb idejében. Fontos még, hogy a rézelejét és a rézutóját kiengedjük, és csak a prémiumját használjuk. Ezeket a szabályokat betartva nincs mit elrontani.

• Személyes kedvencem a mézes-málnás. Vagy a meggyes? Huh, nem is tudom...

— Az első, az aszalt szilvás elég nagy sláger lett annak idején, ma viszont már egy kicsit háttérbe szorult. Őt követte a málnás, a körtés, az almás-fahéjas, karácsonyi különkiadásnak pedig a sült almás, melyet azóta is keresnek, de hát az egy ünnepi kiadás volt. Na meg a csipkebogyós. Az idén rengeteget szedtem, illetve vásároltam belőle, még a mélyhűtőm is csipkebogyóval van tele. Nagyjából egy év kísérletezésre van szükségem ahhoz, hogy egy ízre azt mondjam, na ez tökéletes. Ezért is próbálkozom folyamatosan több ízzel. A banános például sehogy sem akar tökéletessé válni...

• Talán nem is az itteni embereknek való a banán. (Nevetünk.)

— Hát az lehet.

• És ezt a sok édes csodát éppen egy csodaszarvas hozza el nekünk, hiszen ő a mézes pálinkáid címkéinek főszereplője. És már neve is van a gyereknek: The Spirit of Schultz. A spirit mint lélek és mint pálinka is érthető.

— Egy kicsit én magam is benne vagyok, ezért lett ez a termék neve, illetve ezért szerepel szarvas a címkén. Fontos számomra az itthon, a haza, a magyar kultúra. És talán van benne egy kis misztikum, egy kis őstörténet is. Nem tudnék olyasmit csinálni, amiben nincsen benne a szívem-lelkem. Az érzés, melyet akkor tapasztalok, amikor valaki először kóstolja meg a pálinkámat... felejthetetlen.

• Amikor a pálinka a kóstoló nyelvéhez ér, lehullámzik a torkán, felmelegítve azt, majd az illető feleszmél, száját pedig elhagyja az az egy betű, amely minden nyelven ugyanazt jelenti: mmmmmm.

— Látom én az ember arcán abból a kis mosolyból, hogy finom volt. Nem kell szavakkal leírnia, sem magyaráznia. Esetleg annyit mondhat, hogy na, ebből kérek még.

• Hazajöttetek, és itt maradtatok. Pedig most nagy a jövés-menés, ráadásul neked a német nyelvvel sincs gondod, tökéletesen beszéled.

— Németországban rögtön munkába tudnék állni, de nem akarok elmenni. Inkább itt taposok. Lehet, hogy a nehezebb utat választom, de maradok. Egyébként is, szerintem csak a döglött hal úszik az árral. Számomra olyan ez, mint egy vizsga. Egy kihívás. Beadom-e a derekam, és követem-e a csordát, vagy nem? Manapság már ki merem jelenteni, hogy a kemény mag marad itthon. Nem ítélem el azt, aki külföldön dolgozik, csak egy kicsit fáj, mert sok barátom elment. Az őseink verejtékeztek ezért a földért, s én nem tudom csak úgy otthagyni valakinek. Azt is tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de ha csak két embernek tudok példát mutatni azzal, hogy itthon maradok, már megérte...

• Azt mondtad egyszer, hogy a vajdasági embernek három lábon kell állnia és élnie.

— Ezt még mindig így gondolom. Több oldalról is be kell biztosítanunk magunkat. Nem szabad állandóan várni valakitől valamit: az államtól, a szüleinktől, Pista bácsitól... Bele kell vágni, és csinálni. Három lábon állni, három irányból kapni valamilyen jövedelmet. Én mindennap reggeltől estig dolgozom az állatokkal, a szabad óráimban pedig a pálinkával foglalkozom. Ilyenkor mondják sokan, hogy te nem vagy családos, megteheted. A válaszom erre, hogy ha volna családom, akkor összefognék velük, és együtt csinálnánk azt, amit most én egyedül. Mindenki azt, amihez ért. Szappankészítés, gyöngyfűzés, lekvárfőzés vagy pálinkaüzlet. Mindegy. Csak csinálni kell. Nem pedig sorozatokat nézni a tévében.

• Olyan vagy te, Schultz, mintha nem is létezne számodra az a szó, hogy probléma.

— Ha visszanézek az elmúlt négy-öt évemre, azt látom, hogy nagyon sokat változtattam a dolgokon. A felbukkanó kisebb-nagyobb gondokat csak ugródeszkának veszem. A probléma szót inkább kihívásként értelmezem. Nézzük, ki a keményebb? Ő vagy én? Ha beadom a derekam, az sem baj, mert akkor azt mondom, most ő volt az erősebb, viszont tanultam belőle. Nem akarok hazudni, számomra sem méznyalás a nap minden perce. Vannak gondok, viszont nem azokra összpontosítok. Vannak irigyeim és rosszakaróim is, de akinek nincs ellensége, annak karaktere sincs, szóval...

• Viszont barátaid is vannak. Ráadásul sokan közülük hasonló dolgokkal foglalkoznak, mint te, és segítitek is egymást, ha kell.

— Ez nekem természetes, nem is kérdés. Például Dancsi (Jovanovity Dániel), azaz a Farkas Fruits és köztem van egy egészséges konkurencia, de ettől még nagyon sokat segítjük egymást. Az embernek itthon közösségben kell gondolkodnia. Mi ketten párhuzamosan dolgozunk, a tanyán is szomszédok vagyunk, néha kihúzzuk egymást traktorral a sárból, egy standnál árulunk a városnapon, segítünk egymásnak, üzleti és baráti kapcsolat is van köztünk. Jó, ha az ember tud a másikra számítani.

• Ez eddig csak két láb. Mi a harmadik?

— Ez még maradjon a jövő titka. Annyit azonban elmondhatok, hogy köze lesz az italok csomagolásához is. A jövőben szeretném még egyedibbé tenni az árumat, és már el is készítettem a szükséges szerszámokat, így saját magam is meg tudom csinálni a Lichtenberg-égetést a pálinkásüvegek dobozára. Ezeket az égetett mintákat fogom feltölteni fluoreszkáló anyaggal. Ez egy díszcsomagolás lesz. A harmadik lábamnak köze lesz egy kicsit a fához, az acélhoz és a tűzhöz is. Az a baj, hogy a nap csak 24 órából áll. Az egész életem sem elég, hogy az összes tervemet megvalósítsam.

• Kölcsönadhatnál az ötleteidből másoknak, ha már úgysem lesz elég időd rájuk.

— Hahaha... Ez nem így működik. De lehetőség mindig van, csak merni kell belefogni. Hinni kell benne, hogy meg tudjuk csinálni. Az első kudarc után is tovább kell menni. Egy pofon erről? Hoppá. Miért kaptam? Vizsgáljuk meg, és ha kell, jöhet még egy. Meg kell tanulni a játékszabályokat, és azok szerint játszani. Ha itt, Szerbiában akarsz boldogulni, akkor az itteni szabályokat kell betartanod. És hozzátenném, egyik politikai pártnak sem vagyok tagja. Számomra a barátaim, akik itthon maradtak, óriási motivációs erőt nyújtanak, mert tudom, ki honnan indult, illetve hol tart most. Mindannyian előbb vagy utóbb megtalálták magukat. És nem feltétlen azért, mert három egyetemet fejeztek be, hanem mert dolgoztak, és kreatívak voltak, továbbá szeretik is azt, amit csinálnak. És tudod, mi a legjobb az egészben? Hogy nem hallom őket nyafogni. Egyébként sem hallgatom már azt, aki nyafog. Egyszerűen ott hagyom. Nálunk a legnagyobb gond, hogy sokkal könnyebb észrevenni, mennyire rossz minden, mennyire nincs pénz, ahelyett, hogy örülnénk, hogy van egy kis házunk meg egy feleségünk például.

• Hát igen. Ezzel egyet kell értenem. Sőt, egészen feldobtál ezekkel a mondatokkal. Nincs kedved pálinkakóstolással egybekötött motivációs tréningeket tartani Vajdaság-szerte? (Ezen jót szórakozunk, és elképzeljük, mi lenne a vége...) Kalákázol, részt veszel számodra fontos rendezvényeken, közösségi életet élsz, ismerkedsz. Mi az, ami továbblök, mi az, ami a legjobban motivál?

— Lehet, hogy önzően fog hangzani, de én, saját magam. Hogy úgy éljek, hogy minden reggel tükörbe tudjak nézni. Ennyi. Kizárólag magamért csinálok mindent, de egy nagyon nagy részt adok magamból a többieknek. A pálinkáim által, azáltal, hogy megfőzök egy finom pörköltet, a segítség által, a barátkozások, eszmecserék, iszogatások által. Ez egy adok-kapok játék. Én ugyanis tőlük kapok sokat. Ha össze akarnám foglalni ezt az egész beszélgetést, azt mondanám, hogy soha nem szabad elfelejteni, honnan jöttünk, és azt sem, mennyire kilátástalan helyzetbe is tudunk kerülni. Én ezen, azt hiszem, túl vagyok... Vagy mégsem? Inkább azt mondom, hogy megyek a hegyen felfelé. A csúcsot még nem értem el, de már elérhető közelségben van.

• Akkor igyunk most a csúcsokra és azok elérésére! Egészségünkre!

— Egészségünkre!

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink