„Bevállalnám Szibériát, ha volna időm és pénzem”

„Bevállalnám Szibériát, ha volna időm és pénzem”

Sokan szeretnének büszkélkedni a világutazó titulussal, de az nem mindenkinek jár. Ehhez nem elég Óbecséről Péterrévére vagy Szegedről Budapestre utazni, kontinensről kontinensre kell repülni óceánokon át, vulkánok, dzsungelek és hegycsúcsok ismerőjévé kell válni, s nem árt a kajmánokkal sem jóban lenni. „A világot megismerhetjük könyvekből, de önmagunkat csak az utazásaink során ismerhetjük ki igazán” — vallja Szabó Tönki Károly tanár, világutazó, aki a Vajdasági Szabadegyetemen a legutóbbi izlandi élményeiről beszélt.

* Amikor valaki egy nagyszabásúbb expedíciót tervez, akkor útikönyveket lapoz fel, megfelelő ruházatot vásárol, vagyis felkészül. 

— Legutóbb Izlandra utaztam, és nagyon fel kellett rá készülnöm, testileg és lelkileg egyaránt. Én mínusz húsz fokban is futok, és emelkedőket csinálok. Zentán, ahol élek, a töltés erre tökéletesen alkalmas. Hegyi túrákra is rendszeresen járok, tehát kondícióban tartom magam. Az öltözködés terén is sok tapasztalatom van, huszonöt éve foglalkozom ugyanis hegymászással. Nagyon fontos a meleg, vízhatlan holmi és az úgynevezett magashegyi sátor, mely stabilan áll, jól bírja az esőt és a szelet. Ami a szellemi felkészülést illeti, természetesen több könyvet elolvastam, de Izlandon minden helységben nagyon jó információs központok találhatóak. Az eddig látottak alapján elmondhatom, hogy Izland turisztikailag az egyik legfelkészültebb ország. Jó példa erre, hogy tele van búvóhelyekkel, vagyis ha valaki elhagyja a várost, és eléri egy nagy vihar, esőzés, akkor van hova behúzódnia, s ezeket a pontokat a térképeken is jelölik. A lehetséges vulkánkitöréseket is már jó előre kiszámítják, kitelepítik a lakosságot, lezárják az utakat, így a turistáknak nincs mitől tartaniuk.

* Említette, hogy eléggé borsosak az árak Izlandon. Talán ezért is érkeznek  főleg a nyugati országokból a turisták.

— Biztos kiadás az 560 eurós repülőjegy (oda-vissza) — ennél olcsóbb nincs —, valamint a fejenként 300 eurós autóbérlés. Ez nagyon drága. Négyen voltunk, s az 1200 eurót osztottuk négy felé. Tehát az ember majdnem 900 eurós kiadással indul, s akkor még semmit nem látott, nem hallott, nem evett, nem ivott. Mi tizenöt napig kempingeztünk hét-nyolc euróért, tehát eléggé olcsón. Élelmet vittünk magunkkal, ott a legolcsóbb konzerveket vásároltuk, gyümölcsöt és salátát nem is nagyon vettünk, mert négyszer drágább, mint mifelénk. Ott ugyanis nem terem, a behozatalt pedig meg kell fizetni.

* Miből tud egy tanárember spórolni, hogy ilyen utazásokon vehessen részt? 

— Az utóbbi napokban hallgattam a kollégáimat, és alig beszélt valamelyikük nyaralásról. Ez elszomorított, hiszen olyanok is vannak köztük, akik jobban keresnek nálam. Én három iskolában tanítok, a norma felett teljesítek, és magánórákat is elvállalok. Ebből tudtam összespórolni a pénzt az utazásokra. Fontos még, hogy nincs autóm. Luxuscikk, nem kell, és úgy érzem, hogy legalább annyit ráköltenék — regisztrációra, benzinre, javíttatásra —, mint amennyiből egy fél túrát kifizetek. Viszont sok előnye is lenne, ha lenne kocsim, de akkor szerintem állandóan Boszniában tölteném az időmet, vagy a Plitvicei-tavaknál, esetleg Szlovéniában. Nagy hátrány, hogy nincs autóm, viszont tudok takarékoskodni. Illetve dolgoztam Ausztráliában, az öcsémnél, de azt a pénz már régen elutazgattam.

* Hogyan kezdődött ez a szerelem?

— Elsőként Vajdaságot jártam be, majd Magyarországot, a történelmi Magyarországot, és csak utána indultam messzebbre. Eljutottam Törökországba (négyszer is), Iránba, Türkmenisztánba stb. Törökországból Szíriába, Libanonba, a békeidőkben, 2004-ben. 1998-ban voltam a Retyezáton, a Dél-Kárpátok egyik csúcsán. Csak négyen másztuk meg, mert a többiek egy kicsit megijedtek a körülményektől. Ott készített egy jó riportot a megboldogult Habram Károly, és ott mondta először az egyik utas, hogy én világutazó vagyok. Ezen egy jót mosolyogtam, hiszen akkor még csak tíz országban jártam, jórészt Közép-Európában, de megmaradt bennem ez a mondat. Utána érkezett egy nagy lökés, megmászni a Himaláját 2001-ben. Eddig nagyjából ötven országban jártam, minden kontinensen. Nem az volt a célom, hogy világutazónak tituláljanak, hanem hogy olyan helyekre jussak el, amelyekről eddig csak könyvekből és filmekből tudtam, hogy szépek.

* Melyik földrészhez kapcsolódnak a legkedvesebb élményei?

— Az egyik különlegesen szép, egyébként pedig igen drága túrám Patagóniában volt. Chile és Argentína drága országok. Viszont valószínűleg a legértékesebb és legnehezebb utam az volt, amikor eljutottam az Ararátra egy jugoszláv hegymászó-expedícióval, melybe véletlenül kerültem be, az is meglehet, hogy érdemtelenül. Akkor az volt a legnagyobb élményem, hogy találkozhattam a kurd lakossággal, mely mérhetetlen szegénységben, elnyomásban élt, és megdöbbentő volt, hogy akkor, 2000-ben férfiakat nem is láttunk, mert a török hadsereg támadásai miatt átmenekültek Iránba és Irakba. Csak a nők és a gyermekek maradtak. Sátrakban éltek nagyon szegényen, és a tejtermékeiket kínálgatták. Az utazásaim során azokat a pillanatokat tartom a legértékesebbeknek, amikor a helybeliekkel találkozhatok. Például a már említett kurdokkal vagy Szíriában a beduinokkal.

* Voltak veszélyes expedíciók? Izgalmak és félelem? 

— Életveszélyes helyzetekbe sohasem kerültünk, viszont a dzsungeltúra Ecuadorban igen izgalmas volt, hiszen éjjel került rá sor lámpákkal, vezetővel. Na ott sok mindent láttunk, még egy éjjeli kajmánlesen is részt vettünk. Nem lett volna ajánlatos kiborulni abból az apró csónakból. Ecuadorban sok gyönyörű és izgalmas dolog van. A legizgalmasabb talán az volt, hogy szemtanúi lehettünk a Tungurahua vulkán kitörésének. Egészen közel tudtunk menni fotózni, csak az volt a baj, hogy a nagy portól képtelenség volt jó képet készíteni. Nem mindennapi élmény élőben látni egy vulkánkitörést.

* Mit gondol, van-e a túrázásnak, az expedícióknak, a hegymászásnak korhatára? Van olyan életkor, amikor még nem ajánlott elkezdeni, vagy olyan, amikor már abba kellene hagyni?

— Most úgy érzem, mindez idő és pénz függvénye. Ha mindkettőből sok volna, akkor én bevállalnám Szibériát két hónapra. Vagy Dél-Amerikát, melyet körülbelül fél év alatt lehetne bejárni. Ehhez pénz kell, és idő. Amíg az egészségem bírja, én menni fogok. Megmondom őszintén, az idővel rosszul állok, nem engedhetek meg magamnak hosszabb téli túrákat, csak nyáriakat. Ennek az a hátránya, ami tavaly történt velem. Thaiföldön és Vietnamban jártam, ahol minden nyáron monszun pusztít. Azt pedig senkinek sem kívánom. Jelenleg tehát nem engedhetem meg magamnak, hogy novemberben vagy februárban utazzak, pedig ez az időszak a legmegfelelőbb a trópusi országok bejárására. Sok vágyam van még. Olyan ez, mint amikor valaki valamiben elér egy szintet, és azt mondja: „Hoppá, mehetek még feljebb!” De például Szűcs Kálmánnál nagyobb utazóról nem is tudok, talán csak Nagy Sándorról. (Nevet.) Gyermekkori barátom, aki még mindig dolgozik. Nyugdíjas nyelvtanár, szakfordító, gyermekei már kiröpültek, dolgoznak, ő még most is megkeresi az utazásaihoz szükséges pénzt. Járt a Brunei Szultanátusban, Ománban, nem vagyok hozzá méltó. Az ősszel indul Dél-Afrikába, aztán Dél-Amerikába készül, és lassan betölti a hatvanhatodik életévét. Az egészsége megengedi neki a sok gyaloglást, ráadásul mérhetetlenül nagy a motivációja. Ő úgy kezdett el utazni, hogy újvidéki egyetemi évei idején volt egy házinénije, egy nyugdíjas művészettörténész, aki ezt mondta neki egy napon: „Itt az autóm, te leszel a sofőröm, megyünk Olaszországba!” Rábólintott, úgyhogy ingyen beutazta egész Itáliát.

* Hova készül legközelebb? Egyáltalán mi alapján ad választ a hova tovább? kérdésre?

— Nekem az a mottóm, hogy egy út az előző útnak vagy egy valaki által már megjárt útnak a következménye. Norvégiának köszönhetem Izlandot, talán fel sem merült volna bennem, hogy oda utazzak, ha nem látom, milyen gyönyörű Norvégia. Csak nagyon messze van. Én szeretek megfürödni a tengerben, de nem tíz napig ülni a strandon, és lógatni a lábamat. Én egy országból minél többet akarok látni. Izlandon sok mindent megtekintettünk, de tudtuk, mit lehetett volna még, ha lett volna elegendő időnk. És ha már Izland, akkor az emberben felmerül Kanada, Alaszka, Szibéria, Kamcsatka, és sorolhatnám reggelig...


Kattintson az alábbi képre, és tekintse meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink