„Amit manapság színháznak neveznek, az engem nem érdekel”

„Amit manapság színháznak neveznek, az engem nem érdekel”

Erdély Perovics Andreát — vagy ahogy többen ismerjük, Bözsit — a Kosztolányi Dezső Színház törzsközönsége évekig láthatta különféle előadásokban. Hogy csak néhányat említsünk: Urbi et Orbi, Turbo Paradiso, Boldog bolondok, The Beach, Brecht — The Hardcore Machine. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt a szabadkaiak szeme elől, és Szegedre költözött. Azóta a Metanoia Artopédia független színház tagja. Kíváncsiak voltunk, mi történik vele mostanság.

* Metanoia, Metanoia és Metanoia. S ha jól tudom, nem csak színészként tevékenykedsz...

— A Metanoia Artopédia független színház tagjaként nemcsak színészi, de kutatói és asszisztensi feladataim is vannak. Peróval (Perovics Zoltánnal) együtt végezzük a színház háttérmunkáit is, beleértve a pályázatírást, a szervezést, az elszámolást stb. Újvidéken, Szabadkán csak színészi feladataim voltak, de sohasem olyan szabadságfokkal — esetenként akár egy évig is tartó kutatómunkával, felfedezéssel, elmélyült karakterépítkezéssel —, amilyen a Metanoiában van, ezért a szegedi létem ilyen értelemben is összehasonlíthatatlan a korábbi alkotófolyamatokkal.

* A Metanoia Artopédia az idén lett huszonöt éves...

— Meg is ünnepeltük a szegedi Grand Caféban egy fotókiállítással — az archív fényképeket Kovács Vecei Sára rendezte és válogatta —, mely szeptember közepéig látogatható, illetve egy kerekasztal-beszélgetéssel is, melyen a régi (Jenei János, Gabriella Ciacciarelli, Orcsik Roland, Petró Annamari) és az új tagok mellett jelen voltak még: Mikola Gyöngyi (kritikus, irodalomtörténész), Gyenge Zoltán (filozófus, a SZTE Filozófia Tanszékének vezetője), Müllner András (az ELTE tanszékvezető egyetemi docense), Kérchy Vera (a SZTE egyetemi tanára), Erdélyi Eszter (középiskolai médiatanár), Erdélyi Ágnes (a Grand Café Mozi vezetője, tanár), Lencsés Gyula (szociológus, a SZTE egyetemi tanára). Hasonló kerekasztal-beszélgetésre és kiállításra Budapesten is sor kerül majd szeptember 18-án a Patyolat // PRÓBAüzemben. A Jég-doktrínákvariációk a náci retorikára című előadásunk ismét látható lesz szeptember 26-án Budapesten, a Patyolat // PRÓBAüzemben, október 25-én és 26-án pedig a Pécsi Harmadik Színházban. Mindkét városban kiállítják Pero egyedi képzőművészeti alkotásait, a Metanoia Lomtár installációit és meditációs objektumait. Novemberben Szegeden újra látható lesz a júliusban bemutatott Én tökéletes vagyok — tudattalan történet című előadásunk, melynek budapesti bemutatója decemberben esedékes.

* Ha jól értesültem, újra beültél az iskolapadba. Milyen megfontolásból döntöttél így, és pontosan milyen szakon tanulsz?

— A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia-esztétika szakirányú hallgatója vagyok. Több tényezője is volt/van ennek az elhatározásomnak, de a legerősebb motivációm most is a tanulási vágy. Hegel szerint a filozófia (kérdések felvetése), a vallás (hit) és a művészet (keresés, kutatás) ugyanabból az alapból nő ki. Mindhárom terület ugyanazt kutatja, csak más-más perspektívából. 

* A Metanoia Artopédia elsődlegesen lakásszínház, az előadások tematikája, látványvilága azonban remekül megállná a helyét akár egy óriási színpadon is...

— Ez nyilván egy ellentmondás és félreértés is, mert ahogy tapasztaltam — és Pero elbeszéléséből is tudom —, a lakásterekben megvalósított előadásokat a körülmények, a nem várt, külső okok idézték elő. A Metanoia Artopédia az 1990. évi alapítása óta két alkalommal kényszerült huzamosabb időre lakástérbe vonulni, mert az aktuális játszóhely megszűnt. A művészetellenes, anti-művészetellenes művészet irányultságába ez belefér, hiszen sokkal nagyobb kihívás a nem színházi terekben elementáris színházat csinálni, a nem legális helyzet tele is van kockázattal, mindenféle értelemben. Egyébként az üzemszerűen működő színházak, vagy az úgynevezett kultúrházak terei funkciójuk miatt nem is alkalmasak színházi laboratórium kialakítására.

* Nem is lehetnének alkalmasak?

— Természetesen alkalmassá lehetne őket tenni, ez szemléletváltás és értékigenlés kérdése az álérték és a „sokat gyorsan” szisztéma igenlése helyett. A lakásterekben — a méretüktől függetlenül — a hiteles emberi jelenlét, valamint a tartalom formai és vizuális experimentálása a Metanoia esetében is elképesztő lehetőségekkel, felfedezésekkel telítődött. Egy ilyen, egyáltalán nem ideális lakásszínházi helyzetben születő kísérlet aztán a klasszikus vagy grandiózus színházi terekben is meglepetéseket szerezhetett. Nem véletlenül hívták meg a Metanoia lakásszínházi előadásait rangos nemzetközi fesztiválokra, Szentpétervárra, Somorjára, Krakkóba, Katowicébe stb. Ezzel együtt mi nem tekintjük magunkat lakásszínháznak, és mivel a helyzetünk sohasem volt ideális, ahhoz a valamihez, ami éppen foglalkoztat bennünket, illetve ami meg akar születni bennünk és általunk, mindig meg kell teremtenünk a feltételeket ott, ahol az éppen lehetséges. Mindegy, hogy milyen az a tér. A tartalom, a nyelv mindig utat tör és talál magának, ez benne a metanoia, melyre közben mi, a művelői is rácsodálkozhatunk. Jelenleg az Artopéd Műtermen kívül a szegedi Grand Café mozitermében tartjuk meg a bemutatóinkat és a szegedi előadásokat.

* Több színházban is kipróbáltad már magad, hogyan emlékszel vissza a korábbi évekre szakmailag? Mennyiben voltak mások az előző munkáid a Metanoia Artopédiához képest?

— Nagyon távolinak tűnnek azok az évek. A négyéves színészi akadémia után öt évet dolgoztam kőszínházban, és ez alatt a kilenc év alatt arra a felismerésre jutottam, hogy amit manapság színháznak neveznek, az engem nem érdekel. Az a sikeres iparágként funkcionáló valami halott. Gyári munkához, robothoz hasonlít. Kizárólag a sikerorientált előadásokért történik minden. A „szórakoztatás” vagy a szellem művelése ürügyén a valódi cél a nézőszám és a színház gazdasági mutatóinak növelése, és az intézmény presztízséért — általában bevett klisék alapján — készülnek az úgynevezett „fesztiváldarabok” is, melyek többnyire a kultúrpolitika és a szakma által már eleve leosztott díjakra ítélt, tét nélküli előadások maradnak. Ezekhez az is társulhat még, hogy a színház vezetősége éppen milyen politikai tömörülésnek vagy érdeknek akar megfelelni. A színészek mindezeknek ki vannak szolgáltatva, alkotótársak helyett végrehajtókká válnak, ha ezt hagyják. Kivételek persze mindenütt akadhatnak. Én eszköznek éltem meg magam. Egy idő után a leterheltségtől még gondolkodni sem nagyon volt időm, csak az éppen aktuális munkámat végezhettem, mert teljesíteni kellett, ami viszont egy idő után elviselhetetlenné, sőt nyomasztóvá vált számomra. Az elvárások, pontosabban követelések mellett szinte lehetetlenné vált a fejlődés, egyre ritkábban éltem meg bármiféle felszabadultságot vagy a játék örömét. Az utolsó években már szinte nem is volt kedvem színpadra lépni — ekkor vált világossá, hogy el kell jönnöm onnan. Nyugodt szívvel állíthatom, mert így tapasztalom, hogy Pero és a Metanoia Artopédia színház útja — pontosan azért, mert nem szokványos és nincs kitaposva — tele van kockázattal, de felfedezéssel és felismeréssel is. Ez valószínűleg a legnagyobb ellenállás irányában tett erőfeszítés és közlekedés, de éppen ezért a színház ősi feladatát egy pillanatra sem téveszti szem elől, így a katarzis lehetőségét sem, melynek, úgy hiszem, a mai ember igencsak híján van.

* Hol és hogyan látod magad öt év múlva?

— Peróval a Metanoia Artopédiában.

Mindenkit szeretnénk tehát megnyugtatni, ha esetleg aggódott volna, Andrea köszöni szépen, jól van, él, virul, alkot, tanul és remekül érzi magát a bőrében.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi


De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A végzet asszonya(i)
Színház
Minek a szív…
Színház
Facebook

Támogatóink