„A vajdasági magyar közösség még nem vesztett el bennünket”

„A vajdasági magyar közösség még nem vesztett el bennünket”

Újabb beszélgetős estet tartott a Magyar Mozgalom Zentán, a Zen Kávézóban. A Találkozzon a jövőnkkel elnevezésű vitafórum vendége a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium két korábbi diákja, a csókai Csipak Levente és a magyarkanizsai Rozsnyik Szabolcs volt.

Az esemény házigazdája, Tőke János újságíró a fiúkat az eddigi eredményeikről és a terveikről kérdezte. Igaz, hogy jelenleg mindketten Magyarországon tanulnak, de az elképzeléseik között az is szerepel, hogy egyszer majd — sikeres vállalkozóként, illetve kutatóorvosként — visszatérnek a szülőföldjükre. A kérdésekre válaszolva egyúttal megpróbálták igazolni a rendezvény mottóját is: A fiatalok(é) a jövő.

A „bolyais” tudás jó ajánlólevél

Csipak Levente, aki a középfokú tanulmányai során egy iskolaévet az Amerikai Egyesült Államokban töltött, az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjének abszolút győztese volt, és kiérdemelte Zenta Község Iuventus Pro Urbe díját is, jelenleg a budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara Pénzügyi-számviteli Szakának hallgatója. Igaz, hogy belekóstolt az újságírásba és az informatikába, de a pályaválasztáskor mégis a pénzügyi, illetve az üzleti világ csábításának engedett. Persze, azok az ismerősei, akik tudják róla, hogy már tizenkét éves korában internetes értékesítéssel próbálkozott — és nem is sikertelenül —, ezen egy cseppet sem csodálkoznak. Sőt, később a saját jövedelméből kerékpárt, fényképezőgépet, laptopot vásárolt.

Rozsnyik Szabolcs neve a többi közt azzal vált ismertté, hogy a középiskolásoknak meghirdetett tudományos vetélkedőn harmadmagával eljutott a varsói Európa-bajnokságra, majd az ottani sikeres szereplés után — vajdasági diákként — Magyarországot képviselte az amerikai döntőben. Beszámolt a szén nanocsövekkel kapcsolatos kutatásáról, melynek eredményeit leginkább az autóiparban lehetne hasznosítani, és azt is megtudtuk róla, hogy kezdetben az informatika érdekelte, a kémiát egyáltalán nem kedvelte, de tanára, Szórád Endre nagyon megszerettette vele ezt a tantárgyat. Mivel a felsőfokú tanulmányait Szegeden, az orvostudományi egyetemen kezdte meg, az elmúlt időszakban egy kissé elkanyarodott attól a kutatási területtől, amellyel az eddigi legnagyobb sikereit érte el. Hobbija a kerékpározás, és azt sem tagadja, hogy szenvedélyes kávéivó, mert „a kávé határozott pont a mindennapokban”.

Mindkét fiatalember számára egyértelmű volt, hogy az általános iskola után a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba fognak iratkozni, mert ezt az intézményt tartják a környéken a legjobbnak. Nagyon tetszett nekik a tanáraik oktatási módszere, illetve az általuk képviselt értékrend. A döntésüket azóta sem bánták meg, hiszen a Bolyaiban szerzett tudást és gondolkodásmódot az egyetemen is kamatoztatni tudják. Állítják, hogy a legerősebb magyarországi középiskolákból kikerült diákokkal is gond nélkül felveszik a versenyt.     
Arra a kérdésre, hogy szerintük mi kellene ahhoz, hogy itt, Vajdaságban is jobb legyen a helyzet, Csipak Levente azt válaszolta, elsősorban a közgondolkodást kellene egészségesebb mederbe terelni:

— Meg kellene szűnnie annak a vélekedésnek, hogy ha az én tehenem megdöglött, akkor dögöljön meg a szomszédé is. Másrészt fontos volna, hogy minél többen vállalkozzanak itthon, de ők felelős vállalkozók legyenek, azaz olyan munkahelyeket teremtsenek, ahova az emberek szívesen járnak dolgozni, és olyan bért adjanak, amelyből meg lehet élni.

Menekülés a ketrecből?

Természetesen szóba került a manapság legidőszerűbb téma, a menni vagy maradni kérdése is.

Rozsnyik Szabolcs: — A versenyek során pontos kép alakult ki bennem az itthoni és a magyarországi továbbtanulási lehetőségekről. Mindent mérlegelve úgy döntöttem, Szegeden kezdem meg az egyetemi tanulmányaimat. Habár a jövőben is szeretnék minél szorosabb kapcsolatban maradni a szülőföldemmel, mégis úgy gondolom, a fejlődésem és a leendő tudományos tevékenységem érdekében legalább tíz-tizenöt évet külföldön kell töltenem, méghozzá nem egy helyen, hanem más-más városokban, országokban.


A szerző felvétele

Csipak Levente: — Nagyon sokan felróják a Bolyainak, hogy a diákjai túlnyomó többsége Magyarországon tanul tovább, például a mi matekos osztályunkból is mindenki külföldi egyetemre iratkozott. Nem gondolom, hogy emiatt az iskolát kellene okolni, hacsak nem az a vétke, hogy olyan tudást adott nekünk, amellyel — talán nem túlzás ezt mondanom — bárhol a világban megálljuk a helyünket. Igaz, hogy most nem vagyunk itthon, de a vajdasági magyar közösség még nem veszített el bennünket. Egyébként pedig az sem biztos, hogy azok, akik vajdasági vagy szerbiai egyetemeken tanulnak, az oklevelük megszerzése után itthon fognak maradni. Még akkor sem, ha ösztöndíjasok, mert ha nem találnak megfelelő munkát, akkor inkább elmennek Londonba mosogatni vagy Ausztriába takarítani. Én egyébként nem tartom jónak az ösztöndíjprogramot, mert úgy érzem, ketrecbe próbálják zárni vele az itteni diákokat, hogy ne is legyen választási lehetőségük. Sokkal többet nyernénk azzal, ha hagynánk, hogy a gyerekeink elmenjenek külföldre magukba szívni a lehető legtöbb tudást, melyet mind haza is hoznának. Nálam sem volt egyértelmű, hogy Budapesten fogom folytatni a tanulmányaimat, de miután tájékozódtam, azt láttam, hogy így adom meg magamnak a legnagyobb esélyt. A budapesti karnak a szabadkaival szemben az az előnye, hogy gyakorlati tapasztalatot is szerezhetünk, miközben a képzés valószínűleg ugyanolyan vagy hasonló színvonalú. Aki külföldön tanul, ott is elhelyezkedhet, de vissza is térhet, viszont az itthon megszerzett diplomával másutt sokkal nehezebb érvényesülni. Az a hozzáállás is téves, hogy a fiatalok azért mennek el, illetve azért nem jönnek vissza, mert nem tudnak szerbül. Ez engem nagyon felháborít, mert akik úgy gondolják, hogy a nyelvtudás hiánya eltántoríthat bennünket a céljaink elérésétől, azok lebecsülnek bennünket. A fiatalok — ha van megfelelő motiváció — gyorsan képesek megtanulni németül, angolul, de akár szerbül is, ha ennek látják értelmét.  

Hogyan képzelitek el magatokat tíz év múlva? — tette fel a vendégeknek az utolsó kérdést az est moderátora.

Rozsnyik Szabolcs: — Én tíz évet szánok az egyetemre, hiszen az alapképzés hatéves, utána pedig folytatni szeretném a tanulmányaimat. Remélem, rengeteg lehetőségem lesz olyan kutatásokban részt venni, amelyek eredményeit később fel tudjuk használni az orvosi praxisban. 

Csipak Levente: — Addigra itt, Vajdaságban mindenképpen szeretnék felépíteni egy sikeres vállalkozást, mely sok embernek adna munkát.

Címkék: magyar_mozgalom

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink