„A színháznak a lelket is meg kell tudnia emelni”

„A színháznak a lelket is meg kell tudnia emelni”

Andrási Attilával, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művészeti vezetőjével Az ügynök halála próbája után beszélgettünk a csipkegyártól távol, a Kosztolányi Dezső Színház régi termében. Kint esik az eső, bent egy vödörbe csöpög a víz a beázó mennyezetről. A próba után néhány tömör utasítás, dicséret a színészek felé, s máris kezdhetjük.

* Elmúlt már néhány hónap a kinevezése óta. Akkor több helyen is azt olvashattuk, hogy a társulat nincs kibékülve az MNT, illetve a színház igazgatónője döntésével. Enyhültek-e azóta az indulatok, milyen a hangulat a társulat háza táján?

— A kinevezés körüli csatározások elmúltak, a munka elkezdődött, bemutató előtt állunk, éjjel-nappal dolgozunk. Új helyszínről gondoskodtam a társulat számára, megkaptam a polgármester úrtól a KDSZ régi termét, és már be is költöztünk, itt lesz a Soltis Lajos Stúdió. Igazából a Szerb Társulatnak is kellene hogy legyen még egy ehhez hasonló próbaterme, mert a produkció szempontjából kettőre van szükség. Az egyik, ahol magát a nagyszínpadot lehet modellezni, a másik pedig maga az adott tér, ahol a főpróbahéten lehet dolgozni. Ez az a produkciós szempont, amelynek megpróbálok eleget tenni, és ez sikerült is. Egyelőre még csak ígéretet kaptunk, hogy szigetelni és egy kicsit renoválni fogják a teret, amire nyilvánvalóan szükség van, hiszen ma is esett az eső, és nagy előny, ha a zuhanyzó külön helyiségben van, nem pedig a színpad közepén, ahol most is egy vödörbe csöpög az eső. Az ügynök halála bemutatója után Pozsgai Zsolt kezdi a Szeretlek, Faust próbáit. Ez a magyar történelem XX. századáról, Mindszenty bíboros életéről szól, s egy több színházban is bemutatott darab, melyet Pesten tizennyolc éve játszanak. Elkezdődött tehát a munka, és úgy értékelem, hogy békésen.

* Az ön életében milyen változást hozott a kinevezés?

— A Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház vezetésének a jelentős részét átadtam, de továbbra is részt veszek a munkában. A legnagyobb változás az, hogy hazaköltöztem Szabadkára. Az anyaországi bürokráciát sem egyszerű megszokni, de a Jugoszlávia utáni szerbiai is megér néhány szót. Vannak olyan meglepő dolgok és törvények, amelyeket első hallásra alig hiszek el. Volt olyan, aminek hatására Budapestig nevettem, mert valószínűtlennek tartottam, hogy egy vendégművésznek, akinek neve van, igazolást kell hoznia a rendőrségről arra vonatkozóan, hogy nem körözik. Ezt nem tudom komolyan venni. Én jó ideig el voltam szakítva szülőföldem valóságától, de egy pillanatig sem feltételeztem, hogy Szerbiában a legtöbb bűntényt művészek követik el.

* Október 29-én, a vajdasági magyar színjátszás napján a Pataki-gálán az Újvidéki Színház előadásában megnézhetjük a Csárdáskirálynőt, melyre már a hónap elején sem volt jegy. Úgy tűnik, a közönség ki van éhezve a könnyed műfajokra, az operettekre. Ön hogyan tekint ezekre a zenés előadásokra?

— Mindenképpen életben tartanám őket. Van néhány jó énekesünk, de szem előtt kell tartanunk a kor változásait. Mire gondolok? A televízióra. Megnyomunk néhány gombot, s olyan művészeti csatornákat nézhetünk, amelyek az ötvenes, hatvanas években nem voltak láthatóak. A zenés műfajt igen igényesen kell színre vinni, ezért ezzel a feladattal szakrendezőket akarok megbízni. Saját énekeseink mellé is hívunk Pestről énekeseket, hogy a zenei vonalat erősítsük, hiszen a pesti zenei színházak példaértékűek. Nem azt mondom, hogy azok a világon a legjobbak, de nagyon felkészültek. Biztos vagyok tehát benne, hogy a következő évadban már lesz operett vagy musical a Népszínház műsorán. Ezt mindenképpen ápolni kell. Másrészt a tájolás is fontos, vagyis hogy a falvak lakossága is kapjon valamilyen szellemi táplálékot. Én személy szerint szeretek kimenni vidékre. Adunk valamit a helyi értelmiségnek. A papnak, a tanítónak, az orvosnak, a mérnöknek. Persze ehhez megfelelő infrastruktúra is kell. A művelődési otthonok nagy része le van pusztulva, az EU-csatlakozást ebből a szempontból is ki kellene használni, a kultúrházakat felújítani, használhatóvá tenni.

* Jelenleg is próbálják Arthur Miller Az ügynök halála című előadását, melyben több külsős is feltűnik. Miért tartja fontosnak az ő jelenlétüket, a frissítést?

— Egy népszínháznak többgenerációs színháznak kell lennie, de ez sajnos nem így van. Nincs negyven év fölötti színésznemzedékünk. Vagy abbahagyták a színészetet, vagy külföldön élnek. A Kosztolányi Dezső Színház lehet egy egygenerációs színház, de még az ő társulatuk is visszahívta például Heck Paulát, a Népszínháznak pedig ez kötelessége. De nem szabad elfelejteni, hogy neves színészekről beszélünk. Jónás Gabriellának vagy Incze Józsefnek van tapasztalata, tudása, melyet át tud adni a következő nemzedéknek. Nem azt mondom, hogy a mi színészeink nem jók, ők egyenrangú partnerek, de nem abból a korosztályból valók. Nevetséges volna, ha két negyvenéves ember játszaná az apát és a fiút is. Persze be lehet festeni egyikük haját feketére, a másikét pedig fehérre, de az egy másik jelrendszer. Maga a jel leadása is nemzedékenként változik. A húszéves a legtüzesebb, a hatvanéves a legérettebb. Az MNT kulturális tervében leírtak szerint a Népszínházból tíz színész hiányzik. Természetesen szükségünk van új, egészen fiatal arcokra, de idősebbekre is. Azon fogok dolgozni, hogy bővítsük a társulat létszámát.

* Olvashattuk az idei évad programtervét, melyben a jelenleg készülő előadás mellett Nyikolaj Koljada Polonez Oginszkogo című műve, Fellini Országúton című filmalkotása, illetve Zilahy Lajos A fehér szarvas című drámájának színpadra vitele szerepel. Ebben a felsorolásban még nem olvastuk Pozsgai Zsolt nevét, ahogyan a Szeretlek, Faustot sem. Ez pluszelőadás lesz, vagy valamelyik helyett mutatják be?

Radoslav Milenković, aki a Koljadát rendezte volna, forgatás miatt sajnos nem tud huzamosabb időt itt tölteni a következő két hónapban. A szöveg pedig rendezőfüggő. Ez Rale szövege, az ő műfaja. Nem akartam másik rendezőt a Koljadához. Ha pedig új rendezőt hozok, az új szöveget is kap. A Koljada az orosz történelemről szól, és nekünk nagyon sok mindent kell tudnunk Oroszországról, hiszen látjuk, hogy nemcsak a múltban és a jelenben, de valószínűleg a jövőben is fontos ország lesz. Emellett legalább ennyit kell tudnunk a magyar történelemről is. És ha már az oroszok most kiestek, hoztam Zsoltot, aki magyar történelmi témát visz színre.

* Akkor tehát öt bemutató lesz a Népszínházban?

— Nem, maradunk a négynél. Szeretnék én ötöt, hatot is, de ez attól függ, hogy milyen koprodukciós szerződéseket tudunk kötni, szerzünk-e pénzt a megvalósításra. Szükségünk van egy négyszereplős darabra is, mellyel könnyebb járni a vidéket, remélem, ezt mind sikerül majd kiviteleznünk.

* A felsorolt darabok meglehetősen súlyos témával foglalkoznak. Ezeket mennyire próbálják majd könnyed, szórakoztató formában színre vinni? Egyáltalán hogyan nevelhető a csak szórakozni vágyó közönség ön szerint?

— Minden témában ott rejlik a szórakoztatás lehetősége. Erre törekszünk. Mi szórakoztatni is akarunk, de nyilván nevelni is a közönséget. Mert ha nem kellene nevelni, akkor elég lenne focimeccseket rendezni. A színháznak a lelket is meg kell tudnia emelni. Emlékszem előadásokra a fiatalkoromból, az igazi szabadkai Népszínházból, melyet nagy fájdalmamra leromboltak. Voltak darabok, melyekben jelen volt a magasztosság. Biztosan nem fogunk olyan színházat csinálni, ahol a szentet nevetségesnek, a magasztost különcnek, az alantast pedig természetesnek mutatjuk be. Ehhez tartani fogom magam.

* A polgár fogalmáról, a polgári színházról beszél több helyen is, illetve olvashattuk, hogy Az ügynök halála kapcsán elgondolkodott, manapság ki is számít polgárnak. Hogyan definiálná most ezeket a fogalmakat?

— Ez attól függ, hogy viselkedésminta vagy jövedelmi helyzet alapján határozzuk-e meg a polgár fogalmát. Az a polgár, aki jövedelme jelentős részét félre tudja tenni, vagy aki olyan vállalkozást vezet, amellyel munkát ad másoknak. Ha így vesszük, akkor nem tudom, Szabadka polgársága hány nézőteret tud megtölteni, lehet, hogy egyet vagy egyet sem. Ha durván akarunk fogalmazni, akkor a rendszer, melyben élünk, az adósságra és a bérrabszolgaságra épül. Az embereknek máról holnapra kell élniük, nincs félretett pénzük, hogy ha elveszítik a munkájukat, akkor legyen miből élniük, akár egy évig is. Jelentősen megváltozott tehát a polgár fogalma.

* Nem tudom nem észrevenni, hogy ön mindig nagyon elegáns, és mindig úriemberként viselkedik. Mindig ilyen elegánsan vezeti a próbákat?

— Az az igazság, hogy én a közép-európai kultúrkörhöz tartozónak érzem magam, és szeretnék ennek megfelelni. Kedvenc hobbim a biciklizés, s olyankor én sem háromrészes öltönyt viselek, hanem szabadidőruhát.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
A legnagyobb kincse a humora...
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink