„A nemezelés technikája szöges ellentétben áll a modern életmóddal”

„A nemezelés technikája szöges ellentétben áll a modern életmóddal”

Az idén Pulai Árpád kapta meg a Nagyapáti Kukac Péter-díjat, ezt a rangos, képzőművészeti alkotómunkáért járó elismerést.

A művész fő technikája a textil, ezen belül is egy nem szokványos anyagból, nemezből készíti egyedi szobrait. A díjat Nagyapáti Kukac Péter (1908—1944) topolyai festő emlékére alapította Topolya község és az újvidéki Képes Ifjúság hetilap 1973-ban. A kitüntetés a Vajdaságban született vagy az ott élő festőknek, grafikusoknak, szobrászoknak, képzőművészet szakos tanároknak, műkritikusoknak ítélhető oda, évente egy vagy több személynek, illetve akár művésztelepnek is.

* Hogyan fogadtad a hírt, hogy Nagyapáti Kukac Péter-díjas lettél?

— Náray Éva közölte velem, hogy az idén én kapom meg ezt az elismerést, és nagyon megörültem neki. Hatalmas megtiszteltetés és elismerés ez számomra. Valóban meglepődtem, hiszen egyáltalán nem számítottam rá. A Nagyapáti Kukac Péter-díj nagyon fontos kitüntetés, hiszen több évtizedes múltra tekint vissza. Különösen nagy izgalommal és elégedettséggel tölt el, hogy én vagyok az egyetlen olyan díjazott, aki a textillel foglalkozó művészeti irányzatot képviseli. Szeretném hangsúlyozni, hogy az ilyen elismerések nagyon ritkának számítanak mifelénk, ez pedig csak még jobban motivál a további munkámban. A Nagyapáti Kukac Péter-díj emellett egy újabb visszaigazolás is számomra, hogy az, amit csinálok, értékes és figyelemre érdemes.

* Egy eléggé érdekes anyagot használsz kifejezőeszközként: a gyapjút. Miért kezdett el foglalkoztatni? Miért annyira különleges számodra?

— Nekem elsősorban az volt nagyon fontos, hogy a gyapjú természetes anyag. Ezenkívül végtelen lehetőséget rejt magában, mert egy olyan filamentum, amelyből egy művész szinte korlátlan mennyiségű formát tud létrehozni — a nemezelés technikájának köszönhetően. A gyapjú lehetővé teszi számomra, hogy megfelelően kifejezhessem magam, azazhogy a gondolataim kézzel foghatóvá váljanak. Az ötleteimet és az érzelmeimet a gyapjú által szublimálom, vagyis igyekszem mindent átvinni a műbe, melyen éppen dolgozom.

* Milyen üzenetet szeretnél tolmácsolni az alkotásaiddal?

— Általánosságban véve ezek főleg szociológiai témák, melyek jelenleg igen időszerűek, viszont hozzá kell tennem, hogy első ránézésre nem mindig egyértelmű az üzenet. A mondanivalót leginkább az érzelmek által fejeztem ki, és megpróbáltam mindezt vizuális értelemben is magára a műre vonatkoztatni.

* Mennyire nehéz a gyapjúval való alkotás? Mennyi ideig tart elkészíteni egy munkát?

— A gyapjú nagyon igényes anyag, hiszen a megmunkálása nem könnyű, illetve hihetetlenül sok türelmet igényel, különösen akkor, ha háromdimenziós alakról beszélünk. Elég sok ideig, legalább egy-két napig tart, mire megkapjuk a forma alapját, és csak ezután kezdődik el a modellezés, a varrás és az összeillesztési folyamat. Azt is mondhatnánk, hogy a nemezelés technikája szöges ellentétben áll a modern életmóddal. Sok időt, figyelmet igényel, és olyanfajta türelmet, amely a sebészekre jellemző műtét közben.

* Honnan merítesz, mi az, ami inspirál?

— Az ihlet a környezetemből érkezik. Nagyon izgalmas feladatnak tartom a valóságban átélt szituációk áthelyezését egyfajta szürreális világba, mert ez a további munkára is ösztönöz. A textilre ezenkívül egyfajta inspiráló médiumként is tekintek, nélküle ugyanis a munkáim biztosan nem volnának azok, amik. A lényeg tehát, hogy ami a leginkább munkára késztet, az nem más, mint maga a textil médiuma.

* Jelenleg mi a fő projektumod, melyen dolgozol?

— Mostanában az úgynevezett biomimikri kutatása köt le, illetve ennek a textilre való alkalmazása. Emellett a növények viselkedéskutatása is foglalkoztat. Úgy vélem, a textiltervezés nemcsak az esztétikai oldala, hanem a feldolgozás mechanizmusa miatt is fontos.

 

A DÍJ NÉVADÓJÁRÓL
Nagyapáti Péter 1908. január 10-én született Topolyán, napszámoscsaládban. A Kukac ragadványnevet a földet szorgalmasan „túró” apja után kapta. A kisfiú tehetségét Tóth János helyi fatelepes fedezte fel, és ő is beszélte rá Péter apját, hogy írassa be gyerekét a polgári iskolába, mondván: ő majd állja az oktatás költségeit.
Nagyapáti Péter festészete szűken mért másfél évtized alatt, 1930 és 1944 között bontakozott ki Topolyán, Bajsán, Kishegyesen, illetve a környező tanyákon. Péter állítólag Olaszországban is járt, Kiss Lajos helyi földbirtokos támogatásával, de hamar hazatért. 1944. február 7-én mindössze harminchat éves volt, amikor — a helyi legenda egyik változata szerint egy jászolban, a másik szerint viszont egy árokban — rátaláltak a halálra fagyott testére.
A helybeliek, a kortársak nem sokra tartották. Tudták, hogy alkoholista volt, de csak legyintettek. Ő pedig ebédért, pálinkáért, szállásért vagy csak egy jó szóért lefestette őket. De nem a nyomorukban örökítette meg ezeket az embereket, hanem soha nem látott bőségben! Olyannak ábrázolta tehát őket, mint amilyenek soha nem voltak, de mindig lenni szerettek volna. Ezért nevezték el később Nagyapáti Kukac Pétert a bőségálom festőjének.
A vajdasági írók, képzőművészek, művészettörténészek már a ’60-as évek elején „felfedezték” őt. Legutóbb 2008-ban, amikor születésének 100. évfordulója alkalmából minden eddiginél átfogóbb kiállítást rendeztek szülővárosában, melyben azt az évet Nagyapáti-emlékévvé is nyilvánították. Emellett egy monográfia is megjelent a festőről, a topolyai könyvtár és a budapesti Timp Kiadó közös vállalkozásaként.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink