„A fotózás számomra inkább szakma, mint művészet”

„A fotózás számomra inkább szakma, mint művészet”

Ripak Igor Bécsben él, fotózik, tanul. Dramaturgia szakon végzett az Újvidéki Művészeti Akadémián 2010-ben. Jelenleg a Bécsi Szépművészeti Egyetem hallgatója. Munkáiban gyakran kombinálja a történetmesélést dokumentarista elemekkel, mindezt az identitás vezérszálára felfűzve.


Belgrád

Igorral beszélgetni egy multikulturális utazás is egyúttal, hiszen akár Bécsben, akár Szabadkán, akár Muzslyán találkozom vele, általában körül van véve barátaival, akik mind-mind más nyelven beszélnek. Ő maga is négy nyelven kommunikál, szerbül, angolul, németül és azzal a finom, ízes, bánáti tájszólással — melyet élvezet hallgatni, bármiről beszéljen is —, magyarul is. Házukba lépve rögtön otthon érzi magát az ember. Nagybecskerek mellett, a Tisza-parton ültünk le beszélgetni. Nincs is ennél jobb helyszín, ha képekről, fotózásról esik szó, hiszen az elénk táruló látvány már önmagában egy műalkotás, ahogyan a halászlé is az volt. Igor azonban egyiket sem állítaná ki egy galériában. Miért is?


Nagybecskerek

* Fotózás. Szakma vagy művészet?

— Szakma. Csakhogy a fotográfia egy csalafinta médium. Az emberek, akik fotóznak, szép dolgokról gondolkoznak, törekednek rá, hogy esztétikus képeket hozzanak létre, valójában azonban csak használják a kompozíció törvényeit, és forgatják a fényképezőgépükön levő kis kerekeket, hogy megkapják a kívánt eredményt, éppen úgy, ahogy egy kedves barátom, Barna István csavarhúzóival meghúzza a csavarokat a Vespa motoromon. Természetesen lesz olyan, aki azt mondja, hogy: „De ők (a fotósok) az érzelmeiket figyelembe véve jegyzik le a valóságot.” Hát, az én megboldogult Margit nagymamám is nagy szeretettel készítette nekünk a dobostortát (és az előbbi halászlé is egy remekmű lett). A torta (és a halászlé is) tökéletes volt, de nem hiszem, hogy bárki kiállította volna egy galériában (és egyébként is elfogyasztottuk volna már azelőtt, hogy erre sor kerülhetett volna). A művészek különböző közvetítő eszközöket használnak, hogy létrehozzanak egy művészeti alkotást: van, amikor ez a közvetítő eszköz a festészet, van, amikor a szobrászat, illetve néha a fotográfia. Azt gondolom, a kortárs művészetben a fotográfia önmagában nem elegendő, hogy művészeti alkotásként kezeljük, és nem az a festészet és a szobrászat sem, ahogyan a többi művészeti ág vagy médium sem, viszont lehetnek egy művészeti alkotás alapjai vagy részei.


Bécs

* Fotósként miben látod a főbb különbségeket szerbiai és osztrák viszonylatban?

— Bécsben nagyon erős fotográfiai galériák léteznek, és minden évben több fotóskönyv-kiállítást, -vásárt szerveznek. Mindezek mellett többéves bécsi tartózkodásom után úgy veszem észre, hogy a fényképezést szórakozásnak, hobbinak tekintik. Ugyanabból az okból, amelyet már az előbb említettem, vagyis a fotográfia szégyenlősen háttérbe vonul a művészettel szemben. Bécsben nincs olyan fotós közösség, mint például Belgrádban a BG RAW vagy a Kamerades, és csak a hatvanas évek frizuráit viselő, csokornyakkendős kisfiúk szaladgálnak ugyanabból a korból való, régi fényképezőgépeikkel. Vagy fotós vagy, vagy művész, nagyon ritka, hogy mindkettő egyszerre. Ha fotós vagy, akkor vagy fotóriporterként, vagy hivatásos eseményfotósként dolgozol, akinek saját stúdiója van. Ha művész vagy, használhatod a fotográfiát a művészi kifejezésmódodhoz, de nem muszáj. Ez esetben viszont gyakran előfordul, hogy semmit sem tudsz a fotózás alapjairól.


Zona

* Milyen témák érdekelnek, és miért éppen azok?

— Izgalmasnak találom az egyik médiumból a másikba való átlépések adaptációit. A Solaris című munkám is egy adaptáció, hiszen egy regényt adaptáltam fotográfiai albummá, a Zona pedig, melyet Dušan Bracićtyal együtt készítettünk, és melyen most végezzük az utolsó simításokat, szintén egy regény adaptációja fotó- és hanginstalláció formájába öntve. Érdekel a fotográfia és a film kapcsolata, valamint azoknak a multimediális eszközöknek a vizuális felépítése és szerkezete, amelyekkel nap mint nap találkozom (például telefon, számítógép, Word, Photoshop, Lightroom). Rajzolok, vágok, kollázsokat készítek fotókból. Mindig van nálam legalább egy point and shoot fényképezőgép, és fanatikusan fotózom vele. Gyakran arra sincs időm, hogy előhívjam, illetve átnézzem az összes filmet. Most kezdtem el ezeket a képeket feltölteni az Instagramra, de hogy ez hova fog vezetni, azt még magam sem tudom.


Solaris

* Manapság, amikor már mindenkinek van fényképezőgépe vagy okostelefonja, hogyan lehet megkülönböztetni az értékes fotót a felejthetőtől?

— Ez valóban egy nagy gond, de nem csak a fotográfiáé. Az internet megjelenéséig a galériák, a kiadóházak, a magazinok és a kritikusok formálták a közvéleményt. Természetesen ennek is megvoltak a maga hibái, sok művész harcolt is ez ellen a típusú rendszer ellen. Most, az internetnek köszönhetően, teljes szabadságunk van a tekintetben, hogy azt jelentethetjük meg, amit csak akarunk, illetve ott és akkor, amikor mi akarjuk. Mindannyiunknak lehetőségünk van rá, hogy blogot kezdjünk írni, vagy elkészítsük a saját honlapunkat, és mindenki kiépítheti a saját célközönségét. De én úgy látom, hogy még nem egészen tudjuk, mit kezdjünk ezzel az ölünkbe pottyant szabadsággal. Az Instagramnak több mint háromszázmilliós napi látogatottsága van. A fotográfia talán még soha nem volt ennyire széles körben elterjedt, és soha nem vettük ennyire magától értetődőnek. A mostani generációk úgy nőnek fel, hogy az Instagramon látott étel- és esküvői fotók, illetve a celebek fényképei alapján alakítják ki saját szépségérzetüket. Ha Margit nagymamám még élne, ő is biztosan lefotózná a dobostortáját. Nan Goldin amerikai fotóművész — aki húszéves korában az első kiállításán a bostoni meleg és transzvesztita közösségben készített képeivel vált híressé, és akinek az egyik legnépszerűbb fotósorozata, a The Ballad of Sexual Dependency, valójában egy fotós napló — szinte mindegyik interjújában azon szörnyülködik, hogy manapság milyen nagy mennyiségben készülnek fotók a világon. Csakhogy jelenleg ez a mi valóságunk, melyben mindenkinek joga van megjelentetni a saját The Ballad of Sexual Dependencyjét.


Bécs


Bécs


Horvátország


Igor honlapja: http://igorripak.com/

Igor az Instagramon: https://www.instagram.com/sarenikaravan/


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Fürdőszobalabor, csirkeláb, kis Pajtás
Fotó
Egy angol szemével a Balkán
Fotó
Facebook

Támogatóink