„A 2015. év Neked írom a daltját szeretném megírni”

„A 2015. év Neked írom a daltját szeretném megírni”

Pontosan azóta ismerem, amióta megszületett. Óbecsei, néha mégis pestiként viselkedik. Pesti, néha mégis óbecseiként viselkedik. Zenész, dalszerző, showman, mindig van egy okos poénja, szemüveges, imádja a filmeket és a brazil kultúrát, beszéli is a brazil-portugál nyelvet. Ő a LÓCI.

S nem tudok objektíven írni A Lóciról. Olyan, mintha a testvéremről kellene, vagy magamról. Ha társaságról és könnyesre röhögésről van szó, neki biztosan köze van hozzá. Életem fontosabb eseményeihez is. És nekem is az övéihez. Bemutatására kevés a hely és az idő, de „kóstoljátok meg” dalszövegeit és őt magát, ezt a különleges figurát, Csorba Lórántot.

Lakásukban, Budapesten ülünk le beszélgetni, a vasárnapi ebéd után. Egészen olyan a hangulat, mintha Óbecsén volnánk. Egy Lóci játszik-koncerten vagyunk túl, mely a jelenlegi, talán legfontosabb zenei projektuma. A rántott hús íze még a szánkban, gyerekkori szobájában már csak néhány dolog maradt olyan, mint amilyen régen volt. Két plakát azonban még mindig ott van. A Sygma zenekar csoportképe és a Beatles zenekar leghíresebb, zebrán mezítláb átsétálós posztere.

— Ez a két plakát tizenkét éves korom óta van a falamon. A Beatles volt az első olyan zenekar, amelyet noha apám mutatott meg, de magam fedeztem fel. A Beatles ismerete nélkül a kortárs zenekultúra értelmezhetetlen. Mindent megcsináltak, amit meg lehetett, ezért óriási inspiráció számomra az együttes. Nekem minden Beatles-lemez megvan, s imádom, hogy minden élethelyzetre találni egy oda illő Beatles-dalt.

A Sygma édesapám együttese volt, Óbecse legendás csapata, legendás nevekkel: Rudi, Rásó, Bobo, Csiki. Ez a plakát még alá is van írva, apám adta ugyanis édesanyámnak, mikor még „sztár” volt, így ez nekem nemcsak emlék, hanem egy újabb inspiráció is, hiszen nagyon jó családom van. Az rendben van, hogy a Sigmával jó zenét alkottak, de hogy minket ilyen szépen felneveltek, és a családot mindmáig össze tudják tartani, az példaértékű. S bár a Sygma nem lett olyan híres, mint a Beatles, Paul McCartney már a hatodik feleségét fogyasztja.



* „Én szedem a gesztenyéket, te meséled a meséket, te keresed, én kutatom, ha te nézed, én mutatom, ha kinyitod, kitárom, gondolatod kitalálom” — ez annak a Szociálisan érzékeny dalnak a néhány sora, amellyel a KiMitTube internetes tehetségkutatón második helyezést értetek el Szeder Szabó Krisztinával. Lóci játszik.

— A Lóci játszik története Kapolcson kezdődött, és a Rizsa nevű kávézóban folytatódott. Először Kapolcson, a Művészetek Völgyében léptem egyedül színpadra, amikor a Grand Hotel Budapest, egyik régi együttesem nem tudta vállalni a fellépést, én viszont elmentem egyedül játszani és mókázni koszt-kvártély fejében. Ezután a Rizsa nevű helyen, a Zeneakadémia tövében elindítottak egy akusztikus estekből álló sorozatot, heti két alkalommal hívtak zenészeket, hogy fellendítsék a hely forgalmát. A Rizsa egy nagyon pici hely. Ha bemegy huszonöt ember, már telt ház van. A legelső fellépésemre nagyjából nyolcvan-száz ember jött el, nem lehetett levegőt kapni. Mondtam is magamban: „Jézusom, ebből vagy az évszázad kudarca lesz, vagy egy sikerdobás...” Hála istennek az utóbbi történt. Itt kezdődött minden. Az utóbbi két évben Szeder Szabó Kriszti az állandó sztárvendégem, így duóvá ért a Lóci játszik.

* Emlékszem erre az időszakodra. Akkor még sokkal többet beszéltél a közönséghez, parodizáltál, az életedben történt eseményeket figuráztad ki.

— Igen, akkor főleg még csak feldolgozásokat játszottam, zenéket mutogattam, dalszövegeket elemeztem. Van például egy híres Tankcsapda- szöveg-elemzésem, mely hallatán a közönség sírt a röhögéstől. Néha Disney-dalokat is elénekeltem, például a Thomas O’Pamacska dalát, aki minden gyereket megtanít csajozni, s néha „bedobtam” egy-két saját számot. Ez inkább volt műsor, mint koncert. Ennek négy éve. Utána már nemcsak a barátaim barátainak barátai, hanem számomra idegen arcok is megjelentek a koncerteken, többet hívtak, szerettek. Akik régóta járnak a koncertjeimre, azok tudják, milyen lesz a hangulat, eleve felszabadultan érkeznek, szkeptikusékra pedig átragad a jó hangulat, tehát terápiás jellege is van az egésznek — mondja mosolyogva.

* Sokan Hajós Andráshoz hasonlítanak. Ez jó, vagy nem annyira? Már maga az, hogy valakihez hasonlítanak.

— Ez elkerülhetetlen, már-már kötelező. Muszáj, hogy hasonlítsanak valakihez, különben nem tudnának honnan megközelíteni. Hajós első lemezét én is „rongyosra” hallgattam. Példaértékűnek tartom az életét, hiszen nagyon sok dolgot tud csinálni, s mindet magas színvonalon műveli. Azt szeretem benne a legjobban, hogy közvetlen és őszinte. Most volt például Zomborácz Virág Utóélet című filmjének bemutatója, melyen Hajós volt a házigazda, és a következőt mondta: „Egy filmnek sok járulékos költsége van, amin igazából lehetne spórolni, de én vagyok az utolsó.” Az ilyen mondataiért csípem.

* „Ó nincs — az életemnek nincs vége, a csajomnak humorérzéke. Ó nincs, ki a vicceken nevessen, ó nincs, ki az eszemért szeressen” (KiMitTube). Meglehetősen sokan szerettek, nevettek, szavaztak.

— Annak örültem a legjobban, amikor megjelentek az első negatív kritikák a neten, hiszen addig nem csináltál semmit az életben, amíg néhányan nem gyűlölnek. De természetesen többen is írtak, hogy ezt hallgatják már napok óta, a többi számom is meghallgatták, stb. S a legjobb dolog a tehetségkutatókban a zsűri. Az egyik zsűritag, Saiid kiválóan és kereken megfogalmazta azt, amit én magam szeretnék, hogy a zenémről gondoljanak. Jólesett, hogy neki is őszintén tetszik, és hogy minden barátom, ismerősöm mozgósította magát s az ismerőseit, telefonált, linkeket osztott meg.



* „Neked az a jó, amikor a hajad kakaó, a kezed a kalács, a szemed apanázs, pizsamád és a konyha, mamád telefonja, tisztán tartod a lakást. Nekem meg a döcögő bókok, a kacagó kócok, a vacogó violák, a pocakos triolák kellenek, az elásított szeretlekek, a vétlen kis véletlenek.” Lócinak mi lenne az igazán jó?

— Akkor lennék megelégedve, ha tudnék írni egy slágert. Egy olyan dalt, amely benne marad a magyar zenetörténetben. Megírni a 2015. év Neked írom a daltját. Nekem ez elég lenne. Tehát legyen egy. Tudod, amikor úgy érzed, hogy itt hagytad a lábnyomod. Mert én dalszerző vagyok és előadó. Hatvanéves koromban valószínűleg nem fogom úgy bírni a tempót, mint McCartney, de a sláger, melyet egyszer megírsz, rögzül, időtálló. Azt az egy slágert szeretném megírni.

* „Zászlólengető, lázadó, felkelő, kiáltványok kiáltója, forradalmak felforralója, a függetlenség szószólója.” Mit lengetsz, mit forralsz még a Lóci játszik mellett?

— A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című Reisz Gábor-film zenéjét ketten szereztük Gabival. Főleg az ő számai voltak ezek, melyeket gatyába kellett rázni. Végül annyira hozzájuk nyúltam, hogy azt mondta, legyen az, hogy ketten írtuk ezeket a számokat. A filmnek a zene egy nagyon fontos eleme lett, s úgy tűnik, hogy a két alkotás univerzuma nagyon illik egymáshoz, segítik egymást, és kihoztunk egy albumot is. Október 30-án volt a film magyar mozipremierje, s jelenleg is látható. A másik együttes a Veronika & The Wedding Boys, mely egy klasszikus bulizenekar. Úgy alakult meg, hogy a barátaim elkezdtek házasodni, s zenészként nem tudtam nekik jó együttest ajánlani, eldöntöttük hát, hogy akkor majd mi csinálunk egyet, hiszen van egy zeneipiaci-rés. Esküvőn játszani a legjobb dolog a világon. Nem kell meggyőznöd a közönséget, hogy jó vagy, már az első számra elkezdenek táncolni, s legalább két embernek a legboldogabb napjáról van szó.

Ekkor felerősödik a konyhában a szaxofon hangja, s míg mi a pesti elegáns és modern esküvőkről beszélgetünk, Zoli bácsi (Lóci édesapja) és Kinga barátnénk — mintha megéreznék, miről van szó — a vajdasági lagzik leheletét fújják be a kulcslyukon. Nevetünk is egy jót, mert nehéz ilyen hangok mellett komolynak maradni.

— Az a hobbim, hogy Vajdaságba járok — mondja Lóci. Ez a legjobb dolog, amit csinálni lehet. Ott élnek a nagyszüleim, az unokatestvérem, a nagynénim. Ott más a mentalitás, mint Pesten. Van az emberekben egyfajta nyitottság, amilyen itt nincs. Itt annyi az ember, hogy már inkább kerülöd a tekinteteket, s mindenki azt hiszi, hogy ha rájuk nézel, biztosan valami rosszat akarsz. Vajdaságban szívesebben találkozik a tekinteted másokéval. És persze ott van a barátaim nagy része is. Zenészek Óbecsén, színészek Szabadkán, ti mindannyian, édesapám régi zenész barátai.

* Emlékszem egy jégeralsós újvidéki táncversenyre, melyen több pesti barátod is jelen volt...

— Vajdaság sokkoló élmény. Minden barátomat elvittem már legalább egyszer. Ott nem mindennapi dolgok történnek. Olyanok, mint az a bizonyos délutáni jégeralsós funkytánc-bajnokság vagy a közös zenélések, a hajnali burek, a Tisza. Tamás Iván barátom klasszikussá vált mondata a második látogatása után hangzott el, amikor már túl volt a hajnali burekozáson, a mama vacsoráján, a grillezésen, a vinyakon és a török kávén. Ekkor mondta, hogy ott koleszterin-, koffein-, alkohol- és nikotintúladagolása lett. De azért továbbra is rendszeresen ellátogat Vajdaságba. És én is. A Lóci játszikkal a tavasszal a KMV-re jövünk. Beindulnak a nagy zenekaros munkák is, de a klubos Lócit is szeretném megőrizni. Ha a kettő együtt tudna működni, az tökéletes lenne.

Én is szeretném megőrizni mind a két Lócit, sőt, a többi százat is.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Merülés
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink