​​​​​​​Tisztelt hölgyeim és uraim?

​​​​​​​Tisztelt hölgyeim és uraim?

Nem véletlen a kérdőjel címben, ahogyan az sem, hogy fülünknek is idegenül hangozhat, ha kérdő mondatként ejtjük ezt a sablonos, de sok esetben nélkülözhetetlennek vélt megszólítást.

Általában szónokok, politikusok, bemondók kezdik így a beszédjüket, illetve egy szövegben új bekezdést is jelölhet a mondat.

A keletkezéséről keveset értekeztek, de valószínűleg köthető ahhoz, hogy kiötlője úgy vélte, ezzel a hallgatóság megszólításának „lefedettségét” érheti el, hiszen ki más lehet ott, mint férfiak és nők? A hölgyeim és uraim lényegében ugyanezt jelentené, csak egy kicsit ünnepélyesebben, finoman mondva. Pedig a világ az utóbbi időben olyan irányba „fejlődött”, hogy manapság már — és ez nem vicc — Londonban vagy New Yorkban sem az előre felvett szövegekben, sem a metrószerelvény vezetője által bemondott közleményekben nem lehet utalni a megszólítottak nemére, azaz tilos a hölgyeim és uraim megszólítás. Az utasokat utasoknak kell szólítani. Ha a londoni és a New York-i metróban magyarul beszélnének, ez valóban egyszerű és mondjuk úgy, hogy az urbánus szóhasználattól távoli, a népies felé húzó megoldás lenne.

Csakhogy édes anyanyelvünkkel ellentétben vannak olyan nyelvek, amelyekben már a megszólításkor meg kell jelölni, hogy milyen nemhez tartozik az érintett. Ebből a jövőben akár sok gond, probléma, „gubanc” is keletkezhet. Amerikában ezt úgy próbálják orvosolni, hogy a már említett New York-i tömegközlekedés új kommunikációs stratégiájának részeként lecserélték az előre rögzített közlemények teljes készletét. Egyúttal arra biztatják a szerelvények vezetőit, hogy a „konzervszövegek” helyett bátran szólítsák meg utasaikat közvetlenebb hangnemben, és igyekezzenek minél több információt adni nekik a közlekedéssel kapcsolatban. Ott már külön szakma lehetne a metróvezető és kommunikációs szakember. Arra kell nagyon ügyelniük, hogy a hölgyeim és uraim megszólítást feltétlenül kerüljék el. A londoni közlekedési vállalat is gendersemlegesnek kiáltotta ki magát, és a Helló, mindenki! angol verziójával köszönti az utasokat.

Londonban mindezt az LMBTQ közösség évekig tartó figyelemfelhívó akciója előzte meg. A szigetország fővárosának indiai származású polgármestere szerint a metró egy vibráló, sokszínű és multikulturális város tömegközlekedési eszköze. A hangosbemondókon kívül maguknak a dolgozóknak is ehhez kell igazodniuk, akik ez irányú továbbképzésben is részesülnek, melynek keretében olyasmiket tanulhatnak, hogyan szólítsanak meg például jegyellenőrzéskor egy transzneműt úgy, hogy az ne vegye sértésnek, kirekesztőnek. Vajon ez volna az igazi szabadság, ez volna az eredménye vagy valamiféle megtestesülése az emberiség történelmének a kezdetétől valamilyen formában valószínűleg mindig is létező szabadságvágynak?

Sokan úgy vélik — akiket a másik oldal minimum maradinak titulál —, hogy a genderideológia ma már az élet szinte minden területét dominálni kívánó erőszakos (lobbi)tevékenységgé fejlődött. A visszájára fordítva bizonyos értékrendeket, valójában a vallásszabadságot, a szólásszabadságot, illetve a hagyományos és természetes nemi felállást kérdőjelezi meg. Lerombol a nemiség területén minden olyan berögződést, amely a „teremtés kezdete” óta elfogadottnak számít. A gendermozgalom kialakulása kapcsolódik a feminizmushoz, melynek célja a nők politikai, társadalmi és gazdasági egyenlősége. Például az amerikai alkotmányba nem is olyan régen, 1914-ben került be a nők választójogának passzusa. A feminista mozgalmak farvizén azonban a homoszexuális jogokért és a melegek szegregációja ellen vívott küzdelem vitorlája is jó szelet kapott. Ma tehát itt tartunk, hogy a hölgyeim és uraim tiltottá, kirekesztővé válhatott?

Az ENSZ 1995-ben megtartott pekingi konferenciáján irányelvként határozták meg az országok törvényi szabályozásának, hogy vegyék alapul a genderelméletet. Mindez oda vezetett, hogy mára már Skandináviában és Németországban az óvodai nevelésben többnyire igyekeznek eltörölni a fiú- és lányszerepeket. 2006-ban az Európai Parlament elfogadta a homofóbiáról szóló határozatot, mely indítványozza, hogy legyen büntetendő cselekmény, ha valaki idegenkedéssel szól többek között a meghatározhatatlan nemű személyekről is. Ezért aztán — tisztelt hölgyeim és uraim — ne lepődjenek meg, ha a londoni vagy New York-i tömegközlekedési eszközökön Helló, mindenki! megszólítást hallanak.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Természetes jelenségek?
Nézőpont
  • TÓTH Péter
  • 2018.11.07.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
„Kérem a következőt…”
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2018.10.28.
  • LXXIII. évfolyam 43. szám
Facebook

Támogatóink